A futsal Bajnokok Ligája elitkörének első fordulójában, a D csoportban a Haladás szerdán a Benficával találkozott, és a műfajban a világ egyik legjobb csapatának számító portugálok Lisszabonban 8-3-ra nyerték meg az összecsapást. A házigazda már a mérkőzés elején nyomatékosította, hogy a BL Final Four elérése az egyértelmű célja, három perc alatt kétgólos vezetést szerzett. A szombathelyiek Dávid Richárd találatával szépítettek ugyan, de csak rövid ideig volt szoros a meccs, a portugálok 5-1-es vezetésénél ért véget a félidő. A portugálok harmadik gólja egészen hihetetlen, az iráni Tajebi nem akárhogyan varázsolta be a labdát a magyar csapat kapujába, még a lassításnál is nagyon kell figyelnünk, hogy megértsük, mi is történt a pályán.
Benfica-gól a Haladásnak, erről áradoznak most Lisszabonban + videó
A BL-csoportkörös „nagy” Benfica Twitter-csatornáján most ez a találat a fő sztori.

A BL-csoportkörös „nagy” Benfica Twitter-csatornáján ma délelőtt ez a gól volt a fő sztori:
A második játékrészben a Haladás kétszer is betalált, de a Benfica nem hagyta felzárkózni a magyar csapatot, és a papírformának megfelelően magabiztos győzelemmel kezdte meg az elitkörös küzdelmeket. A szombathelyiek csütörtökön 18.30-kor az első játéknapon az ukrán Urahannal szemben 5-3-ra alulmaradó spanyol Levantéval találkoznak. A csoportból az első helyezett jut be a sorozat négyes döntőjébe, és ez alighanem a Benfica lesz.
– A mai mérkőzés a fejlődésünket szolgálta, mert ez más színvonalú játék, mint amit a hazai bajnokságban megszokhattunk. Sokkal gyorsabbnak kell lennünk, nagyon szervezetten kell védekeznünk, de úgy gondolom, hogy ez a találkozó még nagy hasznunkra válik a jövőben. Voltak periódusok, amelyekben remek teljesítményt nyújtottunk; jól védekeztünk, ami a Benfica ellen rendkívül nehéz, valamint öt a négy ellen tudtunk dominálni. Remélem, a következő meccsen mindezeket már kamatoztatjuk – nyilatkozta Juanra Calvo, a magyar csapat vezetőedzője.
A Haladás VSE honlapja arról is beszámolt, hogy a szerdai találkozót megtisztelte jelenlétével Halmai Miklós, Magyarország portugáliai nagykövete, aki gratulált Homlok Zsolt klubelnöknek, és egy üzenetet is átadott, amelyben Rui Costa, a Benfica elnöke fejezte ki elismerését a szombathelyi csapatnak.
Futsal Bajnokok Ligája, elitkör, D csoport, 1. forduló:
Benfica (portugál)–Haladás 8-3 (5-1), gólszerzők: Jacaré (2., 3.), Tajebi (9., 10.), Fits (17.), Nilson Miguel (28.), Arthur (39.), Cintra (40.), illetve Dávid (4.), Rezala (25.), Dróth (38.)
A csoport másik mérkőzésén: Urahan Ivano Frankivszk (ukrán)–Levante (spanyol) 5-3
Borítókép: érthető a Benfica játékosainak öröme (Forrás: Twitter/SL Benfica)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vinícius a távozás szélén? Az ő és Rodrygo szénája sem áll jól a Real Madridnál
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.

Ez nagy érvágás lehet a Barcának: Szaúd-Arábiába tart a klub kulcsfigurája
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.

A Lyont mégsem zárják ki a francia ligából, emiatt egy angol klubot „büntet” az UEFA
Ami az egyik csapatnál örömhír, a másiknál nem az.

Jota családja a játékosokkal tartott megemlékezést Liverpoolban, a klub fontos bejelentést tett
Továbbra is az emlékezéssel telnek a napok Liverpoolban, gyűlnek a virágok és a sálak az Anfield környékén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk