időjárás 17°C Orsolya 2021. October 21.
logo

Elege lett a futball vezetőiből, de a lehető legrosszabbkor vonult vissza

Pajor-Gyulai László
2021.09.18. 07:30 2021.09.18. 08:24
Elege lett a futball vezetőiből, de a lehető legrosszabbkor vonult vissza

Itthon az élvonalban csak Győrben játszott, bajnok és kupagyőztes lett, a jegyzett futballisták közé tartozott. Edzőként az egyik legnagyobb tehetségnek tartották, amikor 1987-ben a Veszprémet felvezette az NB I-be, majd ott is tartotta. Glázer Róbert négy meccsen szövetségi kapitány is lehetett, később sok helyen dolgozott rövid ideig. Tíz éve eltűnt a reflektorfényből, éppen akkor vonult vissza, amikor talán nem kellett volna.

– Csak nem rossz fát a tett tűzre? Amikor egyeztettünk, azt mondta, éppen a fegyelmi bizottságnál van.
– Nem, éppen fordítva, tagja vagyok a megyei fegyelmi bizottságnak, és az ülés után beszélgettünk, amikor hívott.

– Egyébként rossz gyerek volt?
– Eleven. Győrben a gyárvárosi gyerekek híresek voltak erről, éltük az életünket klottnadrágban, mezítláb áprilistól októberig. Rengeteget fociztunk még rongylabdával is, verekedtünk a csapattagságért, igaz, én a tanulásra is sok időt fordítottam.

– Végül a foci nyert?
– Labdarúgó lettem, de mellette szereztem két diplomát is, tehát a kettő együtt is ment. Az édesapám első osztályú ökölvívó volt, én is próbálkoztam vele, tizenegyszer törött el az orrom. Egyszer, még az ötvenes években, beszöktem az ETO egyik meccsére labdát szedni, és akkor határoztam el, hogy futballista leszek. Tanultam, edzettem, és figyeltem a győri bálványokat, a ’63-as bajnokcsapat tagjait, kivételes játékosok voltak.

– Hat évvel később már közöttük játszhatott az NB I-ben. Hogyan fogadták?
– Felkészülési meccseken már korábban is játszhattam a felnőttek között. Amikor először beléptem az öltözőbe tizenhét évesen, csókolommal köszöntem, amikor pedig Orbán Árpád, az olimpiai bajnok megengedte, hogy tegezzem, edzés közben többször szaladtam hozzá mondani, hogy szervusz, Árpi bácsi… Szusza Feri bácsinál már játszhattam kupameccsen is. Egyszer szólt, hogy megyek velük Ausztriába. Kiderült, nincs megfelelő ruhám, ezért vett nekem egy öltönyt és egy pizsamát. Kérdezte, van-e pénzem, mondtam nincs, erre adott valamennyi schillinget. Ilyen ember volt.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– A hetvenes évek ETO-ja nem játszott meghatározó szerepet, de az évtized végén kupát nyert, majd csaknem kiejtette a Juventust a KEK-ből. Ez hogyan történt?
– Az a párharc tényleg nem sokon múlott. Torinóban sajnos kihagytam egy ziccert, 2-0-ra kaptunk ki, majd itthon a 28. percben már eltüntettük a hátrányt. Az első gólt ma nekem adnák, mert a fejesem a gólvonalon álló védőről vágódott a hálóba, akkor öngólnak számított. Az olasz csapatban olyan futballisták játszottak, mint Zoff, Scirea, Gentile, Tardelli, Bettega és Causio, és ha a második félidő elején Pozsgai Lajos begőzölve nem állíttatja ki magát, akkor talán nem szépít a Juventus, és a játékvezető is megadta volna a buktatásomért járó tizenegyest, a meccs után ugyanis erre hivatkozott.

– Nyolcvankettőben aztán összejött a bajnoki cím, Verebes Józseffel a kispadon. Mivel tett csodát a Mágus?
– Ő egy összeszokott, fizikálisan remek állapotban lévő csapatot vett át Kovács Imrétől, de hozzátett egy új játékfelfogást és mentalitást. Hihetetlenül értett a játékosok nyelvén, el tudta adni nekünk az elképzeléseit, egy idő után elhittük, hogy azok eredményhez vezetnek, és az edzői szakmában ez kulcskérdés. Emellett fantasztikus ember is volt. Édesapám akkoriban haldoklott, és Józsi azt mondta, Robi, ő az első, akkor jössz edzésre, amikor tudsz, ugyanakkor éreztette, hogy számol velem. Édesapám temetése után két nappal a Vasassal játszottunk, és Józsi arra kért, hogy Kiss Lászlót semlegesítsem. Megtettem, a végén még gólt is lőttem. Amikor beléptem az öltözőbe, ő letérdelt, és az ég felé mutatva mondta, hogy ez apádnak volt.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– Jól tudom, hogy neki köszönhette a külföldi szerződését is?
– Igen. A bajnoki címet ünnepeltük a banketten, amikor odavitt Horváth Edéhez, a Vagongyár nagy hatalmú urához, aki éppen Korom Mihállyal, a párt központi bizottság még nagyobb hatalmú titkárával beszélgetett. Engem régóta hívtak Belgiumba, de nem volt huszonöt válogatottságom, ezért az illetékesek nem akartak kiengedni. Józsi elmondta, ez így nincs rendjén, magyar bajnok és kupagyőztes vagyok, majd azt javasolta Horváth Edének, hogy nyisson a gyár egy belgiumi szervizt, mivel van műszaki diplomám, névleg én lennék a vezetője, de valójában futballoznék. Erre Korom Mihály azt mondta, ezt azért mégse, majd intézkedett, én pedig mehettem a belga Aalstba futballozni. Sajnos egy idő után súlyosan megsérültem, és hamarosan be kellett fejeznem a játékot.

– Tudatosan készült az edzői pályára?
– Bár már Belgiumban jártam a többi klubot figyelni az edzéseket, sokat tanultam, de itthon elsősorban tanár szerettem volna lenni. Megpályáztam egy középiskolában a testnevelői állást, gondoltam, ott nagyszerű sportéletet lehet majd szervezni, de a párttitkár azt mondta, hogy aki pár ezer dollárért eladta a becsületét a kapitalistáknak, az ne akarjon tanár lenni. 

– A Veszprém feljuttatásával robbant be edzőként, majd hamarosan Mészöly Kálmán segítője lett a válogatottnál. Ez utóbbi akkor meglepetésnek számított, hiszen közismerten rossz viszonyban voltak.
– Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy Kálmán mellett dolgozhattam, akinek nagyon sokat köszönhetek minden szempontból. Még játékosok voltunk, amikor egy Vasas elleni meccsen ijedtemben a labda fölé rúgtam, és a stoplik felsértették a lábát. Utána bejött az öltözőnkbe, és elhordott mindenféle taknyos, suttyó, vidéki gyereknek, ami nekem nem esett jól. Később edzőként is találkoztunk, a Veszprémmel vezettünk a Fáy utcában, amikor egy sérülés miatt kirúgott labdát az ő játékosai nem adtak vissza. Én ezen kiakadtam, indulatosan számon kértem rajta a mérkőzés után, nyilatkoztam is róla, ő pedig zokon vette, hogy azt mondtam, ő biztatta a sportszerűtlenségre a játékosait. Ez valóban nem volt igaz, majd tisztáztunk mindent, és ezután jött tőle a felkérés.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– Hogyan lett négy meccsre szövetségi kapitány?
– Úgy, hogy Kálmán kilencvenegyben lemondott, mert kiment pénzt keresni az emírségekbe. Én a Győr vezetőedzője voltam, és csak mellékállásban vállaltam el a feladatot. A négy meccsből egyet sem nyertünk meg, a szövetség már tárgyalt Jenei Imrével, Győrből pedig kirúgtak, így két szék közt a pad alá estem.

– Feltűnő, hogy sok helyen megfordult ezt követően, de sehol sem maradt sokáig. Miért?
– Sokszor elmondtam, hogy a magyar futballban a vezetők nem nőnek fel a feladatukhoz, és ez nem tett jót a híremnek. Olykor talán meggondolatlanul, de mindig őszintén beszéltem a klubok vezetővel is, ami nem tetszett nekik. A legnagyobb baj az volt, hogy ők többnyire csak ígérték a pénzt, de nem fizették ki, ami nagyon is hatással van egy csapat életére, ezt mindig felróttam nekik, ők pedig hamar megszabadultak tőlem. Nehéz úgy komoly szakmai munkát végezni, hogy a játékosok feje a megélhetési gondokon jár, és egyik-másik azt mondja, ennyi pénzért ő csak heti hármat edz. Elegem lett, és amikor hatvanéves lettem, úgy döntöttem, a profi világban befejezem.

– Éppen akkor, amikor a tízes évek elején elindult a futball fejlesztése és rendbetétele?
– Nem tudhattam előre. Utólag már bánom, a legrosszabbkor hagytam abba, mert jó körülmények között még tudtam volna segíteni, hetven fölött viszont már késő visszatérni. A futballtól nem szakadtam el, Győrszentivánban és Balatonfüreden tartok edzéseket gyerekeknek, utóbbinál vezetői munkát is végzek. Hét közben folyamatosan fiatalok között lehetek, a hétvégenként az MLSZ ellenőreként sok régi ismerőssel találkozom a stadionokban, és bár tényleg sajnálom, hogy tíz éve úgy döntöttem, ahogy, összességében jól érzem magamat.