KEB: a magyar kézilabda-válogatott saját halottja

Első külföldi kapitányunk, KEB szívét, lelkét és sajnos talán életét is adta szeretett sportágáért.

A sportban azonban szerencsére számszerű eredmények születnek, amelyek visszamenőleges hatállyal minősítenek döntéseket, ezért utólag el kellett ismernem: Karl Erik Böhn kinevezése kiváló húzás volt. Tartom, hogy szakmailag semmi olyan rendkívülit nem hozott, amit jó pár magyar kollégája ne tudott volna, de a róla sugárzó északi derű, nyitottság, a játékosaiba vetett feltétlen bizalom és szeretet csodát tett. Amilyet csak női sportolókkal lehet, akiknek lelkük van. És akik ha kapnak egy sms-t a szövetségi kapitányuktól, amely úgy szól, „gratulálok, látod, mondtam, hogy te vagy a világ legjobb szélsője”, nemcsak elolvadnak, hanem valóban mindenre képesek azért, hogy a világ legjobb szélsőjévé váljanak. Karl Erik Böhn ráadásul nemcsak a válogatottba, hanem a magyar kézilabdázásba is beleszeretett. Nevét, persze nem hivatalosan, KEB Lászlóra változtatta, olyanokat mondott, hogy ha a magyar és a norvég női kínálatból 50 fős keretet válogatna, 35 játékost hívna innen, 15-öt onnan, és ezt olyan ártatlan, égszínkék tekintettel állította, hogy nem lehetett nem hinni neki.

Hittek is, neki is, benne is a játékosai. Akkor is, amikor a 2012-es szerbiai Eb nyitómeccsét Újvidéken igen hervatag produkcióval veszítettük el a horvátokkal szemben. Akkor is, amikor a második fellépésen a németek rögvest megléptek 6-1-re, és még szünetben is 14-11-re vezettek. Végül Görbicz remeklésével és 9 góljával, valamint parádés második félidei védekezéssel és kapusbravúrokkal 24-21-re nyertünk, KEB pedig nem tudott megszólalni. Ez a nagy darab, látszólag rendíthetetlen nyugalmú skandináv férfi a könnyeit nyelte, és még csak nem is egy olimpiai vagy vb-döntő, hanem egy „mezei” Eb-csoportmeccs után. Akkor bizonyosodtam meg először afelől, amit már korábban is sejtettem: hogy ez az ember a saját erejét osztogatja, és félő, hogy neki nem marad.

Az eredmények azonban pompásan alakultak számunkra. A horvátok kiestek, így velük együtt a két vesztett pontunk is eltűnt, a csoportban a spanyolok, majd a középdöntőben a románok legyőzése elegendő volt a négybe kerüléshez. A belgrádi elődöntőben a norvégokba botlottunk, akik a két évvel azelőtti 34-13 réme mellett a lélektani hadviselés szokatlan eszközéhez nyúltak: az összecsapás előtt egy oslói médium megszellőztette, hogy Heidi Löke szakított KEB-bel, aki aznap a vacsoránál is alig volt képes megjelenni. Természetesen nem ezért kaptunk ki 30-19-re, de nem esett jól sem ez, sem az. A Kombank Aréna 11 ezer délszláv nézője előtt a házigazda Szerbia feletti, hosszabbításban kivívott 41-38-as diadal viszont a magyar kézilabdázás egyik maradandó hőstette. A lányok tombolni is kezdtek, már a pályán, KEB pedig félszegen, elfogódottan ácsorgott a vonalnál. Aztán egyszer csak odaszaladtak hozzá, és feldobálták. Ő volt az első szövetségi kapitány a sportág hazai történetében, akivel ilyesmi megesett.

Karl Erik Böhn 2012 decemberében élete csúcspontjára ért. 2013 januárjában pedig leukémiát diagnosztizáltak nála. Ám ő ezután is minden pillanatban a visszatérésre készült, szeretett, inkább már rajongott csapatához. Egészen addig, amíg meg nem kapta a diagnózist: menthetetlen. Idén február 2-án hunyt el. Nem egészen két hétre rá Németh Andrást nevezték ki szövetségi kapitánynak. A döntés jogosságát senki sem vitatta, a vasárnap kezdődő Eb eredménye pedig reményeink szerint visszamenőleges hatállyal is megerősíti.