A dologból botrány lett, de akkora, hogy Rodrinak bocsánatot kellett kérnie az ellenféltől, amit meg is tett.
Ez viszont kevés!

Bocsánatot kért? Hamut kellett volna szórni a fejére. Esdekelni kellett volna, pitizni és térden csúszni, mint IV. Henrik császárnak Gergely pápa előtt 1077-ben. A szabadság korában ez a módi. Olyan csak a régi reak­ciós világban volt, az elnyomás idejében, hogy az emberek csak úgy mondtak valamit, dalokat szereztek, kabaréban gúnyolódtak. Most a szabad világ korát éljük, tehát nagyon meg kell gondolni, hogy mikor mit mondasz.
Carlos Corberán, a Valencia vezetőedzője kevesellte is. „Értem én, hogy az egyik játékostársának mondta, nem a nyilvánosságnak szánta, de akkor is. Ilyesmit nem mondunk a szaktársainkról, mert hát Rodri ugyanazt a foglalkozást űzi, mint a Valencia játékosai. És Rodri azt is elfelejtette, hogy a mi szurkolóink megtapsolták őt, ahogy a világbajnok spanyol válogatott valamennyi játékosát. Erre ilyen becsmérlő szavakat használ. Tudom, hogy utólag elnézést kért, de ez a minimum.”

Ez már a gondolatrendőrség szintje, és még csak durvát se mondott. Neki kellett bocsánatot kérnie, miközben mások „kihallgattak” egy magánbeszélgetést. Majd a kihallgatott magánbeszélgetés tartalmával telekürtölték a világot és kárt okoztak neki.

Én amúgy ezt a ki kit sért dolgot szörnyűnek tartom. Mármint hogy valakinek „gyűlölködő” nézetei vannak vagy se. Normális világban azt gondolsz, amit akarsz, azt szeretsz vagy utálsz, lényeg, hogy a Btk.-t meg a Ptk.-t nem sértheted meg.

Ha azt mondom, X – ide helyettesítsünk be bármit, foglalkozást, ­rasszt, származást, nemzetiséget, életkort, nemi identitást vagy most már ezek szerint futballistát is –, az nem azt jelenti, hogy „mocskos X”, hanem neki az a neve. Nem azt jelenti, hogy „valaki, akit gyűlölök, és ki kell irtani még ma délutánig, és mire lejár a Depeche Mode-CD-m, egy se éljen a földön belőle”. Nem. Az pusztán egy főnév!

Ha meg valaki utálja, az az ő dolga. Magánügy. Egészen addig, amíg nem megy oda az utcán, és nem üt a fejére egy bottal, vagy amíg nem hoz olyan törvényt, hogy az illető nem kaphat orvosi ellátást, és csak száraz kenyeret vásárolhat a boltban. De ha valaki utálja, ahhoz joga van!

Miféle rémálom világ az, ahol valakit nem lehet utálni? Ha nem lehet utálni, onnan egy lépcsőfok, hogy muszáj szeretni is.

A harmincas években ráböktek valakire és azt mondták: „Utáld!” A nemzetietlen szocialisták ráböktek a papra vagy a polgárra, és azt mondták: „Utáld”. De addig senki nem jutott el eddig, csak a mai politikailag korrektség, hogy rábök valakire, s azt mondja: „Köteles vagy szeretni!”

Ha nem szereted vagy tartasz tőle, és hangoztatod, kapsz egy címkét: mondjuk iszlamofób. Ez a legerőteljesebb stigma. A gyújtogató vagy a késelő ehhez képest semmi. Azzal még vállalhatsz munkát és a börtön után megjavulhatsz. De az, hogy „iszlamofób”, a halálig elkísér. Tizenöt éve mondtál valamit, és soha le nem mosod. A karrierednek vége.

Mármint ez volt eddig. Eddig olyan világ volt, hogy ha cikket írtál, színpadról ordibáltad, tévében mondtad, politikai gyűlésen vagy popdalocskában, akkor megszívtad. De azt, hogy már magánbeszélgetésben se mondhasd azt, amit akarsz, mert felhasználhatják ellened, majd utána nem őket hurcolják meg, hanem neked kell a sarokban térdepelned kukoricán, ez új.

Persze nincs megállás. A haladás olyan, hogy lát valami működőképes dolgot, lerombolja, forradalmasítja, majd nem áll meg, örülve a sikernek, hanem azonnal elkezdi keresni az újabb forradalmasítanivalót.

A haladó ember számára a világ egy folytonos forradalom, egy permanens korlátrugdosás, és nem létezik olyan világ számára, ahol boldog lenne. Amint lerombol valami hagyományost, valami nem forradalmit, rögtön meglátja a következő célpontot, a következő reakcióst, kirekesztőt vagy gyűlölködőt, és így eljut oda, hogy ha reggel azt mondom „Jó reggelt, Kovács úr!”, és nem azt, hogy „Jó estét!”, az már számára maga a szélsőség.

Kivasalni a nadrágot is szélsőség. Kényelmes ágyon aludni is szélsőség. Azt mondani az anyámra, hogy anya, az is szélsőség. És persze gyűlöletbeszéd. Még akkor is, ha suttogva mondod valakinek egy padon.