Kormos Mihály – csakúgy mint a női válogatott előző szövetségi kapitánya, Hollósy László – számottevő játékosmúlt nélkül állt edzőnek. Ő még az első osztályú szintig sem juthatott. „Dévaványán születtem, középiskolás korom óta élek Békéscsabán. Itt ismerkedtem meg a röplabdával, s lettem a játék rabja egész életemre. Egy gyerekkori sérülés miatt játékosként behatároltak voltak a lehetőségeim, ezért rögtön az érettségi után edzőnek tanultam” – elevenített fel a kezdeteket az érdeklődésünkre a negyvenegy éves szakember.
A Békéscsabai Röplabda Sportegyesületet 2000-ben alapította Nagy Attilával közösen, az ő feladata a szakmai munka irányítása. „Mindent az alapokról kezdtünk, egészen kicsi gyerekekkel kezdtünk el foglalkozni. Onnan lépegettünk előre, a 2004–2005-ös idényben a lánycsapatunk már országos döntőt játszott. Ahogy cseperedtek a lányok, a felnőtt bajnokságba is beneveztünk, s rögtön az első évben, 2007-ben kiharcoltuk a feljutást. Csupa saját nevelésű játékossal, akik közül ráadásul csak kettő volt felnőtt korú” – folytatta büszkén a vezetőedző.
A csapat két éve érkezett újabb fontos mérföldkőhöz, amikor bejutott a bajnokság elődöntőjébe. Akkor még érem nélkül maradt, tavaly azonban már az NB I.-ben és a Magyar Kupában is harmadikként végzett. A fejlődés ezek szerint töretlen, hiszen a bajnokságban idén már aranyérmet szerzett a Békéscsaba. Igaz, az egyesületnek ennek érdekében kicsit módosítani kellett az elvein. Már nem csupán helyi, illetve fiatalon a városba került fiatalok alkotják a csapatot. Van két légiós is, egyikük, Natasa Akimova neve jól cseng a magyar röplabdában. Az ukrán nemzetiségű feladó először 1992-ben igazolt Magyarországra, megfordult többek között az Egerben, a Vasasban és a Nyíregyházában is, tucatnyi bajnoki címmel büszkélkedhet csak Magyarországon. Azt talán ő sem gondolta volna, hogy 46 évesen újabb aranyéremmel gazdagodik. Kormos Mihály egyetért abban, a sportág kritikájaként is felfogható, hogy az ukrán klasszis lassan nagymama korban is a legjobbak közé tartozik.
„Natasa különleges eset, még ma is nagyon fiatalos. A keze pedig aranyból van. Hirtelen ötlettől vezérelve igazoltuk le novemberben. Megsérült a csupán tizenhét éves feladónk, Gerendeli Dóra, akit nem tudtunk pótolni. Igazából ez a sportág kritikája, a feladóképzés a legtöbb klubnak nagy adóssága. A keret nagy többségét most is fiatalok alkotják, csak néhány játékost szerződtettünk. Például Sós Nikit, akit hat éve a Vasastól eltanácsoltak. Mondanom sem kell, hatalmas elégtételt jelentett neki, hogy a Vasas ellen, a Vasas otthonában nyertük meg a döntőt. A maga huszonnégy évével ő a második legidősebb játékosunk.”
Kormos Mihály nem félti a röplabda jövőjét, állítja, a sportág biztos lábakon áll a városban. „A döntő második, hazai mérkőzésére 1900-an jöttek ki, Pestre annyian elkísérték a csapatot, hogy mindenki be sem fért a csarnokba. Jövőre el szeretnénk indulni, sőt kijelenthetem, elindulunk a Közép-európai Ligában, mert így hosszú távra lehetőséget, kihívást biztosíthatunk azoknak a gyerekeknek, akik az egyesületünkben kezdenek el sportolni.”
Kormos Mihály abban bízik, a röplabda még ennél is nagyobb hírnévre tehet szert Békéscsabán. „A város jelenleg Munkácsy Mihályról (az árván maradt festő itt nevelkedett, s tanult asztalosinasnak – a szerk.) és a kolbászról nevezetes. Remélem, hamarosan sokaknak a női röplabdáról is Békéscsaba jut eszükbe!”
Ennél magasztosabb végszót kívánni sem lehetett volna.
