Hét hónap az óceánokon egyedül, tizenhat évesen

Jessica útja címmel elsősorban a fiatalabb korosztálynak szóló film készült egy tizenhat éves ausztrál lány figyelemre méltó, ám hivatalosan soha el nem ismert rekordjáról: Jessica Walker 2019 októbere és 2010 májusa között egy tíz méter hosszú, három méter széles jachton egymaga körbehajózta a Földet úgy, hogy közben áthaladt valamennyi hosszúsági körön és négy földrajzi fokon. Cikkünkben nemcsak a filmről írunk, de az általa alapul vett, valós esetről is.

Csakhogy mindvégig segítség nélkül kell vitorláznia, ha kiköt valahol, kizárják, csupán rádión tarthatja a kapcsolatot a családjával és Bennel. Indulás előtt megbeszélte velük, hogy mindennap bejelentkezik, és megadja nekik a pozícióját, de ez sem ígérkezik feltétlenül egyszerűnek: diszlexiája megnehezítheti a koordináták pontos leolvasását…

Teagan Croft tökéletes választás volt a főszerepre, a Jessica mentorát, Bent életre keltő Cliff Curtis erős teljesítményt nyújt, mint általában – még arra is ügyel, hogy ne lopja el a show-t Teagan elől.

A Jessica édesanyját alakító Anna Paquin tovább erősíti a szereplőgárdát. (Ő az ausztrál színjátszás egyik legeredményesebb színésznője: 1994-ben – alig tizenkét évesen! – elnyerte el a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat A zongoralecke című, romantikus történelmi drámában nyújtott alakításért, 2000 és 2014 között pedig négy X-Men filmben személyesítette meg a nehezen kezelhető mutánst, Vadócot.)

Illik hát hozzá a lányát végsőkig támogató, erős nő szerepe – mintha csak az általa korábban ismertté tett, fiatalabb karakterek édesanyját formálná meg –, és ki is hozta belőle, amit lehetett. Hogy Julie Watson egydimenziós figura maradt, már nem az ő hibája, sokkal inkább a forgatókönyvíróké.

Hajkefe helyett villa

A szárazföldön játszódó részeket elnézve a befogadó csupán annyit érez, hogy a családi összetartozást bemutató jelenetek nagyon didaktikusak – a film azonban az óceánon játszódó jelenetek során teljesít leggyengébben.

Nem pusztán azért, mert a bálnákat és delfineket megjelenítő számítógépes animáció kissé gyengére sikeredett. Nem is azért, mert a kísérőzenéül választott tinislágerek néha nem illeszkednek az egyébként szemet gyönyörködtető, albumszerű tengeri felvételekhez. Sokkal inkább azért, mert a forgatókönyv csupán érzékelteti, hogy Jessica milyen nehézségeket állt ki az út során, és Sarah Spillane rendező nem törekedett rá, hogy életszerűvé tegye a bemutatásukat.

Csak két példa: Jessica a Pink Lady fedélzetén felvett videónaplójában külön kitér rá, hogy otthon felejtette a hajkeféjét, kénytelen lesz egy villát használni helyette – ehhez képest a frizurája csaknem végig tökéletes. És úgyszólván bármikor eléri a szárazföldön maradt szeretteit, s blogját az interneten – holott mindez még napjaink technikai szintjén sem magától értetődő, 2009-ben, amikor a film játszódik, pedig távolról sem volt az.

És ahogy a készítők kerülték a realista megközelítést, és mellőzték a veszélyek valós arcának bemutatását, azt sem a maga nyerseségében és drámaiságában mutatták be, hogy a lány hogyan küzd meg a nyílt vízen rászakadó magánnyal, hogyan tapasztalta meg személyisége addigi határait, és hogyan vált belőle új ember – holott ez a film egyik legfontosabb, legerősebb vonulata lehetett volna.

Jessica nehezen birkózott meg az óceánon rászakadt magánnyal (A kép forrása: netflix.com)

Mindez alighanem a célközönség megválasztásával indokolható. A Jessica útja elsősorban a 10–16 éves korosztálynak szól. A stáb tagjai nem akarják lehangolni, felkavarni, sokkolni vagy visszariasztani őket, épp ellenkezőleg: a legfőbb cél – jól érzékelhető módon – a lelkesítés, az inspiráció, olyan elmaradhatatlan elemekkel körítve, mint a család fontosságának érzékeltetése és a nagybetűs tanulság átadása, ami jelen film esetében így hangzik: „Nem kell különlegesnek lennünk […] Csak találjuk meg az álmunkat, higgyünk benne, és dolgozzunk érte keményen”.

A film tehát bizonyos pontokon olyan, mintha nem a Netflix, hanem a Disney készítette volna: a végletekig konvencionális – az első kockájától kezdve világos, hogy főszereplője minden ellenkező esély dacára végül célt ér –, helyenként közhelyes, a lezárása pedig annyira érzelgős, hogy a néző jól teszi, ha a keze ügyébe helyez egy csomag papír zsebkendőt.

Ugyanakkor nem lehet állítani, hogy hatóerő híján volna – hiszen végső soron egy, a tinédzserek szabadságvágyáról, tetterejéről és helyátállásáról szóló, mozgóképes himnusszal van dolgunk. És mert számos tizenéves a szobájában tölti az idejét, különféle kijelzőket bámulva, és csak ábrándozik arról, hogy egy napon elkezdődik a valódi élete, ez a koncepció nem is elhibázott – épp csak a kidolgozása és megvalósításának módja hagy maga után némi kívánnivalót.

Ausztrál nemzeti hős

A film megtörtént eset nyomán készült, alapját Jessica Watson 2010 nyarán megjelent True Spirit (magyarul nagyjából: „valódi szellem, igaz lélek”) című önéletrajzi könyve adja. És mert a lány a film egyik tanácsadója is volt, csupán két fontosabb ponton mutatkozik eltérés a Netflix produkciójában elbeszéltek és az életben végbementek között.

Az első: Ben Bryant költött, de nem légből kapott karakter: számos, valóban létező figurából lett összegyúrva – tulajdonképpen mindazok összevont alakja, akik támogatták és tanították Jessicát. És a másik: bár a film végén a feliratok tudatják, hogy a lány az óceánokon töltött hét hónap alatt hét knockdown-t élt túl (ez a kifejezés a hajózási szaknyelvben felborulásközeli állapotot jelöl, amikor a hajó kilencven fokkal elfordul, és az árboc megközelíti a vizet, vagy alája süllyed), valamit mégis elhallgatnak a néző elől, pedig nem lényegtelen apróságról van szó.

Jessica 2009 októbere és 2010 májusa között az Ella’s Pink Lady nevű – 1984-ben vízre bocsátott, tíz méter hosszú, három méter széles – jachton valóban körbehajózta a Földet, és három nappal a 17. születésnapja előtt futott be Sydney kikötőjébe, a WSSRC (World Sailing Speed Record Council – Vitorlás Világrekord Tanács) hivatalosan mégsem ismerte el a teljesítményét.

A szervezet kiírásában ugyanis az szerepel, hogy a hajósnak 21 600 tengeri mérföldet kell megtennie – azért éppen ennyit, mert az Egyenlítőnél mérve ennyi a Föld kerülete. A Jessica által közzétett adatok elemzése után arra jutottak, hogy a lány a fordulókat és a különféle kitérőket is beleszámolta e távolságba, holott a kiírás értelmében a végeredmény csak az ortodromikus, vagyis a legrövidebb távolságot foglalhatta volna magában.

Utóbb az is kiderült, hogy WSSRC Jessica indulása előtt megszüntette a tizennyolc éven alatti hajósokra vonatkozó nyilvántartási kategóriáját, így a lány a maga tizenhat évével egyszerűen nem tarthatott igényt a hivatalos elismerésre.

Mások annál inkább tudomást vettek a teljesítményéről: visszatérésekor több százezer fős, lelkes tömeg várta Sydney kikötőjében, ahol nemzeti hősnek kijáró fogadtatásban volt része. Még 2010-ben megjelent a már említett önéletrajzi könyve, s 210 Days: Around the World with Jessica Watson (210 nap: Jessica Watsonnal a Föld körül) címmel két és fél órás dokumentumfilm készült az útjáról. A következő esztendőben az év fiatal ausztráljává választották. Az ausztrál kormány aztán megvásárolta tőle az Ella’s Pink Ladyt, ami jelenleg a brisbane-i Queensland Maritime Museumban van kiállítva.

A film szinkronos előzetese a YouTube-on

És amikor egy újságíró – nem sokkal a WSSRC elutasító döntésének megszületése után – megkérdezte tőle, mit szól a verdikthez, csak ennyit mondott: „Ha nem a Földet vitorláztam körbe, akkor nem tudom, mit csináltam odakint egész idő alatt!”

(Jessica útja/True Spirit. Szinkronizált ausztrál–amerikai életrajzi/kalandfilm/dráma. Játékidő: 109 perc. Rendezte: Sarah Spillane, 2023. Elérhető a Netflix kínálatában.)

Borítókép: Jessica a Pink Lady fedélzetén (A kép forrása: Netflix)