– A szezon előtti célkitűzések tükrében meglepte, hogy a Telekom Veszprém eljutott a kölni Final Fourba?
– Teljes mértékben. Annál is inkább, mert a BL-sorsoláson „behúztuk” a címvédő Barcelonát, a Portót, amelyik nagyon jó kézilabdát játszik, a folyamatosan a topkategóriát képviselő Kielcét és két kellemetlen ellenfelet, a Motor Zaporizzsját és a Dinamo Bukarestet. Mondanom sem kell, hogy utóbbi két csapattól idegenben ki is kaptunk. Ezek után én sem gondoltam azt, hogy ott lehetünk Kölnben, engem is meglepett, milyen szép fejlődésen ment keresztül a csapat a szezon folyamán.

– Említette a két kellemetlen vereséget az ősszel az ukrán és a román bajnokkal szemben. Ez volt a mélypont? Sportigazgatóként hogyan tudta kezelni ezeket a helyzeteket?
– Nem lettek megdicsérve a játékosok. Hangsúlyozom, nem a vereséggel, hanem annak mikéntjével voltak problémáink. De elfogadtuk, hogy a játékosok nem gépek, akik automata üzemmódra állítva felmennek a pályára, és győznek. Tudomásul kell vennünk, hogy a sportban olykor becsúszik egy-egy váratlan vereség. Ezzel együtt kell élnünk.
– A januári Eb után látványosan feljavult a Veszprém teljesítménye. Mennyiben köszönhető ez a minialapozásnak, amit Momir Ilics levezényelt?
– Fizikálisan jó állapotban van a csapat, nincsenek sérültjeink, Dejan Manaszkov nem a túlterheltsége miatt szenvedett szalagszakadást. De már ő is velünk van.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!