Háfra Noémi visszatért, és történelmet írna Budapesten

Háfra Noémi újra Budapesten! A magyar válogatott kézilabdázó a Ferencvárosban és az MTK-ban is szerepelt pályafutása kezdeti szakaszában, majd a Fraditól Győrbe igazolt, onnan pedig Odense és Podgorica érintésével a tavalyi év végén Bietigheimben kötött ki. Nem volt könnyű idénye, ám most német együttesének színeiben részt vehet a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti végjátékában.

2024. 05. 31. 13:55
EHF EURO 2020, Main Round - Group II, Hungary - Germany, EHF EURO 2020
Háfra Noémi
Háfra Noémi a válogatott játékosaként a 2020-as Európa-bajnokságon. Amikor még minden rendben volt Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról korábban beszámoltunk, június 1-jén és 2-én Budapest, az MVM Dome ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája idei négyes döntőjének. A kétnapos torna felvezetéseként a csapatok péntek déltől álltak a sajtó rendelkezésére. A Faluvégi Dorottyát és a jelenleg sérült Szikora Melindát is soraiban tudó Bietigheimbe tavaly decemberben kölcsönbe igazoló balátlövő, Háfra Noémi is nyilatkozott nekünk.

20220507_1017_at
Háfra Noémi a Győr kölcsönjátékosaként szerepelhet a németeknél. Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

 

Befogadták, de játékban még fejlődnie kell

– Nagyon jól érzem magam Budapesten, nem gondoltam volna, hogy a szezon végén itt lehetek majd a Final Fourban. Hullámzó volt ez az idényem, de ez most a cseresznye a hab tetején, fantasztikus érzés. Már volt szerencsém egyszer részt venni a négyes döntőben, ám most egy kicsit különlegesebbnek érzem ezt a helyzetet – kezdte a lapunk kérdésére válaszoló kézilabdázó. – Bietigheimben még mindig kicsit a beilleszkedés időszakát élem. A csapattársak hamar befogadtak, ezzel nem volt gond, de a játékban továbbra is vannak dolgok, amiben fejlődnöm kell. Jó úton járok, szerintem a következő szezonra minden tökéletes lesz.

 

Újra borítanák a papírformát

Amennyire a 25 éves Háfra nem gondolta volna, hogy részese lehet az idei négyes döntőnek, úgy a Bietigheimet sem sokan várták volna az idényt lezáró hétvégére. A csoportkörből hatodik helyezettként továbbjutó együttes előbb az Ikast, majd a negyeddöntőben az Odense együttesét múlta felül két mérkőzés alapján.

– Mi vagyunk az első német csapat, amely bejutott a négyes döntőbe, szerintem ez nagyon nagy szenzáció. Senki nem számított arra, hogy itt lehetünk, a papírforma alapján mindenki az Odense vagy az Ikast továbbjutását várta az előző fordulókban. Mi ezt felülírtuk, így azt mondom, itt ne álljunk meg, írjunk történelmet! – mondta ezzel kapcsolatban Háfra Noémi, akinek csapata szombaton 18 órától a Metz ellen vívhat a fináléba jutásért. – Nagyon nehéz dolgunk lesz, az első meccs sosem könnyű egy ilyen tornán, teljesen más kihívás vár ránk, mint amikor egy német csapattal találkozunk a hazai bajnokságban. Más színvonal lesz, de felkészültünk rá. Péntek délután még lesz egy edzésünk, azt szeretnénk kihasználni, hogy az utolsó taktikai elemeket is jó helyre tegyük.

A három magyar kézilabdázót is foglalkoztató Bietigheimben szereplő Háfra Noémi számít a hazai szurkolók támogatására is szombaton. – A családom mindenképpen a helyszínen lesz. A Bietigheim nem nagy klub, de elkísérnek minket is szurkolók, akikre számíthatunk. Emellett remélem, akár a győri táborból is páran szurkolni fognak majd nekünk – beszélt ezzel kapcsolatos várakozásairól Háfra.

 

Szurkolói zóna várja a drukkereket

Az elődöntőket ugyan csak szombaton rendezik, a hétvége programja már pénteken megkezdődik. A csapatok a nap folyamán a Vasas Fáy utcai csarnokában tréningeznek, este hat órától pedig már az MVM Dome szurkolói zónájában mutatkozhatnak be a drukkereknek.

A szurkolói zóna már délután négy órától nyitva tart, ott különböző aktivitások, valamint csarnoktúra várja az érdeklődőket, de megtekinthető lesz az EHF Final4 Women múzeum, a 10. négyes döntő alkalmából létrehozott kiállítói tér is, ahol az elmúlt évtized emlékezetes pillanatai fotókiállítással és az eddigi négyes döntők relikviáival elevenednek újra meg. A pénteki programokra a belépés ingyenes, ám a szervezők a szurkolói zóna, illetve a közönségtalálkozó kapacitásának határáig engedélyezik a belépést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.