Nyögvenyelősen, de ezúttal is nagy szívvel és akarattal játszva megnyerte a második Európa-bajnoki selejtezőjét is a magyar férfi kosárlabda-válogatott (62-60). Ezúttal Ukrajnában nem akadt egy vagy két nagyon kiemelkedő teljesítmény, a válogatott igazi csapatként harcolta ki ezt a sikert, amit bizonyít az is, hogy csupán ketten büszkélkedhetnek kétszámjegyű pontszámmal a nevük mellett: Vojvoda Dávid 11, Keller Ákos 10 pontig jutott.
A magyar együttes a mezőnyből szerény 34,4 százalékkal dobott, de Benke Szilárd négy triplájából három is a gyűrűbe hullott, és ezek a kosarak nagyon kellettek ahhoz, hogy a mérkőzés zömében vezető ukránok ne tudjanak elhúzni.
– Csütörtökön nagyon kemény meccsen győztük le a szlovénokat Szombathelyen, de ez a mérkőzés még keményebb volt – mondta lapunknak a Falco játékosa. – Tudtuk, hogy az ukránok a verekedéstől sem riadnak vissza, roppant kemények, és nekünk ezt bírnunk kellett. A helyzetkihasználásban érződött, hogy nem vagyunk elég frissek, nem pihentük ki tökéletesen a csütörtöki meccset, ugyanakkor mentálisan ezúttal is jól bírtuk a hajrát, hiszen akkor szereztük meg a két pontot. Éretten kosárlabdáztunk, és mindig akadt valaki, aki tudott lendíteni a csapaton. Büszkék lehetünk arra, hogy két nehéz ellenféllel játszva két győzelemmel kezdtük el az Eb-selejtezőket.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a mérkőzés után először megköszönte a remek vendéglátást, majd így folytatta: – Nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, az ukrán válogatott jó kosárlabdát játszik. Két ponttal nyertünk, ehhez szerencse is kellett, de megdolgoztak érte a játékosok, akik példamutatóan álltak hozzá ehhez a meccshez is. Köszönöm nekik, mint ahogyan jár a köszönet a stábom tagjainak is, akik nélkül nem tudtunk volna ennyire alaposan felkészülni az ellenfélből.
Szombathelyen Rosco Allen volt a mezőny legjobbja, most nem tudta megismételni azt a teljesítményt, de az utolsó másodpercben ő szerezte az utolsó, mindent eldöntő kosarat. Nem csak emiatt lesz számára örökre emlékezetes ez a nap: itt tudta meg, hogy a felesége gyermeket vár, aki július végén születik majd meg.