Az előző szezon döntőse, a dán Aalborg elleni továbbjutással kvalifikálta magát a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A négy csapat párosítását, a június 18–19-én esedékes Final Four sorsolását az Európai Kézilabda-szövetség bécsi székházában tartották, a német Kiel, a lengyel Kielce és a címvédő Barcelona mellett a Telekom Veszprém várt ellenfélre.
A Veszprém a lengyel Kielcével játszik a BL-döntőért
Az Európai Kézilabda-szövetség bécsi székházában kisorsolták a férfi Bajnokok Ligája Final Four párosítását. A négy résztvevő csapat, a Telekom Veszprém, a német Kiel, a lengyel Kielce és a spanyol Barcelona várt ellenfélre. Kiderült, hogy csakúgy, mint 2019-ben idén is a Kielcével játszik a döntőbe jutásért a magyar rekordbajnok.

Három csapat egy csoportból érkezett a legjobb négy közé: a Kielce, a Barcelona és a Veszprém, a tavalyelőtti győztes német Kiel a Szegeddel szerepelt azonos csoportban. Csakúgy, mint 2019-ben, amikor 33-30-as magyar győzelem született, idén is a lengyel Kielce lesz a Veszprém ellenfele a döntőbe jutásért. A másik ágon Barcelona–Kiel találkozót rendeznek. A két elődöntőt június 18-án játsszák, a döntőre másnap kerül sor.
Rasmus Lauge, a Telekom Veszprém csapatkapitánya értékelt a sorsolás után a Sport TV-ben.
– Kemény lesz, de ezt tudtuk előre. Nem tudnék egyetlen esélyest megnevezni, magunkról csak annyit szeretnék mondani, hogy megfelelő az önbizalmunk, a legjobb játékunkat fogjuk majd nyújtani Kölnben. Ki szeretnénk használni az esélyt. De előbb a Szeged elleni bajnoki döntő vár ránk– mondta a dán átlövő.
A Kielce részéről, az egyszeres BL-győztes, Alex Dujsebaev nyilatkozott.
– A kemény munka meghozta a gyümölcsét. Speciális szezonunk van, remélem, hogy sikerül megnyernünk a BL-t. De addig még lesz dolgunk, lépésről lépésre haladunk. Előbb a lengyel bajnokságot kell befejeznünk, aztán jöhet a Veszprém Kölnben – mondta a spanyol válogatott klasszis, akinek az édesapja, Talant Dujsebajev, a korábbi magyar szövetségi kapitány a csapat edzője.
Borítókép: Legutóbb hazai pályán a Veszprém nyert a Kielce ellen (Fotó: Nemzeti Sport)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.

Az ötvenhez közeledve visszatér a pályára a 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.

Lionel Messi sorozatban ötödször duplázott, káprázatos szabadrúgásgólt lőtt + videó
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.

A szakaszgyőztest megbüntették, egyre nagyobb a balhé Pogacar és a rivális között
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk