Panaszos franciák, akik okkal irigykednek a spanyolokra

Már csak három mérkőzés van hátra az Európa-bajnokságból. Az első elődöntőben ma az eddig meggyőző teljesítményt nyújtó Spanyolország és a négy közé mindössze három szerzett góllal eljutó Franciaország találkozik Münchenben. A franciák eddig egy gólt tizenegyesből szereztek, és az ellenfelek két öngóllal segítettek nekik, ez alighanem kevés lesz a spanyolok ellen.

2024. 07. 09. 5:07
Kylian Mbappé teljesítménye is csalódást keltő volt eddig az Európa-bajnokságon, a spanyolok elleni elődöntőben rajta is sok múlhat. Fotó: FRANCK FIFE/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyolok gólerős futballja vagy a franciák biztonsági játéka ér-e majd finálét? A müncheni elődöntő kifejezetten érdekes lesz abból a szempontból, hogy a két csapat teljesen eltérő hozzáállást és stílust képvisel. A fiatal spanyol együttes támadószellemben és gólerősen futballozik, a tornára nagy esélyesként érkező, vb-ezüstérmes franciák viszont elsősorban a vereség elkerülésére helyezik a hangsúlyt. A spanyolok kifejezetten kreatívan, veszélyesen futballoznak, az eddigi öt találkozón 11 gólt szereztek csupán két kapott ellenében.

Marc Cucurellának eddig minden oka megvolt a jó kedvre Fotó: Uefa.com

A torna felfedezettje Marc Cucurella is, ő itt, Németországban lett alapember, és most egész biztosan nagy csatát vív majd Kylian Mbappéval, akivel a legutóbb 2016-ban, az U19-es Európa-bajnokságon találkozott a pályán. 

Mbappé, aki semmit sem csinál, majd eldönti a meccset

– Véletlen, hogy nyolc éve nem néztünk szembe egymással, de most muszáj lesz – mondta erről Cucurella, aki kézzel blokkolta Musiala lövését a Németország elleni negyeddöntő hosszabbításában, de Anthony Taylor játékvezető nem ítélt büntetőt a németek javára. – Ő egyike azoknak a játékosoknak, akik látszólag sokáig semmit sem csinálnak, a végén mégis ők jelentik a különbséget. Nehéz meccs lesz, de erős, masszív csapat vagyunk, és legyőzhetjük Franciaországot.

Luis de la Fuente spanyol szövetségi kapitánynak meg kell bontania az alapcsapatát, mivel a németek ellen hosszabbításban 2-1-re megnyert drámai negyeddöntőben megsérült Pedri, míg a védelemben Dani Carvajal és a francia születésű Robin Le Normand megkapta a második sárga lapját. 

Morata, Lamine Yamal és Nico Williams az Eb legerősebb támadósora

A korábbi hírekkel szemben mégis játszhat a spanyoloknál Álvaro Morata, aki arra panaszkodik, odahat nem becsülik meg, ezért valószínűleg az Európa-bajnokságon szerepel utoljára a spanyol válogatottban. Morata mellett a csupán 16 éves, az Eb-n végképp berobbant Lamine Yamal és a Barcelona mellett több európai sztárcsapat kívánságlistáján szereplő Nico Williams alkotja a spanyol csatársort.

Adrian Rabiot tudja, mi kell a spanyolok legyőzéséhez  Fotó: Uefa.com

A legutóbbi két világbajnokságon döntős franciák ugyan a várakozásoknak megfelelően négy közé meneteltek, mégis sok kritikával illetik a csapat játékát, ezért a játékosok célja elcsendesíteni a kétkedőket. Didier Deschamps együtteséről az a legbeszédesebb adat, hogy egyetlen akciógólt sem szerzett az öt mérkőzésén. 

Az kevésbé meglepő, hogy alig kapott gólt, de hogy a világklasszisok sorával felálló válogatott csupán két öngólnak és egy tizenegyesnek köszönhetően talált be, az mindenképpen a torna egyik negatív szenzációja.

Adrien Rabiot, a csapat egyik játékosa igen elismerően nyilatkozott a spanyolokról:

– Ők játszották eddig a legjobb futballt ezen a tornán. Remek szélsőik vannak, és azt is tudják, hogyan kell gólt lőni. Nagyon komplett csapat, amelynek megvannak az erősségei, de a gyengeségei is. Magabiztosak vagyunk, és tudjuk, mit kell tennünk a győzelem érdekében.

Örömteli és bosszantó hírek

A francia keret tagjait örömteli és bosszantó impulzusok is érték a napokban. A játékosok többsége elégedettséggel nyugtázta a francia választások eredményét, Griezmann-nal az élen viszont amiatt füstölögnek, hogy a francia sajtó kiszivárogtatta, hogyan készülnek a 11-esekre. Noha a semleges azt reméli, nem újabb unalmas meccs után, büntetőpárbajban dől a találkozó.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.

A várható kezdőcsapatok

Spanyolország: Simon – Navas, Nacho, Laporte, Cucurella – Olmo, Rodri, Ruiz – Yamal, Morata, Williams
Franciaország: Maignan – Kounde, Saliba, Upamecano, Hernandez – Kante, Tchouameni, Rabiot – Griezmann – Kolo Muani, Mbappé

Az elődöntő esélyeinek latolgatása a Szpíker korneren:

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.