Három egyéni számot vállalt Hosszú Katinka a hazai vb-n, amelyek közül Sós Csaba szövetségi kapitány a vb előtt úgy gondolta, hogy 400 vegyesen van esélye az éremszerzésre. Ezt a véleményt nemcsak a múltra (nevezetesen Hosszú olimpiai bajnoka, ötszörös világbajnoka és világcsúcstartója a számnak), hanem
a jelenre is lehetett alapozni, mivel 2022-ben Hosszúé a harmadik legjobb idő, amelyet a Mare Nostrum sorozat franciaországi állomásán úszott május végén (4:35,95).
Tavaly a hazai Eb-n Hosszú győzött, mögötte az akkor 17 évesen berobbanó Mihályvári-Farkas lett az ezüstérmes, így mindkét magyar döntőbe jutásában bízhattunk, pláne hogy ez tavaly a tokiói olimpián is összejött, amelyen az ötödik-hatodik helyen végeztek.

A második futamban úszott a három legnagyobb rivális, a kanadai Summer McIntosh, valamint a két amerikai, Katie Grimes és Emma Weyant, az utóbbi a harmadik helyen 4:38,52-t jött, ehhez lehetett viszonyítani.
A harmadik, utolsó futamban érkeztek a magyarok, akik mellett a tokiói bajnok, Ohasi Jui is ott volt. Száznál Hosszú a második, Mihályvári a negyedik volt. Háton Katinka átvette a vezetést, Ohasi előtt haladt, ám a mell végére a japán elé került. Gyorson fej fej mellett úsztak a futamgyőzelemért, amelyet végül Hosszú szerzett meg 4:39,15-tel, és az ötödik idővel bejutott a döntőbe.
Mihályvári negyedik lett 4:41,16-tal, de mivel ez a futam lassabb volt az előzőnél, összesítésben a kilencedik helyen kiesett. 46 század hiányzott a 18 éves magyarnak a fináléhoz, amelyben első számú tartalék lesz.
– Jól jött a pihenés a nagy hajrá előtt – ismerte el Hosszú Katinka, aki legutóbb kedden úszott a vb-n. – Sejtettem, hogy ez a futam lassabb lesz, ezért a futamgyőzelemre mentem rá. Az idő messze elmarad attól, amiket szoktam úszni, viszont délelőtt jó volt ez, nem akartam mindent kiadni magamból, hogy estére maradjon erő, hiszen nem vagyok topformában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!