Újabb vendéggyőzelemmel aranykapuban a Csíkszereda
Magyar Nemzet
2022.04.06. 20:55 2022.04.07. 08:11
Másodszor is győzött vendégként a Csíkszereda – ezúttal szoros meccsen 4-2-re –, így összesítésben 3-1-re elhúzott az FTC-vel szemben a jégkorongbajnokság döntőjében. A székelyföldi csapat szombaton tehát otthonában lezárhatja a párharcot.
A mérkőzés kezdetének pillanatában még több százan álltak sorba bebocsátásra várva, mondani sem kell, dugig megtelt a Tüskecsarnok. Ahogy egy nappal korábban, inkább a durván százfős, ám lényegesen egységesebb és szenvedélyesebb vendégtábor hangja töltötte be a jégcsarnokot. Szerencsére nem csak a hangulat, a játék színvonala is egyre emelkedik. Nagy volt az iram, a döntő legjobb meccsét vívta a két csapat a negyedik mérkőzésen.
Végig az FTC üldözte az ellenfelét. 1-0-ra, 2-1-re, majd 3-2-re is a Csíkszereda vezetett, a Fradi azonban csak kétszer tudott egyenlíteni, harmadszorra már nem. Sőt a végeredmény nem is 3-2, hanem 4-2 lett, mert a kapus lehozatal után a vendégek az üres kapuba találtak be.
A jégkorong-szövetség hatalmi szóval csillapítaná a Csíkszereda és az FTC között feszült indulatokat.
A Fradiból nagyon hiányzott az eltiltott csapatkapitány, Nagy Gergő, a Csíkszereda pedig végig nagyon fegyelmezetten játszott. Összesítésben 3-1-re vezet a székelyföldi csapat, a szombati, ötödik meccsen tehát lezárhatja a párharcot, de korai lenne temetni az FTC-t. Csíkszeredában ismét pályára léphet Nagy Gergő, ami fordulatot hozhat.
A meccs lezárásaként a szeredai tábor, mint győzelmek után rendesen, ismét elénekelte a székely himnuszt, amit ezúttal nem zavart meg a hangszórókból szóló zene. Néhány Fradi-drukker „Ria-ria Hungária!” kiáltással próbált ellenvéleményt kifejezni, de a székely himnusz után frapppáns válaszként ugyanerre a rigmusra zendített rá a vendégtábor. Szerencsére összességében békésen végződött a meccs. Ezt kívánjuk a szombati, ötödik mérkőzésre is.
Jégkorongbajnokság, döntő, 4. mérkőzés: FTC-Telekom–SC Csíkszereda (romániai) 2-4 (0-1, 2-1, 0-2) Gólszerzők: Kulmala (31.), Hajós (39.), illetve Kuljas (9.), Taratuhin (34., 50.), Részegh T. (60.) Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1, a Csíkszereda javára.
Nem sikerült feltenni a pontot az i-re
Így látta a mérkőzést a két vezetőedző.
Fodor Szabolcs (FTC): – Színvonalas, izgalmas mérkőzést láthattunk, a hoki ünnepét. Adva volt hozzá két jó csapat, közöttük a helyzetkihasználás minősége döntött. Nekünk is adódtak lehetőségeink, ám nem éltünk velük annyiszor, mint a Csíkszereda. A saját statisztikánk szerint jelentős helyzetekből ugyanannyit dolgozott ki mind a két együttes, csak nekünk valahogy nem sikerült feltennünk a pontot az i-re. Rico Rossi (Csíkszereda): – Hasonlított a meccs a keddihez, keményen védekeztünk, emberhátrányban végképp, és kihasználtuk a helyzeteinket. Kulcspillanatokban találtunk be, ami nagyban befolyásolta a meccs végkimenetelét. Pihenhetünk egy keveset a következő mérkőzés előtt, ez idő alatt az edzésekről áthelyezzük a hangsúlyt a videoelemzésekre.
Borítókép: Gyenyisz Kuljas ismét bombagólt ütött (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
Jó gyilkosság, szép gyilkosság, valódi gyilkosság. Olyan, amilyet csak kívánhat magának az ember – mondja a színpadon valaki, aki nem is ember. Hanem angyal.
A Nézőpont Intézet legfissebb felméréséből kiderül, hogy a magyarok többsége szerint szigorítani kell a dollárbaloldal-botrány után a választási jogszabályokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap, fejlécén a polgári jelző olvasható, amely értékrendet, irányvonalat, stílust is tükröz. Konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkkal Előfizetés
Segítsen megtervezni egy új állásportált! Ossza meg velünk álláskereséssel kapcsolatos szokásait és tapasztalatait!