Vasárnap a királyetappal ért véget az idei Tour de Hongrie, a Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti etapon, 184 kilométeren, 2751 méternyi szintemelkedéssel kellett megküzdeniük a kerékpárosoknak. A mátrafüredi gyorsasági részhajrá kiemelt jelentőségű volt a pontversenyben vezetőt megillető zöld mez sorsát illetően, hiszen a kétszeres szakaszgyőztes holland Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) és a francia Rudy Barbier (Israel–Premier Tech) pontegyenlőséggel állt az élen. Nos, a nagy sprint végül elmaradt, ugyanis Barbier rendkívül peches volt, néhány száz méternyire a részhajrától géphiba miatt le kellett állnia, így Jakobsen kényelmesen begyűjtötte a pontokat, s ezzel meg is szerezte a zöld mezt. A holland szupersprinter az összetett verseny éllovasaként sárga mezben tekert, de ő is tisztában volt vele, hogy ezt nem tudja megőrizni, így aztán a részhajrá után hátra is csorgott, számára már csak a célba érkezés volt fontos a Kékes meredek emelkedőin.
A hegymászók viszont előreálltak, előbb a BORA–hansgrohe, majd az INEOS Grenadiers húzta a sort, hatalmas tempót diktálva. Egyre soványabb lett az élboly, Mátraházánál már alig harmincan, két kilométerre a céltól csak tizenketten maradtak. Az ír Eddie Dunbar ekkor indította meg a hajrát, az INEOS hegyi menőjével nem tudták tartani a többiek a lépést. Az olasz Antonio Tiberi már jól ismerte ezt az emelkedőt, hiszen tavaly harmadik lett a Kékesen, az ír versenyzővel ellentétben ő tudta, hogy az utolsó kilométer az igazán kemény.
Kétszáz méterre a céltól Dunbarnak még nagyjából ötven méter előnye volt, de a befutóra teljesen elfogyott az ereje, így Tiberi az utolsó métereken meg tudta előzni – a TREK–Segafredo olasz „hegymászója” nyerte a Tour de Hongrie utolsó szakaszát, ez a húszesztendős Antonio Tiberi pályafutásának első győzelme a profik között.
A huszonöt éves Eddie Dunbar sem volt túlságosan szomorú a második hely miatt, hiszen Tiberinek az összetettben jócskán volt időhátránya, így az ír kerékpáros lett a magyar körverseny összetett legjobbja és egyben a kilencvenhét esztendős magyar viadal első ír győztese.