Vajon melyik arcát mutatja a Sopron Basket? Ha azt, amellyel egy hete a női Euroligában lelépte a francia Landes-t, akkor felesleges lett volna aggódni érte, de ha azt, amelyet vasárnap Diósgyőrben láthattunk tőle, akkor bizony okkal bizakodhatott a Spar Girona, mert ott a magyar bajnok csak nagyot kínlódva tudott nyerni, ami nem jellemző rá a bajnokságban.
A spanyolok ráadásul jóval nagyobb erőt képviselnek, az Euroliga egyik tekintélyes tagjáról van szó, még akkor is, ha a Sopron a sorozat első fordulójában idegenben 68-63-ra le tudta győzni. Azóta hónapok teltek el, annak a meccsnek a keretei mindkét oldalon sokat változtak, ám a magyar csapat mellett szólt az a tény, hogy hazai pályán veretlenül várta a Gironát. Ez azonban eleinte nemigen látszott: a soproniak sajnos a diósgyőri arcukat mutatták… Pocsékul dobtak, szellősen védekeztek, és az ellenfél öt perc után 12-3-ra elhúzott. Ezen a ponton azonban megtorpantak, és tíz percen keresztül képtelenek voltak a gyűrűbe találni.
Ehhez kellett a házigazda védekezésének a javulása, ugyanakkor a spanyolok nagy ziccereket is elhibáztak. Átok ült a Sopron támadásain is, Briann January, Gabby Williams és Varga Alíz meg-megvillant ugyan, ám olyan kulcsemberek, mint Fegyverneky Zsófia vagy Jelena Brooks betliztek, és Határ Bernadett is csak az első félidő végéhez érve szerezte meg az első pontjait. Mondhatni, a támadójátékot tekintve a két csapat egymást múlta alul, ezért nem sikerült jelentős előny kiharcolásával kihasználni a Girona hosszú kosárcsendjét. A spanyolok feljöttek két pontra is, végül a szünetben 30-23-ra vezetett a Sopron Basket.

Öt ponttal folytatta, ám szép lassan érkezett a teljes összeomlás. Tizenkét pontos vezetésről sikerült a harmadik negyed végére hatpontos hátrányt összeszedni, mert a gyenge dobószázalék mellé lesüllyedt a védekezés színvonala is. A Girona az első félidő 23 pontja után most tíz perc alatt 26-ot tudott elérni, a magyar együttes ennek csak a felére volt képes. Rengeteg buta eladott labdával nehezítette meg a saját dolgát, és ha nincs Varga Alíz, nem lett volna, aki képes a gyűrűbe találni. Rajta kívül mindenki csődöt mondott, és a kevésbé gyenge spanyolok így kilenc ponttal elhúztak az utolsó negyed elején.