A magyar férfi-teniszválogatott hatalmas hétvégi sikere után – huszonkét év elteltével újra a Davis-kupa világcsoportjában szerepelhetünk – különösen jó emlékezni Asbóth Józsefre, hiszen a jelek szerint nem csak múltja van a magyar férfiteniszezésnek.
Harminckét év telt el azóta, hogy Taróczy Balázs 1985-ben párosban wimbledoni bajnoki címet nyert, ez a legutóbbi Grand Slam-győzelmünk a férfiak mezőnyében. Azóta csak a juniorok között született magyar siker, legutóbb Piros Zsombornak köszönhetően.
A felnőttmezőnyben mindmáig egyetlen embernek sikerült egyesben GS-tornát nyernie, az pedig Asbóth József. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja szerint 1917. szeptember 18-án Szombathelyen született sokgyermekes, szegény családban. Gyerekkorában labdaszedő volt a teniszpályán, néha-néha kipróbálhatta az ütögetést is.
Ekkor figyelt fel rá egy amatőr játékos, Fernádi Ferenc orvos, aki a saját költségén íratta be teniszezni.
A 17 éves fiú gyorsan fejlődött, egy évvel később már a felnőttek között szerezte meg a vidék bajnoka címet. Alig két év múltán nemzetközi szinten is jegyezték, egyéniben és párosban is egyik győzelmet a másik után aratta, a kontinentális rangsor élére került.
Immár a Budapesti Budai Torna Egylet (BBTE) játékosaként 1938-ban megverte a világ akkori legjobbját, a wimbledoni bajnok amerikai Donald Budge-ot, s bekerült a Davis-kupa-csapatba. A magyar színeket 1938 és 1957 között képviselte, összesen 41 mérkőzést vívott, egyesben 18, párosban 6 győzelmet jegyzett. Tagja volt 1941-ben a Közép-európai Kupát nyerő, majd 1949-ben a Davis-kupa európai zónájában harmadik helyezést elérő magyar együttesnek.
1939-ben lett először magyar bajnok, és 1956-ig összesen ötvenötször győzött idehaza, egyéniben 13, párosban 10, vegyes párosban 5, csapatban 7 bajnoki címet szerzett. Az akkoriban rangosnak számító magyar nemzetközi bajnokságon további hét egyéni győzelmet, párosban 5, vegyes párosban 8 sikert jegyzett.
A második világháború miatt sokáig nem tudott versenyezni, 1943-ban a Nemzeti Sport mégis „a magyar teniszsport koronázatlan királyának, Európa legjobb teniszezőjének” nevezte, és őt választotta az év sportolójának.
A háború után a Budapesti Egyetemi Athletikai Club (BEAC), 1949-től a Budapesti Vasas SC, 1955-től a Budapesti Bástya teniszezője volt.
Magyarország sportolói 1947-től vehettek ismét részt nemzetközi versenyeken, Asbóth is indulhatott a nem hivatalos salakpályás világbajnokságként számontartott párizsi Roland Garroson. Az első négy fordulón játszmaveszteség nélkül jutott túl, a negyeddöntőben a háromszoros győztes francia Yvon Petrát verte magabiztos játékkal, majd az amerikai ranglistán második Tim Brown sem tudta megállítani (6:2, 6:2, 6:1). A döntőben a dél-afrikai Eric Sturgess ellen is játszmaveszteség nélkül győzött (8:6, 7:5, 6:4), amivel örökre beírta magát a tenisz történetébe, és mind a mai napig az egyik legnagyobb magyar teniszsiker az övé. Ugyanezen a Roland Garroson (az 1958-ban egyéniben győztes) Körmöczy Zsuzsával vegyes párosban harmadik helyezést ért el, Körmöczy első magyar nőként állhatott dobogóra Grand Slam-tornán.
A következő évben Wimbledonban elődöntős volt, egyetlen európaiként került be a legjobb négy közé. Az ötjátszmás meccset hozó negyeddöntőben megsérült, és kikapott az ausztrál John Bromwichtól. 1948 végén a kilencedik helyen állt a félhivatalos ranglistán, a következő évben pedig, bár nem tudta megismételni korábbi sikereit, mégis előbbre léphetett egy hellyel.
Az ötvenes években már csak kisebb tornákon szerepelt, 1957-ben, negyvenévesen játszotta utolsó mérkőzését a magyar Davis-kupa-csapatban. Visszavonulása után tenisziskolát szeretett volna nyitni, majd 1958-ban Belgiumból kérték fel edzőnek.
Érdemeire való tekintettel megkapta a tartós külföldi tartózkodásra jogosító útlevelet, de amikor a megszabott idő lejárta után nem tért haza, disszidensnek minősítették.
Asbóth a Belga Teniszszövetség ifjúsági szakfelügyelője, majd a bajor Iphitos München edzője lett. 1986. szeptember 11-én bekövetkező haláláig (egyes források szerint szeptember 22-én) a München közelében fekvő Ismaningban élt.
Asbóth nyúlánk testalkatú, nem túlságosan erős fizikumú játékos volt, aki helyes érzékkel, ösztönszerűen, nagy lendületű ütésekkel játszott. Technikailag képzett játékos volt, helyezkedési érzékével sok labdát elért, tenyeres ütésének nem volt párja. Tiszta játék és sportszerűség jellemezte. Az elegancia uralta minden mozdulatát, de még öltözetét, megjelenését is. Jellegzetes viselete, a hosszú, világos „porcelánnadrág” jótékonyan elfedte vékony lábait. Közismert beceneve a Bem apó volt, de előfordult olyan vetélytársa is, aki „Miszter Monotonnak” hívta a játékából eredő, kitartó hozzáállása és szívós stílusa végett.
Sportolói teljesítményét és sikereit 1951-ben a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatával és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címmel ismerték el. Örökös bajnok, 1961-ben mesteredzői oklevelet kapott. Szombathelyen 1993 óta utca viseli a nevét, 2002-ben tiszteletére Budapesten, egykori lakóhelyén, a Bartók Béla út 75. számú ház falán emléktáblát avattak. 2009-ben a Római Teniszakadémián róla nevezték el az ország egyetlen állandó teniszstadionját.
Az idén a 110 éves Magyar Teniszszövetség a 2017. esztendőt Asbóth József-emlékévnek nyilvánította, és a kiváló teniszező emlékére többek között emléktornával, róla szóló megemlékezésekkel, az Asbóth-díj életre hívásával tiszteleg.
