Sztálin halála után, az 1950-es évek második felében enyhülni kezdett a két katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között fennálló és az emberiséget a harmadik világháború rémképével fenyegető feszültség. Ez azonban csak átmeneti állapotnak bizonyult, mivel a dél-európai térségbe telepített amerikai hadászati atomrakétákra adott válaszként a Szovjetunió is elkezdte a saját nukleáris rakétáinak felszerelését az Egyesült Államok tőszomszédságában fekvő Kubában, ami a hidegháború legsúlyosabb kríziséhez vezetett. Kennedy elnök 1962. október 22-i televíziós beszédében tájékoztatta az Egyesült Államok közvéleményét arról, hogy Kubában szovjet közepes hatótávolságú nukleáris rakéták telepítése zajlik, egyben bejelentette, hogy emiatt haditengerészeti vesztegzár alá veszik a szigetországot, hogy megakadályozzák a Kuba felé tartó, és újabb atomfegyvereket szállító szovjet flotta kikötését. Az elnök azt is közölte, hogy kormánya elszánta magát a blokádtörési kísérletek fegyveres erővel való megakadályozására. A szovjet flotta azonban Kennedy televíziós beszéde után sem fordult vissza, a világ pedig lélegzet visszafojtva figyelte a nukleáris világháború kirobbanásával fenyegető események eszkalálódását.
A kubai rakétaválság napjaiban csak hajszálon múlt a világbéke Forrás: U.S. Naval Institute
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Foxtrott-osztályú szovjet tengeralattjáró háromnézeti rajza Fotó: Weapons and Warfare
A Foxtrott-osztálybeli szovjet búvárhajók a második világháború legkorszerűbb, de a náci Németország összeomlása miatt érdemi hadműveleti bevetésekre már nem került rendkívül modern, a német XXI-es típusú tengeralattjáró továbbfejlesztett szovjet változatai voltak.
A kifutás előtt szóban kapott instrukciók alapján a szovjet kötelék nappal mélyen a felszín alatt haladt, és csak éjszakánként emelkedtek a felszínre, hogy feltöltsék az akkumulátoraikat. A szigorú rádiócsendnek és a lopakodva haladásnak köszönhetően a szovjet tengeralattjáró-flottillának sikerült is észrevétlenül átszelnie az Atlanti-óceánt és eljutnia a karibi térséggel határos Sargasso-tengerig.
A B-59 felszíni menetben, a kubai rakétaválság idején Fotó: U.S. Air Force
Láthatatlannak maradásukat a tengeralattjáróra vezényelt rádiófelderítő szakasz is komoly mértékben elősegítette. A speciális alegység rádiósai kitűnően beszéltek angolul, és készülékeiket az amerikai haditengerészeti frekvenciára hangolva pontos információkat szereztek az amerikai kötelékek pillanatnyi helyzetérő lehetővé téve a járőröző hadihajók elkerülését. Miközben rádiócsendben hajózva átszelték az óceánt, sem a tiszteknek, sem pedig a legénységének fogalma sem volt arról, hogy a külvilágban időközben drámaian feszültté, robbanás közelivé vált a nemzetközi helyzet.
Egymásnak feszül a két szuperhatalom, miközben lélegzet visszafojtva figyel a világ
Az amerikai hírszerzés már korábban felfigyelt a kubai kikötőkben jelentősen megnövekedett szovjet teherhajó forgalomra, de ez önmagában még nem váltott ki különösebb aggodalmat sem a védelmi minisztérium, sem pedig a katonai hírszerzés illetékeseinél. Fidel Castro 1959-es kommunista forradalma után az Egyesült Államok kereskedelmi blokáddal sújtotta a szigetországot, ezért Castro rendszere Moszkvához fordult segítségért.
Fidel Castro és Nyikita Hruscsov Fotó: Ria/Novosti
A szovjetek kapva kaptak az új szövetség lehetőségén, hiszen Kuba az Egyesült Államok tőszomszédságában fekvő államként stratégiai jelentőségű volt a Kreml számára abban az időszakban,
amikor az amerikai közepes hatótávolságú ballisztikus hadászati rakéták dél-európai, illetve törökországi telepítése miatt különösen kiéleződött a két szuperhatalom közötti feszültség.
Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának első titkára az amerikai rakétatelepítésekre adott válaszként elhatározta, hogy hasonló szovjet atomrakétákat telepítenek a szigetországba, Fidel Castro beleegyezésével.
Egy szovjet hajó és az őt ksíérő amerikai romboló a válság napjaiban Fotó: U.S. Air Force
Az Anatolij Gribkov tábornok vezetésével kidolgozott titkos Anadir művelet során 50 ezer civilbe öltöztetett szovjet tanácsadót és katonai személyzetet, továbbá hatalmas mennyiségű haditechnikát szállítottak Kubába, ahol a szovjet szakértők irányításával elkezdték az R-12 típusú nukleáris robbanófejjel felszerelt hadászati rakéták telepítését.
Az álcázás olyan tökéletesen sikerült, hogy egészen október közepéig az amerikaiaknak fogalmuk sem volt arról, hogy szovjet atomrakéták telepítése folyik közvetlenül az orruk előtt, mintegy az előszobájukban.
U-2 amerikai magassági felderítő Fotó: U.S. Air Force
Október 15-én egy amerikai Lockheed U -2 Dragonlady típusú magassági felderítő gép repült át Kuba nyugati része felett, miközben a sztratoszférában repülve nagy felbontású felvételeket készített a területről.
A felvételek előhívása után az amerikai hírszerzők megdöbbentő felfedezést tettek;
az egyik sorozatfelvételen ugyanis San Cristobal környékén kiterjedt katonai bázisépítkezést és rakétakilövő állások telepítését, a kilövők mellett pedig gondosan álcázott R-12-es szovjet atomrakétákat azonosítottak.
Az U-2 felvétele az egyik álcázott kubai szovjet rakétabázisról Fotó: U.S. Air Force
Robert McNamara védelmi miniszter azonnal értesítette erről az elnököt, aki haladéktalanul összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet. John F. Kennedy elnök október 22-i, a televízió által élőben közvetített beszédében tájékoztatta az amerikai közvéleményt a kubai szovjet atomrakéták telepítéséről, egyben azt is bejelentette, hogy a szigetországtól számított 500 tengeri mérföldes körzetet lezárják és haditengerészeti blokád alá helyezik Kubát.
Kennedy elnök és McNamara védelmi miniszter Fotó: JFK Library
Az elnök igen eltökélten kijelentette, ha szükséges, akár fegyveres erő bevetésével is megakadályozzák a blokádtörési kísérleteket. A blokád 1962. október 24 -én, délután 14 órakor lépett életbe.
Kennedy beszédének elhangzásakor számos szovjet teherhajó tartott Kuba felé, fedélzetükön további atomrakétákkal és más haditechnikával. De a szovjet hajók a fenyegető élű elnöki szózat, illetve az elrendelt haditengerészeti zárlat ellenére sem fordultak vissza, hanem rendületlenül tovább közeledtek a tengeri blokád határához.
Ülésezik a Nemzetbiztonsági Tanács Fotó: JFK Library
A szovjet tengeralattjáró-köteléknek a blokádtörésre készülő szovjet hajók biztosítása és kubai célkikötőkbe való kísérése volt a harci feladata.
Határozott parancsot kap a blokádzáró amerikai flotta
A Káma kódnevet kapott akcióterv az Anadir művelet része volt, ami a Kubába tartó szovjet teherflotta biztosítására és az esetleges amerikai ellenakciók megakadályozására tengeralattjárókból álló csoportosítást vont össze az atlanti-karibi térségben.
Az amerikai admiralitás rendkívül komolyan vette a szovjet tengeralattjárók jelentette potenciális fenyegetést, mivel az 1960-as évek elején még nem történt meg a nagy mélységben haladó ellenséges búvárhajók detektálására alkalmas SOSUS mélytengeri akusztikus jelzőrendszer kiépítése.
A B-59 a felszínen Fotó: Quora
Ennek hiányára volt visszavezethető, hogy nem sokkal a kubai rakétaválság kirobbanása előtt két nukleáris rakétákkal felszerelt szovjet tengeralattjárónak az amerikai csendes-óceáni flotta anyakikötője, közvetlenül a Hawaii-szigeteki Pearl Harbor-i hadikikötő előtt sikerült észrevétlenül harcállást felvennie. Az amerikai katonai vezetést különösen aggasztotta, hogy a szovjetek nem csak felszíni egységeiket, hanem a tengeralattjáróikat is bevethetik az atomrakéták Kubába szállításához.
Az amerikai haditengerészetet komolyan aggasztották a szovjet tengeralattjárók Fotó: U. S. Navy
Éppen ezért Robert McNamara védelmi miniszter arra utasította a blokád fenntartásában közreműködő tengeralattjáró-elhárító felszíni egységeket –elsősorban a szonárral felszerelt rombolókat -, hogy amennyiben felfedeznek egy mélyben operáló szovjet tengeralattjárót, azt szükség esetén gyakorló mélyvízi bombák bevetésével kényszerítsék a felemelkedésre.
A mélyvízi bombák olyan robbanóeszközök, amiket a tengeralattjárók leküzdésére használnak a felszíni haditengerészeti egységek. A mélyvízi bomba időzített szerkezetű robbanóeszköz, amelynek detonátorát a víznyomás aktiválja, és ennek értékét előre be lehet állítani a felderített tengeralattjáró mélységének megfelelően. A mélyvízi bomba felrobbanásakor keletkező erős lökéshullám – amennyiben az a tengeralattjárótól meghatározott távolságon belül robban fel – képes végzetesen megrongálni az ellenséges búvárhajó héjszerkezetét. A gyakorló mélyvízi bomba szintén felrobban, de a gyenge töltete miatt még közvetlen közelről sem képes megrongálni a tengeralattjárót.
A blokád fenntartására az amerikai haditengerészet két repülőgép-hordozót, két cirkálót, huszonkettő rombolót és két rakétás fregattot, továbbá számos, a nap 24 órájában egymást váltva folyamatosan operáló haditengerészeti járőrgépet vezényelt ki.
Tetőzik a válság, a szovjetek lelőnek egy amerikai felderítőgépet
Arhipov kapitányhoz és tisztikarához nem futott be semmilyen információ az október derekától napról napra egyre jobban felforrósodó helyzetről. Amikor a szovjet admiralitás azt tapasztalta, hogy a nyugat-atlanti térségben feltűnően megnövekedett a NATO haditengerészeti egységeinek aktivitása, kódolt rádióadásban arra utasította a B-39 kapitányát, hogy a köteléke szóródjon szét és maradjon a pillanatnyi helyzetében mindaddig, amíg újabb parancsot nem kap.
Az amerikai haditengerészetet komolyan aggasztották a szovjet tengeralattjárók Fotó: Ria/Novosti
A moszkvai admiralitás azt azonban már nem közölte, hogy az utasításának mi az indoka, így a kötelékparancsnok és a legénység is ironikus módon csak az Amerika hangja orosz nyelvű rádióadásából értesült arról, hogy az Egyesült Államok haditengerészete blokád alá vonta Kubát.
A rendkívül megfontolt és a nyugalmát bármely körülmények között megőrizni képes Arhipov kapitánnyal szemben a B-59-es tengeralattjáró parancsnoka, Valentyin Grigorjevics Szavickij másodosztályú tengerészkapitány impulzív egyéniség, hirtelen haragú ember volt, aki nem minden helyzetben tudott az indulatainak parancsolni.
Szavickij kapitány Fotó: Art of War
Szavickij kapitányt igen feszültté tették a kapott hírek, és még idegesebb lett, amikor október 25-én az USS Beale romboló szonárkezelői bemérték a mélyben lapuló B-59-et. Az amerikai rombolóról érkező szonárjelek hatására Szavickij elrendelte, hogy süllyedjenek a tengeralattjárója maximális merülési mélységéig, de jól tudta, a lemerülő akkumulátor-telepek miatt előbb-utóbb a felszínre kell emelkednie. Amikor feljöttek a felszínre, kisvártatva egy amerikai Lockheed P -3 Orion típusú haditengerészeti járőrgép húzott el alacsonyan a szovjet tengeralattjáró felett.
Amerikai P-3 Orion haditengerészeti felderítőgép Fotó: U.S. Navy
Szavickij kapitány ezért annak ellenére, hogy az akkumulátorokat még nem sikerült teljesen feltölteni, azonnali vészmerülést rendelt el. A válság október 27-én tetőzött amikor az amerikai légierő Kuba felett felderítő repülést végző egyik U-2 gépét a szigetre települt szovjet légévdelem lelőtte. A B-59 ekkor már a második napja lapult lent a mélyben, az akkumulátorok teljesen lemerültek, a levegő vészesen megtelt szén-dioxiddal, ami miatt a legénység fulladozni kezdett
ezért nem maradt más lehetőség, a felszínre kellett emelkedniük.
A szovjet tengeralattjáró parancsnokok nem tudtak McNamara utasításáról, hogy az amerikai felszíni egységek minden felderített orosz búvárhajót kényszerítsenek felmerülésre, akár kis töltetű gyakorló mélyvízi bombák bevetésével is, noha erről az Egyesült Államok védelmi minisztériuma hivatalosan tájékoztatta Moszkvát.
A szovjet parancsnokot nem tájékoztatták McNamara utasításáról Fotó: Cecil Stoughton / White House
A B-59 szonárkezelői ugyan jelezték a felettük megnövekedett hajóforgalmat, de azt sem a kapitány, sem pedig a tisztjei nem sejtették, hogy az Essex-osztályú USS Randolph repülőgép-hordozó és rombolókísérete műveleti zónájának a kellős közepén manővereznek.
Kirobbantom a szemét jenkiket az óceánból!
Az USS Cony romboló szonárosai felfedezték és bemérték az alattuk lopakodó szovjet tengeralattjárót, és az érvényben lévő parancsnak megfelelően elkezdték gyakorló mélyvízi bombákkal megszórni a mit sem sejtő B-59-est. A szovjet tengeralattjáró közelében felrobbanó mélyvízi töltetek keltette lökéshullámok erősen megrázták a búvárhajót, a robbanások pörölycsapásszerű hangjait pedig halálra rémülten hallgatta legénység.
Az USS Cony romboló Fotó: U.S. Navy
Szavickij kapitány is azt gondolta, hogy az amerikaiak éles támadás alá vonták hajóját, ezért elfogta a pulykaméreg. Mivel azt hitte, hogy kirobbant a harmadik világháború, elhatározta, hogy az amerikai támadásra ő is „éles” választ fog adni. Haladéktalanul magához rendelte a fegyverzeti tisztet, és megparancsolta, hogy készítsék elő, illetve élesítsék az egyik T-5-ös nukleáris torpedót. „
Kirobbantom a szemét jenkiket az óceánból!
-üvöltötte magából kikelve a dühöngő kapitány. Arhipov azonban -helyesen-, úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy nem valódi támadásról, hanem csak figyelmeztető erődemonstrációról van szó, ezért ellenezte a beláthatatlan következményekkel járó torpedóindítást.
Szavickij kapitány ki akarta lőni az egyik atomtorpedót Fotó: Maria Lombide Ezpeleta
Az indulatos Szavickijt azonban nem elégítette ki Arhipov figyelmeztetése, ezért tovább kötötte az ebet a karóhoz. A csaknem tettlegességig fajuló vitában a tengeralattjáró politikai tisztje, Maszlennyikov is Szavickij kapitány mellé állt, és átadta számára a kilövéshez szükséges második indítókulcsot. A helyzet ezzel roppant veszélyessé vált, mert a politikai tiszt döntése miatt már nem lett volna szükség a nukleáris torpedóindítási parancs megerősítésére. A némileg lehiggadt Szavickij azonban a szolgálati rendet betartva a torpedóindítás másodszori megerősítését kérte helyttesétől, Arhipov kapitánytól is, aki ezt azonban ismét elutasította.
Ezután Szavickij kapitány dúlva-fúlva odament a szonárkezelőkhöz arra utasítva őket, adjanak le egy erős jelet, ami jelzi az amerikaiaknak, hogy a B -59 felemelkedik a felszínre. A leadott jelre azonnal megérkezett az amerikai válasz, így a B -59 tornya október 28-án hajnali 5 óra 12 perckor áttörte a tenger felszínét.
A szovjet tengerésztiszt higgadtsága akadályozta meg a hidegháború forróvá válását
A szovjet tengeralattjáró közvetlenül az USS Cony romboló mellett, és az USS Randolph repülőgép-hordozó szomszédságában emelkedett a felszínre, a kísérő amerikai hadihajók fényszóróinak erős fénykévéjébe fogva.
A B-59 legénysége felsorakozott a fedélzeten és így nézett farkasszemet az amerikai flottával.
Még a felemelkedésük előtt a B-59 rövid jelentést küldött Moszkvának a kialakult helyzetről, ahonnan azt a választ kapta, hogy vonuljanak vissza a Bahamákig és ott várakozzanak az újabb parancsig.
Amerikai Lockheed P3V Neptun haditengerészeti járőrgép Fotó: U.S. Navy
Ezért úgy tűnt, hogy már – már rendeződött az atomháború rémképével fenyegető veszélyes helyzet, amikor a hajnali szürkületben váratlanul felbukkant egy P2V Neptun nagy amerikai járőrgép, ami először világító bójákat dobott a szovjet tengeralattjáróra, majd egy éles fordulót véve visszatért és lövéseket adott le a fedélzeti fegyvereiből.
Az újabb krízist végül az USS Cony parancsnokának, Morgan fregattkapitánynak sikerült gyorsan leszerelnie,
aki a szovjet tengeralattjáró parancsnokhoz küldött üzenetében elnézést kért a Neptun pilótáinak „meggondolatlan és helytelen cselekedeteiért”.
Hruscsov és Kennedy megállapodása végül elháírtotta a veszélyes eszkalációt Fotó: Wikimedia Commons
Másnap, a világ közvéleményének hatalmas megkönnyebbülésére bejelentették, hogy Hruscsov és Kennedy megegyeztek, így elhárult a nukleáris apokalipszis rémképe; a szovjet flotta pedig megfordult és elindult a hazai kikötői felé. Vaszilij Alexandrovics Arhipov másodosztályú tengerészkapitány józan higgadtsága akadályozta meg azt, hogy a kubai rakétaválság zaklatott pillanataiban kitörjön a csak hajszálon függő globális atomháború.
A kubai rakétaválság forró napjaiban:
a B-39 Foxtrott -osztályú nukleáris torpedóval felszerelt szovjet tengeralattjárót,
az amerikai USS Cony romboló gyakorló mélyvízi bombák vetésével felszínre akarta kényszeríteni,
de ezt a szovjet parancsnok éles támadásnak vélte, ezért ki akarta lőni az egyik atomtorpedót,
amit csak Arhipov kapitány határozott fellépése akadályozott meg,
megmentve ezzel a világot egy tévedésen alapuló atomháború kirobbanásától.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!