időjárás 27°C Hella 2022. május 27.
logo

A Fradi szurkolói ölték ki a Fradi-szurkolót az Újpest bajnokából

Pajor-Gyulai László
2022.01.23. 07:15
A Fradi szurkolói ölték ki a Fradi-szurkolót az Újpest bajnokából

Tizenhét évesen ifjúsági Európa-bajnok volt, három évvel később pedig már a felnőttválogatottban is szerepelhetett. Az 55. születésnapját hétfőn ünneplő Kovács Ervin fradistaként került még gyerekkorában Újpestre, de a Bp. Honvédban szerzett több bajnoki címet, majd kiment egy-két évre Belgiumba, hogy csaknem negyed évszázad múltán térjen haza. Szerinte külföldön lett a saját mércéje alapján is igazi futballista, és csaknem negyven esztendő múltán is tisztán emlékszik egy sorsdöntő tizenegyesre.

– Ha a szívére teszi a kezét: Újpest vagy Kispest?

– Nem nehéz a válasz: Újpest. Remek három évet töltöttem a Honvédban, rengeteget tanultam, fejlődtem ott, kiváló társakkal futballozhattam együtt, nyertem két bajnoki arany- és egy bronzérmet, de Újpest egészen más. Ott nevelkedtem, ott szövődtek a gyerekkortól máig tartó barátságok, ott lettem élvonalbeli, majd válogatott játékos és először bajnokcsapat tagja, tehát a szívem ezé a klubé.

– Ez különösen hangzik attól, aki nagy Fradi-szurkoló volt…

– Amikor gyerek voltam, a környezetemben mindenki a Fradinak szurkolt, így én is. Tízéves lehettem, amikor Vácra költöztünk, ott játszottam, és nagyszerűen éreztem magamat. Két újpesti utánpótlásedző, Schuman Jani bácsi, Schmidt Matyi bácsi kiszúrt engem valahol, és a szüleim nyakára jártak, hogy engedjenek hozzájuk igazolni. Edzettem Újpesten egy-két hétig, de túl nagy volt a változás, a szívem visszahúzott Vácra, vissza is mentem, de ők nem adták fel, és végül meggyőztek. Amúgy utána is még egy évig megmaradtam fradistának, de aztán az egyik Ferencváros elleni meccsünkön idegenben a szurkolók csúnyán szidtak minket, és akkor elpárolgott belőlem az érzés.

– Nagyon fiatalon befutott, hiszen tizenhét évesen profi szerződést kapott, bemutatkozott az élvonalban, ráadásul ifjúsági Európa-bajnok lett. Érezte akkor, hogy 1984 sorsdöntő esztendő az életében?

– Csak utólag látom, mennyi fontos történt velem abban az évben, akkor sodortak magukkal az események, nem tudtam felmérni a jelentőségüket. Sőt, el sem hittem, hogy mindez valóság, mert én jóval kevesebbre tartottam magamat, mint amennyit mások láttak bennem.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– A ifjúsági Európa-bajnokság szovjetek elleni döntőjében nyolcvanezer néző előtt játszottak gól nélküli döntetlent a moszkvai Luzsnyiki-stadionban, és éppen önre jutott a sorsdöntő tizenegyes. Csaknem negyven év után megvan még az emlékeiben, hogy mi járt fejében abban a percben?

– Ez nagyon érdekes, mert rengeteg emlékem homályos a pályafutásommal kapcsolatban, de az a perc olyan élénken él bennem, mintha most történne minden a szemem előtt. Tudni kell, hogy én legendásan gyengén lőttem a szabadrúgásokat és a tizenegyeseket, az edzőnk, Bicskei Bertalan azért írt be engem a lövők közé, mert rám nem készülhettek fel a szovjetek. A nyolcvanezer ember fülsüketítően fütyült, de ahogy elindultam a felezővonaltól a labda felé, bennem minden elcsendesedett, semmit sem hallottam vagy láttam a külvilágból. Átgondoltam, mit és hogyan fogok csinálni, és talán ennek az összpontosításnak köszönhető, hogy belőttem, és nyertünk. Akkor egyébként nem gondoltuk, hogy óriási eredményt értünk el, nem hittem volna, hogy az az Eb még közel negyven év múltán is téma lehet.

– Azt mondta, Újpest a szívügye lett, ráadásul kilencvenben bajnokságot nyertek, mégis átszerződött a Honvédba. Miért?

– Két oka volt. Mezey György személyesen csábított Kispestre, és ez nekem óriási megtiszteltetésnek számított. Emellett segített a döntésben az is, hogy Újpesten a bajnoki cím ellenére elküldték Varga István vezetőedzőt, több hozzám emberileg közel álló játékos is elment, nagy volt a bizonytalanság. Érzelmileg ez rosszul érintett, és arra ösztökélt, hogy váltsak.

– Nagyon fiatalon, húszévesen lett válogatott, egy olyan meccsen, amely arról maradt híres, hogy a kapitány, Verebes József sortban és papucsban szállt le a gépről Lipcsében.

– Nekem ott nem tűnt fel, hogy ennek hírértéke lehet, csak hazaérve az újságokból tudtam meg, hogy ez mekkora témává nőtte ki magát. Én elvoltam magammal, hiszen az első válogatott meccsemre készülhettem.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– Verebes Józseffel a válogatott után a Honvédban is dolgozott együtt, ahogyan a korszak másik nagy edzőegyéniségével, Mezey Györggyel is. Mitől volt különleges ez a két teljesen eltérő karakterű ember?

– A közös bennük a futball imádata volt. Józsi bácsinak hihetetlen érzéke volt azokhoz a nüanszokhoz, amelyek apróságnak tűnnek, de végül jelenthetik a nagy különbséget. Gyuri bácsit sokkal jobban jellemezte a kidolgozottság, a tervszerűség, a felépítettség, a tudatosság. Mindkettő tényleg óriási egyéniség, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy tanulhattam tőlük, de ezzel a legtöbb edzőmmel így voltam.

– A Honvédtól három év után ismét egy bajnoki aranyérem után távozott. Ennyire vonzó volt a belga Germinal Ekeren ajánlata?

– Azt sem tudtam, hol van ez a csapat. A bajnoki banketten szóltak, hogy van ez a lehetőség, és két napom van dönteni. Egy évvel korábban megkeresett a Valencia, de én még fejlődni akartam Kispesten, a belga klub ahhoz képest nagyon kicsinek számított. A topbajnokságokba vágytunk, de a Honvédnál is nagy lett a mozgás, a tulajdonos, Louis de Vries nem azt éreztette velem, hogy ragaszkodna hozzám, ráadásul a feleségem is azt mondta, vágjunk bele. Gondoltam, miért ne, egy-két évet eltöltök Belgiumban, nem hittem volna, hogy huszonnégy lesz belőle…

– Jobb futballista lett ott?

– A magam szemében ott lettem jó futballista. Addig mindig magasabb szinten játszottam, mint ahova magamat besoroltam. Fiatalon kerültem be a felnőttek, gyakran korábbi példaképeim közé, az Eb-győztes csapatban is az ifjabbak közé tartoztam, és Belgiumban értem be annyira, hogy elismerjem, tényleg futballista vagyok.

– Ennek viszont ellentmond, hogy éppen a belgiumi korszakában maradt ki a válogatottból, huszonnyolc évesen játszotta ott az utolsó, huszonnegyedik meccsét.

– Ez így csalóka, mert az utolsó kettőt három év kihagyás előzte meg. Akkor Fazekas László szólt Mészöly Kálmánnak, hogy szerinte méltatlanul feledkeztek meg rólam itthon, mert Belgiumban nagyon jól megy a játék, és így lettem újra válogatott. Talán lehettem volna még többször, de kilyukadt a térdem, és sokat vesződtem sérülésekkel. Ha megnézi, húsz- és huszonnégy éves korom között szerepeltem a válogatottban, éppen amikor szerintem még nem kellett volna, mert nem voltam érett rá. Később pedig, amikor már készen álltam rá, nem gondoltak rám a kapitányok.

 

Fotó: Havran Zoltán

 

– Amikor kétezerben abbahagyta a futballt, miért maradt Belgiumban?

– Először hazajöttem, de senki sem tudott róla. A térdem korábban el is törött, a belgák rendesek voltak, akartak adni újabb esélyeket, de már nem erőltettem. Titokban hazajöttem Újpestre, hátha itt még folytathatom, de egyheti edzés után kiderült, nincs értelme. Még ma is, ha futok a busz után, estére bedagad a térdem. Később másfél évre hazaköltöztünk, akkor a Vác edzőjeként dolgoztam, de a család érdekében visszamentünk Belgiumba, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Egy nagy szállítmányozási cégnél dolgoztam az antwerpeni kikötőben, mellette pedig az Ekeren utánpótlásában edzősködtem.

– Belgium jelenleg vezeti a világranglistát. Mit csinálnak ők sokkal jobban, mint mi?

– Sok tényező szerencsés együttállása kellett ehhez. A Standard Liege-nél alakult ki egy szisztematikus, jó képzési rendszer, az általánossá vált, és van most a belgáknak egy remek korosztályuk. Elismerem, mindent nagyon jól csináltak, de várjuk meg, mi lesz azután, amikor a mai garnitúra kiöregszik majd.

– Öt éve végleg hazajött, és azóta az Újpest utánpótlásában dolgozik edzőként. Van ennek értelme úgy, hogy tavaly előfordult, egyetlen magyar sem kapott helyet a felnőttcsapat kezdőjében?

– Ennél azért árnyaltabb a kép. Az utóbbi három évben egyre több játékos kerül be az utánpótlásból a felnőttek bő keretébe, és ezt én sikernek tartom. Az most más kérdés, hogy mennyit fognak majd játszani. Michael Oenning szeretett volna minél több fiatalnak lehetőséget adni, de a kiesés ellen harcolva edző legyen a talpán, aki mer nagyot kockáztatni, pedig szerintem lehetne. Az nyilvánvaló, hogy egy huszonöt éves szerb ma jobb, mint egy tizenkilenc esztendős magyar, és a pillanatnyi eredmény érdekében az előbbi kerül inkább a csapatba.

– Nehéz a mai fiatalokkal dolgozni?

– Nagyon sokat változott a világ, nekünk annak idején keményebben kellett megharcolnunk minden lehetőségért a pályán és azon kívül is, ezért mentálisan hamarabb váltunk érettebbé, hamarabb lettünk felnőttek. Manapság harminc alatt alig mernek a fiatalok házasodni, a gyerekvállalás is kitolódik, szóval ez nem csak a futballra igaz. Ezt látom a fiatal játékosokon is, zömmel aranyos gyerekek még abban a korban is, amikor én és a korosztályomból többen már válogatottak voltunk. Ettől függetlenül szeretem ezt a munkát, régi barátokkal és csapattársakkal dolgozhatok együtt, és még az előző kérdésére visszautalva, igen, van értelme, ad komoly célokat és sikerélményeket is ez a munka. 

Borítókép: Kovács Ervin szíve az Újpesté, ez lett a második otthona (Fotó: Havran Zoltán)