A nyolcvanas évek második felében játszódó nyitó jelenetben azt látjuk, hogy Richard Williams saját készítésű brosúrái és videófelvételei segítségével próbál meggyőzni jónevű edzőket arról, hogy lányai, Venus és Serena – akiket maga edz, négyéves koruk óta – igazán tehetségesek, a továbbiakban vállalják-e a felkészítésüket ingyen.
A pénz volt a fő ok?
E kísérletei során maga árulja el, miért figyelt fel a sportágra: még 1977-ben látta Virginia Ruzici egyik meccsét a tévében, és megtudta, hogy a román származású teniszezőnő negyvenezer dollárt keresett egy négynapos tornán! Mivel ő, Richard egy év alatt ötvenháromezret szed össze, nem volt kérdés számára, hogy váltania kell, és teniszcsillagok nevelésével kell foglalkoznia. A feleségével e célból vállalták ezt a két lányt, és már a születésük előtt megtervezte, hogyan alakul majd a karrierjük, miután világra jöttek – e részleteket egy közel nyolcvanoldalas dokumentum tartalmazza.
És Richard addig-addig kilincsel és telefonálgat, míg először Paul Cohen – John McEnroe és Pete Sampras edzője – bólint rá, hogy Venusszal foglalkozzon, majd Rick Macci – a kor egy másik feltörekvő teniszezője, Jennifer Capriati trénere – megy bele abba, hogy a lányok a nevét viselő teniszakadémia diákjai legyenek.
A Williams család a kilencvenes évek elején a rossz hírű kaliforniai Comptonból a napfényes floridai West Palm Beachre költözik, ám Richard ezen a ponton sem engedi át másnak a lányok karrierjének irányítását: kezdeti sikereik dacára ragaszkodik hozzá, hogy ne vegyenek részt junior tornákon, és csak az után kezdjenek versenyezni, hogy profivá váltak.
1994-ben aztán eljön a nagy nap, és a tizennégy éves Venus a világranglista élén álló, spanyol Arantxta Sánchez Vicarióval találja szemben magát.
(Aki emlékszik a legendássá vált találkozóra, azt aligha fogja meglepni a végkifejlete, de aki esetleg nem ismeri, ne keressen rá a Google-on: az összecsapás a film csúcspontja.) Persze, a Williams család számára nem pusztán Venus győzelme a tét: a Nike még a meccs előtt felkínál a lánynak egy hárommillió dolláros támogatói szerződést…
A készítők rámenős, makacs, szókimondó, ugyanakkor céltudatos, és mindvégig a lányai érdekében tevékenykedő figuraként ábrázolják Richardot. Többször láthatjuk például, hogy konfliktusba kerül a comptoni nyilvános teniszpálya körül lebzselő banda tagjaival. Az összetűzés-sorozat odáig fajul, hogy Richard elhatározza, lelövi az őt csúnyán helybenhagyó fiatalok vezetőjét, ám szándékát végül nem kell valóra váltania: a fickó életét veszíti egy, a szemei előtt végbemenő utcai leszámolásban…
Korlátozó apából szerető apa
Richard szigorát a film két jelenettel érzékelteti. Az első: mivel érzése szerint a hátsó üléseken utazó lányai nagyképűen fogadják, hogy Venus ismét győzött, kisbuszával megáll egy vegyesbolt előtt. Azt mondja a gyerekeknek, vegyenek maguknak fagyit, ám miután kiszálltak, a gázra lép, és ha felesége, Oracene nem tiltakozna ellene, elhajtana, hogy a nővérek és féltestvéreik gyalog tegyék meg az otthonukig hátralévő mérföldeket.
Egy másik jelenetben arra szólítja fel a családját, hogy nézzék meg a Walt Disney-féle Csipkerózsikát, és mondják meg, mi a legfőbb tanulsága. Mivel egyikül sem azt a választ adja, amit hallani szeretne, úgy dönt, még egyszer meg kell nézniük a filmet – most azonnal. A várt szó amúgy az alázatosság, ám miközben erről magyaráz, nem veszi észre, hogy az egyetlen személy, aki nem alázatos a szobában, az épp ő maga. A film mégis csak azt tartja Richard legfőbb hibájának, hogy túlságosan is védelmezi a nővéreket – olyannyira, hogy sokáig nem hagyja őket önállóan dönteni. Ám egy, a feleségével folytatott veszekedés hatására megváltozik, és irányító, korlátozó apából – mintegy varázsütésre – együttműködő, támogató apává válik…
A Will Smith által megformált alak és a valós Richard Williams között azonban jókora eltérések mutatkoznak. A készítők úgy ábrázolják Richardot, mint aki mindent az összetartó, szerető családjáért tesz.
Arról, hogy a képkockákon feltűnő öt lány közül csupán kettő – Venus és Serena – született az akkori feleségével, Oracene-vel kötött házasságából, a másik három az asszony előző kapcsolatából származik, csupán egyetlen utalásból értesül a néző. Ugyanebből derül ki, hogy korábban a férfinak is volt egy házassága.
Arról, hogy Richard 1973-ban elvált első feleségétől, egy Betty keresztnevű asszonytól – akit még 1965-ben vett el, és akitől öt gyereke született, ám a férfi valamennyiük életéből kivonult –, egyetlen szó sem esik. Mindezt Sabrina, a tőle elhidegült elsőszülött lánya mondta el az amerikai sajtónak, hozzátéve: Richard végeredményben nem volt más, mint egy spermadonor.
A lány távolról sem hízelgő véleményétől elszakadva, Richard Oracene-vel kötött házasságára visszatérve: a férfi megcsalta az asszonyt, aki 1980 óta volt a párja, majd 2002-ben elvált tőle. 2010-ben harmadszor is megnősült, de 2017-ben az a házassága is véget ért.
„A gettó erőssé tesz”
A film alapján úgy tűnik, Compton volt az elkerülhetetlen rossz a Williams család életében. Csakhogy a valóságban Richardnak lett volna elég pénze ahhoz, hogy máshol telepedjenek le. Hisz míg Venus hároméves nem lett, Long Beach-en éltek, Kaliforniában, csak utána költöztek Comptonba – Oracene határozott ellenkezése dacára. Richardnak ugyanis meggyőződése volt, hogy az ottani gettó megedzi a lányait, és harcos mentalitást ad nekik. Ebből a 2014-ben megjelent, Black and White: The Way I See It (Fekete és fehér: Ahogyan én láttam) című önéletrajzában sem csinál titkot. A CNN-nek pedig azt nyilatkozta: „Nem volt olyan hely a világon, amelyik durvább lett volna Comptonnál. A gettó durvává, keménnyé és erőssé tesz. Ezért mentem velük Comptonba.”
És hogy ebben a környezetben mi volt ama filmbéli jelenet valós megfelelője, melynek során egy másik elkövető lelövi a bandatagot, akivel neki lett volna elszámolni valója? Önéletírásából kiderül: magához vette a fegyverét, és elkezdte keresni az emberét, ám nem találta. Aztán amikor hazafelé tartott, kisebb csődületre lett figyelmes, és meglátta, hogy az illető holtan hever az utcán. Így már távolról sem annyira hatásos a történet, mint ahogy a film előadja.
Korábban a gettóban található közösségi teniszpályát, s a létesítmény szélén megjelenő, onnan bekiabáló fiatalokat említettük. Nos, Richardot nem minden körülmények között zavarta a feltűnésük, sőt: legalább egyszer ő bérelt fel egy csapat iskolást, hogy megjelenjenek a rács túloldalán, és sértő megjegyzésekkel illessék az éppen játszó Venust és Serenát. A nővérek koncentrációját akarta javítani ezzel, és elérni, hogy a verbális bántalmazás se zökkentse ki őket, ha a versenyen a tömeg fütyülni kezdene.
Ez a történet nem került be a forgatókönyvbe, azt viszont láthatjuk, hogy Richard sötétben és szakadó esőben edz a lányokkal, hogy megtanulhassák, hogyan viselkedik az átnedvesedett labda.
Ez a jelenet a nővérek időbeosztására utal: reggel hatkor – még iskola előtt – letudták az első edzést a pályán, majd iskola után visszatértek, és sötétedésig gyakoroltak – az időjárási viszonyokra való tekintet nélkül. Az apjuk néha addig nem engedte haza őket, amíg ötszáz labdát vissza nem adtak. Ám ennél sokkal nyersebb módszerei is voltak. Az egyikről Rick Macci számolt be a sajtónak: Richard az edzés elején söröspalackokat tört szét a pálya alapvonalánál. Szilánkjaik akadályozzák a lányokat abban, hogy a mérkőzés alatt túlságosan hátrahúzódjanak.
A film által többször is említett, közel nyolcvanoldalas dokumentum – Richard mesterterve a nővérek csúcsra juttatására – bizonyára a valóságban is létezett. De mert a férfin kívül számos szülő szeretne fényes jövőt a gyermekeinek, nem érdemes túlmisztifikálni ezt a tényt. Már csak azért sem, mert az alkotók egyetlen konkrét részletet sem osztottak meg belőle a nyilvánossággal, csupán annyit közöltek, hogy szinte minden valóra vált, amit Richard a nővérek számára eltervezett.
Letépett babafejek
A New Yorker című hetilap 2014-ben ugyanakkor kiderítette, hogyan viselkedett Richard, amikor a nővérek magánélete került szóba: megtiltotta nekik, hogy randevúzzanak, és hogy elriassza Venust attól, hogy túlságosan korán anyává váljon, letépte a lány babáinak fejét… Talán ilyen lépéseket is tartalmazott a sokat emlegetett terv? Vagy ez spontán reakció volt a férfi részéről? A Richard király tehát csupán érzékelteti, hogy az apa nem bánt éppen kesztyűs kézzel a kezdet kezdetétől bajnoknak nevelt – pénzkereső gépezetté alakított? – gyerekeivel, ám sötétebb oldalának bemutatása tulajdonképpen hiányzik a filmből. Vagyis: a készítők jelzik, hogy olykor kissé túllőtt a célon, ám hogy bármely fontos dologban tévedett volna, azt már nem vetik fel.
És – egyebek mellett – az sem derül ki, hogyan lehetett egy ennyire megszállott, irányítás- és kontrollmániás ember, egy ennyire szigorú, fegyelmező apa és a könyörtelenségig kíméletlen edző mellett felnőni? Ahogy az sem, hogy Richard végső soron a nővérek iránti szeretete és felelősségtudata vagy éppen saját egója – no meg a bezsebelni vágyott dollárkötegek – miatt tette-e, amit tett? Nem éppen lényegtelen kérdések, és egy életrajzinak mondott filmnek választ kellene kínálnia rájuk.
A Richard király esetében nem így történik, de ez tulajdonképpen érthető: a nővérek mindmáig az apjuknak tulajdonítják a sikereiket, és mert ők a film executive producerei, a Richard király nem lehetett más, mint hálás főhajtás az öreg előtt – ebből viszont az is következik, hogy a néző elé tárt kép kissé manipulált.
Richard király/King Richard. Szinkronizált amerikai életrajzi/sportfilm. Játékidő: 144 perc. Rendezte: Reinaldo Marcus Green, 2021. Elérhető az HBO kínálatában.
Borítókép: Jelenet a filmből: idilli kép, de gyötrelmes út vezetett a sikerekig (Forrás: HBOMax.com)
