A Fair Play-díjas hős, akire Milák Kristóf számíthatott

Ő volt az első „új Michael Phelps” Magyarországon, tíz-tizenkét évvel ezelőtt tőle várták azt, amit Milák Kristóf vitt véghez 200 méteres pillangóúszásban. Biczó Bence nem gondolkodik azon, „mi lett volna, ha...”, ehelyett segít, amiben tud. A budapesti vizes vb előtt tüntették ki Fair Play-díjjal, amiért önzetlenül segítette Milákot az olimpiai arany megszerzésében. A tavaly visszavonult Biczó most is ott van Milák – és a többi magyar úszó – mellett, hiszen csapatvezetőként dolgozik a vb-n. Vele beszélgettünk a Duna Arénában.

2022. 06. 24. 13:00
Forrás: Magyar Úszószövetség
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Együtt tudok élni azzal, hogy nem lesz mindenkiből Michael Phelps, aki Michael Phelps szeretne lenni.

Biczó Bence kijelentése az úgynevezett vegyes zóna végében hangzott el, ez az a hely, ahol az úszók a versenyeik után egy kordon mögött interjút adnak az újságíróknak. Szimbolikus volt: Biczó most már a kordon másik oldalán állt, nem ott, ahol az úszók szoktak.

2010. augusztus 20. – aznap nyerte meg az ifjúsági olimpiát Biczó Bence 200 pillangón, és onnantól sokan tőle várták azt, hogy versenyre kel a szám világsztárjával, az amerikai Michael Phelpsszel. Első körben a hazai mezőnyben Cseh Lászlót kellett felülmúlnia, akit a rá következő évben legyőzött az ob-n, és a 2011-es vb-n is előtte végzett, nyolcadik volt a 200 pillangó döntőjében, amelyet Phelps nyert meg.

Legyőzte Chad le Clost, aki legyőzte Phelpset

Ezután azonban elmaradt a várva várt, igazi áttörése. 2012-ben ugyan Európa-bajnoki ezüstérmes lett, de ekkor már Cseh mögött a célba érve, a londoni olimpián pedig nem jutott be a döntőbe, kilencedik lett. Nagy meglepetésre akkor nem Phelps lett a bajnok, az amerikait Chad le Clos győzte le. 

A dél-afrikai a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpián még második volt Biczó mögött.

BICZÓ Bence; SCHMIDT Ádám; MÁRTON Richárd
Biczó Bence átveszi a Fair Play-díjat Fotó: Kovács Tamás

– Chaddel már Szingapúrban összehaverkodtunk, nagyon jóban lettünk és vagyunk a mai napig. Amikor legyőzte Phelpset, nem azon agyaltam, hogy én is ott lehettem volna a helyében, hanem inkább motiváló volt a sikere. Az volt a tanulság, hogy semmi sem lehetetlen – árulta el Biczó, aki hozzátette:

Nincsenek nehéz érzéseim. Az adott pillanatban mindig azt tettem, amit a lehető legjobbnak ítéltem meg. 2010 augusztusa és az azt követő évek, hiszen még 2014-ben is Eb-ezüstérmes voltam, szenzációs, boldog időszakként élnek az emlékeimben.

Biczónak a hazai mezőnyben sem volt könnyű dolga, hiszen állócsillag volt 200 pillangón, 2015-ben megérkezett melléjük 2017-től pedig már is.

– Akkoriban az Egyesült Államok és Japán mellett Magyarországon volt a legerősebb a mezőny az egész világon. Ha nincs a szabály, amely szerint egy nemzetből csak ketten indulhatnak, négy magyar lehetett volna a 200 pillangó döntőjében, mert a számaink ezt mutatták – jegyezte meg Biczó, aki az utolsó aktív évében, tavaly már Milák Kristóf tokiói felkészülését segítette edzőpartnerként.

Fair Play-díj Milák segítéséért

– Az utolsó edzésem tavaly júliusban volt, mielőtt ők kiutaztak az olimpiára. Azóta nem nagyon voltam vízben – mondta Bence, akit az önzetlen segítségért, Milák másik partnerével, Márton Richárddal együtt Fair Play-díjjal tüntettek ki, amelyet múlt pénteken, a budapesti vizes vb első napja előtt adtak át.

– Hatalmas megtiszteltetés, hogy érdemesnek tartottak minket erre az elismerésre. Ez egy fontos ügy volt mindannyiunknak. A közös munkából mindannyian profitáltunk, én is, Ricsi is és Kristóf is. 

Az olimpiai bajnoki címet közös sikerként éltem meg. Nem lehet mondani százalékot, hogy mennyi szerepem volt benne, a lényeg, hogy ott voltam, és ezt Kristóf tudja. Azt is, hogy mennyire voltam szög a hátban vagy éppen segítő kéz.

Biczó Bence a magyarok csapatvezetője

Az olimpia után visszavonult, és kis pihenő után 28 évesen a Magyar Úszószövetségben (MÚSZ) vállalt munkát, ott kezdte meg a civil életét. A pályázatok és támogatások előkészítésében dolgozott, aztán a hazai vb előtt megbízták a csapatvezetői feladattal. Ő látja el a magyar úszók körüli technikai teendőket, például a nevezések leadását.

S hogyan élte meg Milák Kristóf szenzációs, újabb világcsúcsát 200 pillangón?

– A döntő előtt azon gondolkodtam, hogy a 2019-es vb-re nem tudtam kvalifikálni magam Dél-Koreába, ahol Kristóf először úszott világrekordot. Ezt mindig sajnáltam, mert őrületes lehetett a helyszínen átélni. Megfordult a fejemben, milyen jó lenne, ha itthon megdöntené a saját csúcsát, mert akkor tényleg két méterrel megemelkedne az uszoda teteje. A hazai pálya, a Duna Aréna és Milák Kristóf olyan egyenlet, amiből kisülhetett ez a fantasztikus idő. Örülök, hogy átélhettem azt, amit 2019-ben azok, akik ott lehettek.

Borítókép: Biczó Bence a 2022-es vizes vb-n a Duna Arénában (Fotó: Magyar Úszószövetség)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.