Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Rodri

Rodri (Rodrigo Hernández Cascante, 1996. június 22.) aranylabdás Európa-bajnok spanyol válogatott labdarúgó, a Manchester City középpályása.  

 

Rodri: Út az élmezőnybe  

Rodrigo Hernández Cascante, ismertebb nevén Rodri, 1996. június 22-én született Madridban, Spanyolországban. Már egészen fiatalon megmutatkozott kivételes labdaérzéke és taktikai érettsége. Bár Madridban született, gyermekkorát a közeli Castellón városában töltötte, ahol a helyi csapatban kezdett el futballozni. 

Rodri tízéves korában került a Atlético Madrid akadémiájára, de a klub tinédzserként elengedte, mert akkoriban fizikailag vékonynak és gyengének tartották a profi szinthez. Ez a döntés sokakat megtört volna, de Rodri nem adta fel. A Villarreal CF korosztályos csapata fogadta be, ahol évről évre erősödött – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és taktikai szempontból is. 2015-ben, 19 évesen debütált a Villarreal felnőtt csapatában, ahol gyorsan alapember lett. 

 

Rodri karrierje  

2018-ban visszatért az Atlético Madridhoz, immár kész játékosként. Diego Simeone alatt tovább fejlődött, és hamar Spanyolország egyik legmegbízhatóbb védekező középpályásává vált. Játéka nem látványos, de roppant hatékony: kiválóan olvassa a játékot, pontosan passzol, nyomás alatt is higgadt, és rendkívül intelligensen helyezkedik. 

Rodri a Manchester Cityben teljedett ki. 2019-ben következett karrierje eddigi legnagyobb váltása: az angol sztárklub 70 millió euróért szerződtette. Pep Guardiola vezetőedző tökéletes középpályásnak tartotta Rodrit a saját futballfilozófiájához.  

A 2022–2023-as szezonban Rodri történelmi sikerekhez segítette a csapatot: bajnoki címet, FA-kupát és Bajnokok Ligáját is nyert, a BL-döntőben ráadásul ő szerezte a győztes gólt. Ezzel végképp beírta nevét a klub és az európai futball történelemkönyvébe. 

 

Rodri a válogatottban  

A spanyol labdarúgó válogatott játékosaként is kulcsszereplő. Stabilitást és egyensúlyt hoz a középpályára, és vezetői képességei is egyre inkább megmutatkoznak. A 2024-es Európa-bajnokságon ő volt a torna egyik legjobb játékosa, és kulcsfontosságú szerepe volt Spanyolország végső győzelmében. 

2025 nyaráig 57 mérkőzésen lépett pályára a spanyol válogatottban és 4 gólt szerzett.  

2024-ben ő kapta meg a labdarúgás egyik legnagyobb elismerését, az Aranylabdát.   

 

Rodri magánélete  

Fontos számára az oktatás: egyetemi tanulmányokat is folytatott közgazdaságtan szakon, és többször hangsúlyozta, hogy a futballon túl is szeretne értelmes karriert építeni. Nincs jelen a bulvármédiában, nem él fényűző életet, és kifejezetten kerül mindenféle sztárallűrt. A Citynél ismert, hogy inkább kollégiumi szálláson lakott, mint luxusvillában. 

  

Rodri csapatai  

Villareal B (spanyol, 2015-2016) 

Villareal (spanyol, 2015-2018) 

Atlético Madrid (spanyol, 2018-2019) 

Manchester City (angol, 2019-) 

 

Rodri sikerei Klubcsapatokkal 

 Atlético Madrid 

UEFA Szuperkupa-győztes: 2018 

 

Manchester City 

Angol bajnok: 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24 

FA-kupa győztese: 2022–23 

Angol Ligakupa-győztes: 2019–20, 2020–21  

Angol Szuperkupa-győztes: 2019 

UEFA Bajnokok Ligája-győztes: 2022–23  

UEFA Bajnokok Ligája második helyezett: 2020–21 

UEFA Szuperkupa-győztes: 2023 

FIFA Klubvilágbajnokság győztese: 2023 

 
Válogatott 

UEFA Európa-bajnokság, 2024, Németország: aranyérem  

UEFA Nemzetek Ligája, 2022–23: első helyezett  

UEFA Nemzetek Ligája, 2020–21: második helyezett 

 

Egyéni 

Aranylabda: 2024 

Az UEFA Bajnokok Ligája szezonjának játékosa: 2022–23 

UEFA Nemzetek Ligája döntőjének legjobb játékosa: 2023 

FIFA Klubvilágbajnokság Aranylabdája: 2023 

IFFHS A világ legjobb játékosa: 2024 

UEFA Európa-bajnokság játékosa: 2024 

 
Adatlap 

 Születési idő: 1996. június 22.  

Születési hely: Madrid  

Sportág: labdarúgás  

Poszt: középpályás   

Jelenlegi klubja: Manchester City  

Csillagjegy: rák 

Családi állapot: kapcsolatban   

Gyermeke:

Magasság: 191 cm 

Testsúly: 78 kg 

 

 


Rodri


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.