„Kiváló magyar hazafi és nagybetűs Ember volt”

Tarlós István szerint Grosics Gyula igazi keresztény, polgári meggyőződésű emberként élt.

A főpolgármester emlékeztetett rá: Grosics Gyula – akit szülei eredetileg papi pályára szántak – megélte a 20. század második felének nagy társadalmi változásait, ellentmondásait és tragédiáit, hiszen meghurcolta őt a kommunista diktatúra. „Nemcsak világhírű labdarúgó, hanem kiváló magyar hazafi is volt, aki mindvégig hű maradt Istenhez és emberhez” – mondta.

Őszinte, szókimondó, de olyan emberként jellemezte Tarlós István Grosics Gyulát, akit sohasem ártó szándék vezérelt, akitől távol állt a képmutatás. Keresztény, polgári meggyőződésű volt, a szó legszorosabb értelmében – tette hozzá. Semmilyen földi tekintély előtt nem hajolt meg, még a Rákosi-diktatúra előtt sem, ugyanakkor mindenkinek megadta a neki járó tiszteletet – fogalmazott Tarlós István.

Grosics Gyula hatvan éven át hordozta élete keresztjét, az 1954-es világbajnokság döntőjének kínzó emlékét – Novák Miklós jegyzete.

Február elején ünnepeltük Gyula bácsi 88. születésnapját. Akkor még nem sejtettük, hogy az utolsót – olvassa el Ballai Attila cikkét!

A főpolgármester szavai szerint Grosics Gyula „kiváló magyar hazafi és nagybetűs Ember volt, akit középszerűek és senkiháziak próbáltak kisebbíteni életében és talán halálában is”. Hozzátette: emberségével, életvitelével sokaknak mutatott példát a Fekete Párducnak is nevezett kapus.

Grosics Gyulának egy ország népe hálás, és az egész világ csodálja – mondta búcsúbeszédében Tarlós István. A főpolgármester részvétét fejezte ki Grosics Gyula családjának, majd elmondta, hogy a legendás labdarúgó Budapest díszpolgára, ezért a főváros is saját halottjának tekinti őt.

Az Aranycsapat kapusát hétfőn helyezték örök nyugalomra a budapesti Szent István-bazilikában. A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. „A Földön egy csillaggal kevesebb, az égben eggyel több” – méltatta jó barátját Buzánszky Jenő, aki kiemelte, a hálóőr egész életét a futballnak szentelte.

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, a Bp. Honvéd és a Tatabánya csapatában szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpiai bajnoki címet szerzett. Ő védte a válogatott kapuját az angolok elleni legendás 6-3-as londoni győzelem alkalmával.

Grosics nyolcvankilencedik évében hunyt el, így nemcsak holtában, hanem éltében is megkapta az őt, a kivételes sportolót és embert megillető tiszteletet, szeretetet. Játékostársainak többsége azonban nem részesülhetett ebben. A kollektív tudatunkban memoriterré rögzült tizenegyből elsőként Zakariás József távozott, még 1971-ben, negyvenhét évesen, szinte titokban, napjainkban úgy mondanánk, „médiavisszhang nélkül”. Hogy miért, máig rejtély.

Bozsik Józseftől 1978-ban már méltó módon búcsúztak a csapat- és kortársak, utódok, puritánságában is magasztos síremléke a Farkasréti temetőben található. Az 1979-ben, súlyos betegen, Barcelonában a kórház ablakából kiesett – kiugrott? – Kocsis Sándornak a hazai diktatúra tragédiájában sem bocsátotta meg a „disszidálását”, halálát agyonhallgatták, csupán 2012-es, budapesti újratemetése hozta meg számára a végtisztességet.

Lóránt Gyulát 1981-ben, Szalonikiben, a kispadon, edzőként érte a szívinfarktus, ami világszerte szomorú szenzáció volt – a korabeli Magyarországon mínuszos hír. A németországi Endingenben temették el, 2011 májusában hozták haza a hamvait szülővárosába, Kőszegre. Budai II. László 1983-ban, Lantos Mihály 1989-ben csendben ment el, a jobbszélső Rákospalotán, a balbekk a budapesti Új köztemetőben nyugszik. A rendszerváltás előtt ugyancsak disszidensnek bélyegzett Czibor Zoltán túlélte őket, így utolsó éveit itthon tölthette, 1997-ben szülővárosában, Komáromban helyezték örök nyugalomra. A londoni 6–3 két hőse, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc 2002-ben, illetve 2006-ban már a nemzet halottja volt, a középcsatár míves síremléke Óbudán található.

Buzánszky Jenő szerencsére még köztünk, Grosics, Kocsis és Puskás a Szent István-bazilikában, heten a négy égtáj felé, de legalább mindannyian magyar földben.