A hazai pálya hátránya

Az előttünk álló hétvégén öt magyar női kézilabdacsapat hét kontinentális kupamérkőzést vív.

Ebben a sportágban persze nem egyedi a „két nap, két meccs” tempó, olimpián és vb-n is megesik az ilyesmi. Nem is az időpontokkal van a gond, hanem a helyszínekkel. A debreceniek, a csabaiak és a váciak programja ugyanis azért sűrűsödik, mert mindhármuk ellenfele – sorrendben a görög Patrasz, a macedón Vardar Szkopje és a fehérorosz BNTU Minszk – lemondott pályaválasztói jogáról. Persze legyinthetünk egyet, így jött ki, a macedónok és a fehéroroszok szegények, a görögöket fojtogatja a válság, minden árva fityinget kénytelenek megtakarítani. Csakhogy a KEK-ben tizenkét párból hat, az EHF-kupában pedig egyenesen tizenhatból tizenkettő játssza mindkét mérkőzését ugyanott, mert Európa második és harmadik számú klubtornáján tizennyolc egylet adta át önként a hazai pálya előnyét.

Labdarúgásban egyetlen ilyen példa is elképzelhetetlen lenne. Hisz akit fegyelmi vétség miatt semleges helyszínre száműznek, már az is leszámol minden illúziójával; na de hogy kétszer is vendégségbe menjen a riválisához? Nonszensz. Ha valaki kézilabdában mégis így határoz, annak alapvetően három oka lehet: vagy tudja, hogy mindenhol továbbjut, vagy sejti, hogy sehol, vagy költséget takarít meg az esélyvesztés árán is. Csakhogy a második és a harmadik kasztba tartozóknak szakmai vagy anyagi megfontolásokból nem is szabadna kilépniük a nemzetközi porondra. Mert így, hogy nyűgből, kényszerű kötelességből mégis ott vannak, de már esnének is ki, amint lehet, rombolják saját maguk, az európai kupák és a sportág presztízsét.

Tovább rontja a helyzetet, hogy nemcsak a koldusok, hanem a királyfiak, királylányok is gyakran menekülnek a rendezéstől. A KEK hat visszalépője között például megtalálható a norvég Bergen és Levanger, a holland Dalfsen és a spanyol Elda Prestigio is, miközben oroszok, szerbek és kolozsváriak veszik át a két hazai meccs pénzügyi terheit. Hogy mindezért ki okolható? Elsősorban valószínűleg a kontinentális szövetség, az EHF. Mert míg labdarúgásban az UEFA beéri már két európai kupával is, addig kézilabdában még négyet futtatnak egymás mellett. Igaz, a negyedikre, a Challenge Cupra a magyarok nem is nevezhetnek, mert annak a színvonala a tömbházbajnokságét súrolja.

Bár a hasonlat nem igazán pontos; még a tömbházbajnokságban is mindenki sokkal szívesebben játszik otthon, mintsem idegenben.