Szenzációs győzelmet arattunk a franciák ellen + Képek

Nincs annál szebb, mint komoly világversenyen meccs után továbbjutást ünnepelni. Illetve talán mégis van: meccs előtt tenni ugyanezt.

Két forduló után a spanyolok 3, a mieink és a franciák 2-2, az oroszok 1 ponttal álltak a C csoportban, azaz tudtuk: spanyol győzelem esetén az oroszok már azelőtt búcsúznak, hogy a magyarok 20.15-től az első labdát eldobnák a franciák ellen. Csakhogy az orosz válogatott, élén a legendás Makszimov mesterrel, olimpiai aranyérmekhez szokott hozzá, nem ahhoz, hogy egy incifinci kontinensviadalon már az első körben kiessen. És bár a mostani felhozatal jóval gyengébb a daliás elődöknél, a „szbornaját” azért hiba véglegesen leírni.

A spanyol beálló, Julen Aguinagalde sem tette, hiszen úgy vélekedett: „,A Csehovszki Medvegyi klubjára épülő ellenfél nagyon erős, védekezése kitűnő, ezért nekünk kontrákból kell minél többször eredményesnek lennünk. Hátul pedig az a feladatunk, hogy megállítsuk a hatalmas orosz lövőket.”

Az első félidő közepéig ez puszta elmélet maradt, Dibirovék 7-5-re vezettek. Ám ekkor minden előzmény nélkül, egy csapásra úgy összezuhantak, ahogy szinte csak kelet-európai egyletektől látni; a spanyolok kilenc góljukra csupán egyet kaptak, 14-8-ra fordítottak, szünetben 17-11-gyel tartották a követési távolságot. Ám 23-22-nél az oroszok hátulról majdnem beléjük koccantak, alföldi és dunántúli torkok százaiból hangzott fel az Espana, Espana rigmus.

A hangszóróból pedig még ennél is váratlanabbul az „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék”, és a pályán és teljessé vált a magyar-spanyol öröm: utóbbiak 30-27-re nyertek, ezzel csoportelsőként léptek tovább, és a mieink középdöntős tagsága is ténnyé vált.

Mint ahogyan az oroszok kiesése is, amit a tribünről szórványos „Ruszkik haza!” kiáltás nyomatékosított.

Leírni is libabőröztető, hát még átélni: a magyar-francia összecsapáson két holtbiztos továbbjutó a második helyet oszthatta el egymás között. Az osztozkodás némi „vita” mellett kezdődött, hiszen fiaink nem adták magukat, az első félidőben két góllal is vezettek, majd 14-12-es hátránnyal kezdték a második játékrészt. Ám szemkápráztató gólokat dobva, áthatolhatatlanul védekezve, Fazekas Nándor eszement bravúrjaival fordítottak, minimum évtizedes bravúrt végrehajtva 26-23-ra védték a címvédő olimpiai, világ- és Európa-bajnokot!

Ilyés Ferenc csapatkapitány „Jézus Mária, nem tudom elhinni!” kitörése híven jellemezte ezt a kegyelmi állapotot, amit Erdélyi Gábor csapatorvos is frappánsan adott vissza. „Tizenkét éve várok erre a pillanatra” – mondta, de Mocsai Lajos szövetségi kapitánytól természetesen bővebb értékelést kértünk: „Magyarországnak ritkán adatik meg, hogy legyőzze az olimpiai és világbajnokot, de most óriási szívvel sikerült. Azért, mert szenzációsan védekeztünk, amire készültünk, azt végre is hajtottuk. Ha egyetlen embert kell kiemelnem, az Fazekas Nándor, nem véletlenül választották a mérkőzés legjobbjává. Mindkét félidőben elkövettünk hibákat, hagytunk ki ziccereket, de bármit is húzott az ellenfél, megtaláltuk az ellenszerét”. Fazekas Nándor is nehezen ocsúdott fel, de máris kijelölte a további utat: „,Elöl be kellett lőni a labdát, hátul meg kellett fogni, ez csak így, ezzel a csapattal sikerülhetett. De ha már idáig jutottunk, nem szabad megelégednünk ennyivel, tilos hátradőlnünk, három ponttal kezdjük a középdöntőt, hatalmas lehetőség előtt állunk. Olyan magasságot ugorhatnánk át, amilyet korábban még soha”.

Vasárnap Izland ellen kell ismét nekirugaszkodni. A határ? Most úgy tűnik, a csillagos délvidéki ég.