Világbajnoki ötödik helyet szerzett a Milák Kristóf, Németh Nándor, Holló Balázs, Molnár Richárd összetételű férfi 4×200-as gyorsváltó, amely ugyanebben a felállásban legutóbb öt éve úszott. Akkor, 2017-ben Indianapolisban junior-világcsúccsal nyerték meg a korosztályos vb-t. Mivel a hazai vb csütörtöki döntőjébe a harmadik legjobb idővel jutottak be, körvonalazódott az éremszerzés lehetősége.
Milák Kristóf meglepően óvatosan fogalmazott az esélyeiről
Lehetett éremről álmodozni az öt év után a budapesti vb-re újra összeálló, korábban junior-világcsúcsot úszó férfi 4×200 méteres gyorsváltó esetében, de az túlságosan meseszerű lett volna, vallja Milák Kristóf a csütörtökön megszerzett ötödik hely után. A magyar úszóválogatott eddigi egyetlen (arany)érmének gazdája azt sem kiabálná el előre, hogy pénteken megkaparintja a második győzelmét 100 pillangón a legnagyobb rivális, Caeleb Dressel hiányában, noha reálisan nézve nem is lehet más a cél.

A befejezőemberként az országos csúcsot kifacsaró Milák azonban mindenkit visszarángatott a földre a Duna Aréna vegyes zónájában.
– Túl sok idő, öt év telt el azóta, hogy mi négyen együtt úsztunk – értékelt Milák a vegyes zónában. – Ez nem olyan, mint egy mese vagy egy álom, erre készülni kell, akkor is, ha hazai közönség előtt úszunk. Többet kell gyakorolnunk, de látok lehetőséget a csapatban.
Neki sem osztják előre az érmeket
Milák sűrű napon volt túl, hiszen a váltó mellett kétszer úszott 100 pillangón is: az előfutamból, majd az elődöntőből is a legjobb idővel jutott tovább, s ezzel igazolta, hogy a budapesti vb kellős közepén az állítólag egészségügyi/mentális okok miatt visszalépett amerikai szupersztár, Caeleb Dressel hiányában ő a legnagyobb esélyes. A maga részéről Milák azonban nem kiabálna el semmit előre.
További Sport híreink
– Az érmeket nem osztják ki előre, nekem is ugyanúgy le kell úsznom a távot, mint bárki másnak, nekem is meg kell küzdenem a sikerért – jelentette ki Milák. – Érdekes versenyre számítok, kíváncsi leszek a többiekre és saját magamra is.
Változott a szituáció azzal, hogy a szám top úszója úgy döntött, ezt most kihagyja, de engem semmiben nem befolyásol, ugyanúgy állok majd oda. A legjobb időre, a legjobb kivitelezésre, a legjobb minőségre törekszem.
Érdekes megfigyelni, hogy miközben Milák a 200 pillangó előtt kijelentette, hogy csak önmaga az ellenfele, addig 100-on sokkal óvatosabban fogalmaz, pedig ha Dresselt kihúzzuk a képletből, hasonlóan nagy a fölénye a mezőny előtt. Az elődöntőben Milák 50,14-et úszott, egyedül a második japán Mizunuma Naoki tudott még 51-en belüli időt, de ő is tisztes távolból, több mint hattizedes hátránnyal követte a magyar klasszist.
Nagy a Milák-fölény százon is
Ha pedig az egyéni csúcsokat nézzük meg, még nagyobb a különbség Milák javára, aki tavaly a tokiói olimpia döntőjében 49,68-at úszott. Ötven másodpercen belül csak négy ember úszta le valaha a 100 pillangót: a világcsúcstartó Caeleb Dressel, aki visszalépett, Michael Phelps, aki már visszavonult, cápadresszben a szerb Milorad Csavics, aki már szintén nem aktív – és Milák.
Mindennek ismeretében a helyzet most hasonló a 200 pillangóhoz, azaz Miláknak az egyéni csúcsát sem kell feltétlenül megjavítania ahhoz, hogy nagy valószínűséggel aranyérmes legyen.
– Illene 49 másodpercet úsznom, ha már ilyen jó formában vagyok és hazai közönség előtt versenyzem – ismerte el Milák, aki azonban ennél többre nem gondol egyelőre. – Most a 49,68-at nem látom magam előtt, de mindent megteszek majd. Az utolsó fellépésem lesz, reggel pihenek, nyomom, ami a csövön kifér.
Többet készült erre a számra, mint valaha
Amikor kétszázon megdöntötte a saját világcsúcsát a Duna Arénában, utána azt nyilatkozta, nem volt okos úszás, mert az elején túlságosan bekezdett, magával ragadta a hangulat. Most pontosan az az erős első száz méter adhat okot a bizakodásra a pénteki döntő előtt.
További Sport híreink
– Annak ellenére, hogy erősen kezdtem, jól bírtam a végét, ami a százra jó előjel – állapította meg Milák. – Ugyanakkor nagyon más a két táv technikája. Idén többet készültem a százra, mint korábban valaha, de még mindig nem érzem a magaménak. Maradok szkeptikus, és kivárom a döntőt, hogy mi történik majd.
Milák mellett a női 200 hát döntőjében a kétszeres Eb-bronzérmes Burián Katalin és a mindössze 15 éves Molnár Dóra lesz ott, férfi 50 gyorson pedig Szabó Szebasztián lesz finalista pénteken.
Borítókép: Milák Kristóf a Duna Arénában a vizes vb-n (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
További Sport híreink
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Miért nem torolták meg a bírók? Arcra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.

A Győr edzője hatalmas káoszról beszélt a sorsdöntő BL-elődöntő előtt
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.

Manchesterig jutott el a hajnali hatos falusi Volánbuszon zötyögő gyerek
Tóth Balázs nem mindennapi története a hitről, az elhivatottságról és a komoly munkáról szól. Vannak még álmai, szeretne a magyar labdarúgó-válogatott első számú kapusa lenni.

Túl jó fizikum, katari pénzek – kicsoda a PSG–Inter BL-döntő magyar kulcsfigurája?
Kovács Istvánról már tizenkét évesen kiderült, hogy a játékvezetés lesz az ő igazi világa.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja

Kitálaltak a hónapokra a világűrben ragadt asztronauták: hónapokig kínozta őket a gravitáció

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Egy csepp ecet a locsolóvízbe, őrület mit művel a kertben

Fico kifakadt: ha ezt megteszik a magyarokkal, az az Európai Unió végét jelenti

Ezt mondhatta Macron felesége, mielőtt pofon csapta az elnököt

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Döbbenet és segítő kéz – az MLSZ reagált a 18 éves futballista halálára

Milák Kristóf mellől nagyot zuhant, de újra tündököl a magyar úszósport csillaga

Ibrakadabra: a riválissal sorra nyerte a bajnoki címeket, visszahívta edzőjét a 7-szeres BL-győztes

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Miért nem torolták meg a bírók? Arcra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.

A Győr edzője hatalmas káoszról beszélt a sorsdöntő BL-elődöntő előtt
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.

Manchesterig jutott el a hajnali hatos falusi Volánbuszon zötyögő gyerek
Tóth Balázs nem mindennapi története a hitről, az elhivatottságról és a komoly munkáról szól. Vannak még álmai, szeretne a magyar labdarúgó-válogatott első számú kapusa lenni.

Túl jó fizikum, katari pénzek – kicsoda a PSG–Inter BL-döntő magyar kulcsfigurája?
Kovács Istvánról már tizenkét évesen kiderült, hogy a játékvezetés lesz az ő igazi világa.