Bogyi bácsi keresztjével kezdődött a sikersztori

Pótolhatatlan veszteség érte a kézilabda-társadalmat, a napokban elhunyt az 1965-ben világbajnokságot nyert női válogatott meghatározó egyénisége, Markovitsné Balogh Márta. Az ő halálával már csak hét élő tagja van az eddigi egyetlen vb-győztes magyar kézilabdacsapatnak. A kor klasszisai, Ignácz Ilonka, Takácsné Giba Márta és Ritterné Lengyel Erzsébet segítségével felidéztük a bő fél évszázaddal ezelőtt történteket.

A legendás csapat, amely vb-t tudott nyerni Fotó: MTI/Kovács Gyula

Leszámítva a férfi és női vízilabdázóinkat, az 1965-ös női kézilabda-válogatott az egyetlen, amely csapatsportágban valaha világbajnokságot nyert. Pedig nem sokon, elsősorban a szerencsés sorsoláson és az OTSH akkori elnökhelyettesén, Páder Jánoson múlott, hogy egyáltalán részt vehetett a vb-n a kézilabdapápa, Török Bódog vezette női válogatott. Már a kijutás is kalandos volt, nemhogy az, ami utána történt, hétméteres-hárítással, disszidálással és egy be nem teljesült fogadalommal.

Nézzük a részleteket! 1965-öt írunk, a korabeli szabályok szerint ha két csapat döntetlenre áll az összevetésben, akkor sorsolással dől el a győztes kiléte. A magyar válogatott az NDK-val került szembe a vb-selejtezőn, itthon két góllal nyert, idegenben a keletnémetek győztek ugyanennyivel. Következett a sorsolás, a pénzérme feldobása. „Bogyi bácsi (Török Bódog beceneve – a szerk.) levette nyakláncáról a keresztet, odaadta Guricsné Pásztor Erzsébetnek, a csapatkapitányunknak, és megmondta neki világosan, hogy tegye rá a kezét, és úgy mondja azt, amit gondol. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a feldobott érme az élére fordult, összevissza gurult a teremben. Majd hirtelen Erzsi felkiáltott: Fej! Mi nyertünk” – idézte fel a vb-re való kijutás ma már megmosolyogtató történetét Ritterné Lengyel Erzsébet, aki két gólt dobott a jugoszlávok elleni világbajnoki döntőben. De a szerencsés „fejjel” még csak a vb-kvalifikáció volt biztos, pár hónappal később pedig már az sem.

A legendás csapat, amely vb-t tudott nyerni
Fotó: MTI/Kovács Gyula

A Szovjetunió ugyanis lemondta a részvételt a világbajnokságon, mert nem ismerte el Nyugat-Berlint a rendező ország, az NSZK részeként. A vb helyszínén tartózkodó magyar küldöttség tanácstalan volt, felsőbb szintről várta a döntést. „Az OTSH akkori elnökhelyettese, az 1955-ös Eb-győztes férfi-kosárlabdacsapat szövetségi kapitánya, Páder János a részvételre biztatott bennünket. Kint maradtunk, rész vehettünk a vb-n” – mesélte az 1979 óta Belgiumban élő Ignácz Ilonka.

A játékkal nem volt gond, sorrendben Csehszlovákia, Románia és Lengyelország sem jelentett akadályt, a Jugoszlávia elleni döntő izgalmasan alakult. A Ferencváros női csapatát edző Elek Gábor édesanyja, Rothermel Anna 4-3-nál kivédett egy hetest, majd Romhányiné belőtte az ötödik gólt, ezzel biztosította be a győzelmet. „Az egyetlen keserű emlékem az volt, hogy a bankettről lelépett a csapattársunk, Hanus Ágnes. Kint maradt Németországban. Szerintem tervezett akció volt, egy ember nem viszi magával a vb-re a TF-es diplomáját…” – merengett Takácsné Giba Márta. A vb-döntő előtt a köztiszteletben álló kapitány, Török Bódog arra kérte a tanítványait, hogy írjanak le egy-egy fogadalmat arra az esetre, ha netán megnyerik a tornát. „Jóna Magdi aranyos, magas, sokak szerint kevésbé szép nő volt. Ő azt fogadta meg szó szerint, hogy »ha megnyerjük, akkor én ku…va leszek!« Nem hiszem, hogy betartotta a fogadalmát” – viccelődött Egér, azaz Ritterné Lengyel Erzsébet.

Az aranyérmes csapat még élő tagjai félévente összejárnak, hálát adnak a sorsnak, hogy együtt dolgozhattak Török Bódoggal. „Az öreglányok” november 15-én ünneplik a vb-győzelem negyvennegyedik évfordulóját. Kár, hogy már csak heten vannak.