Lengyel elnök: alkotmánysértő a bíróság döntése
2015-ben már lezárták a két politikus ügyét.
2015-ben már lezárták a két politikus ügyét.

Az LMBTQ-párok továbbá gyermeket sem fogadhatnak örökbe.

Fleck Zoltán diktatórikus eszközzel állítaná helyre a jogállamot és a demokráciát, amelyek köszönik szépen, jól vannak.

Hatalmas tömeg gyűlt össze az izraeli törvényhozás épülete előtt, hogy tiltakozásukat fejezzék ki.

Haszonicsné Ádám Máriáról, Varga Rékáról, idősebb Lomnici Zoltánról és Patyi Andrásról kedden szavaz a parlament.

Egy svájci „interszex személy” gender nélküliként akart szerepelni a hivatalos dokumentumokban, első fokon neki adtak igazat, de a svájci legfelsőbb bíróság felülbírálta a döntést.

Sussex hercege egészen harmincéves koráig nem tudta, hogy Hewitt őrnagy csak Harry herceg születése után találkozott Diana hercegnővel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.