A találkozón a magyar válogatottból négyen is jubiláltak, Sofron István a 150., Hári János, Kóger Dániel és Nagy Krisztián pedig a 100. mérkőzését játszotta a nemzeti csapatban.
A vezetés ezúttal is megadatott. A 6. percben Erdély Csanád tálalt Sofron elé, aki közelről elemi erővel vágta a korongot a meglepett kanadai kapus, Sam Montembeault hálójába. S még csak azt sem mondhattuk, hogy mázli, a magyar válogatott kiválóan, nagy tempóban, elszántan és bátran kezdte a meccset.
Sajnos sokáig nem örülhettünk az előnynek, Samy Blais alig több egy perc múlva egyenlített. A magyar válogatott ezután is jól játszott, ám Cody Glass 17. percben szerzett góljának köszönhetően Kanada fordított az első szünet előtt (1-2).
Örömmel láttuk, hogy az erő és a lelkesedés is kitartott a folytatásra. A magyar válogatottnak három nagy lehetősége is akadt az egyenlítésre. Előbb Pozsgai került helyzetbe, majd Stipsicz és Fejes egyenesen ziccerbe, kár, hogy mindhárom kimaradt. Persze mindhárman hátvédek, nem a góllövés az első számú feladatuk. Lawson Crouse bezzeg nem hibázott, irgalmatlanul nagy gólt ütött (1-3). Ezután még Erdély is kihagyott egy nagy helyzetet, amit ismét Glass büntetett meg (1-4), majd Hári is elszalasztott egy lehetőséget, így háromgólos hátrányból kezdtük az utolsó harmadot.
Ez a különbség. Mezőnyben a mieink egyenrangú ellenfelei voltak Kanadának, de a kapu előtt rendre megmutatkozott a minőségi különbség. Negyven perc után a mieink 21 lövésből egyet, a kanadaiak viszont 20-ból négy gólt szereztek.
A helyzetek a záróharmadban is megvoltak, s noha emberelőnyből ezúttal sem sikerült betalálni, annyi igazán járt a mieinknek, hogy egy lövés után a korong éppen Galló elé csorgott le, aki fonákkal az üres kapuba helyezett (2-4). Kanada nem akarta mindenáron megbüntetni e találatot, a végén kissé átgondolatlan kapuslehozatal miatt mégis kaptunk még egy gólt (2-5).
