Tíz éve a tehetséggondozásban jeleskedő szakemberként tüntették ki, tavaly pedig a Magyar Atlétikai Szövetség ezüst fokozatú díjjal ismerte el az alázatos és eredményes munkáját. Ezek után mondhatni hab a tornán számára, hogy tanítványai közül a 800-as Vindics Balázs az egyike annak az öttagú miniválogatottnak, amelyik a jövő hétvégi belgrádi fedett pályás világbajnokságon képviseli a magyar színeket.
Hóban, sárban, viharban
– Minden versenyzőmmel igyekszem megértetni, hogy lemondások és szorgalom nélkül csak álmodozhatnak a sikerekről, a meghívásokat intéző menedzserek bizalmának kiérdemléséről – folytatta Zemen János, aki az 1977-es fedett pályás Európa-bajnokságon harmadik helyezettként ért a célba. – Mi annak idején, Németh Gyula, Máthé Sándor, Albert Albert, Nagy Viktor, Fancsali András, Kerékjártó István és velem együtt még néhány megszállott, késő ősztől kora tavaszig naponta 18-20 kilométeres távok lefutásával alapoztunk, hol szakadó esőben és viharban, máskor pedig térdig hóban vagy sárban. Olykor dühöngtünk, máskor jókat nevettünk, de mindig társként néztünk egymásra, és éppen ez az, amit ma sokszor hiányolok a versenyzőkből. Hittem és rendületlenül hiszek a közösség erejében, még inkább a munkában és a szorgalomban, ami nélkül Vindics Balázs sem tartana ott, amire már azt lehet mondani, hogy ez már valami. Én is jól érzem magamat a bőrömben, mert hetvenegy évesen végre elmondhatom, hogy az egyik versenyzőm a világbajnokságon is rajthoz állhat – mondta befejezésül a mesteredző, aki ha visszaforgathatná az idő kerekét ötven évvel, mindent újra ugyanúgy csinálna, ahogy azt tette mostanáig is, és akinek a tudása előtt 1974-ben, a firenzei szereplése után a piacvezető olasz sportújság kétoldalas cikkel tisztelgett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!