Magyar hazánkat a mélyállam ördögi irányítói április 12-én megfosztották nehezen kiharcolt függetlenségi ambícióitól, és válsághelyzetbe lökték. A majdani mintára megszervezett puccsot tudatosan, precízen előre kitervelték és megkoreografálták. Majd ehhez megtalálták a legmegfelelőbb ­DJ-t, a támogató közönséget, a műlovarokat és műlovarnőket is. Pedig azt hittük, az illuzionisták ideje lejárt. Abban a hitben voltunk, hogy szelídséggel, nemzethűséggel és szuverén kormányzással hosszú távon a kívánt irányba tudjuk fordítani a történelem szekerét. De sajnos túl megengedőek voltunk. Ahogy egyik kedves ismerősöm fogalmazott: már egy ideje a „dobd vissza kenyérrel” mentalitás morzsáiban fuldoklunk.

A modern kori lemezlovaskorszaknak egyértelmű negatív társadalmi hatásai vannak. Így pél­dául a kultúrafogyasztás torzulását idézheti elő – az élő zene, a népzene és a hangszeres klasszikus zenei műfaj háttérbe szorulását a gépiesített, ismétlődő minták javára. Továbbá deviáns szubkultúrákat teremthet. Ehhez kapcsolódik a közrend zavarása és az illegális szerhasználat jelenléte a rendezvényeken. Ezen kívül felszínességet és elidegenedést szül. A tömegek anonim szórakoztatását indukálja, ahol a valódi közösségi élmény helyett a fogyasztás és a hangulatipar dominál. Végül pedig egészségkárosító velejárói lehetnek: a túlzott hangerő (halláskárosodás veszélye) stb. De hagyjuk is ezt!

Eltelt immár 1130 év. Lovas nemzetből átmenetileg lemezlovas nemzetté avanzsáltunk. Gyakorlatilag lóvá tettek bennünket. Mindemellett marad a egymillió dolláros kérdés, hogy miképp lehet innen felállni? A jóérzésű ember válaszokat vár. Ilyenkor javasolt két tanítómesterünkhöz, Wass Alberthez és Márai Sándorhoz folyamodni. Utóbbi gondolata Füveskönyvében arra tanít, hogy a történelemben a nyers erőszakot gyakorló barbár korszakokat jellemzően egy rövidebb, átmeneti békeidőszak követi, amelyet aztán felvált egy mesterkélt és romlott bizánci korszak. Jelenleg ennek a bizánci korszaknak a végén vegetálunk, a fény az alagút végén pedig egyelőre egy felénk száguldó vonat.

Az emberi természet ciklikus rendje szerint hol a barbár pusztítás, hol a bizánci dekadencia kerekedik felül. És időnként, nagy ritkán előbukkan egy-egy rendkívüli egyéniség, akinek nevelő szándékú vezetése alatt a társadalom képes a törvények szigorát egyeztetni a méltányosság íratlan törvényeivel. Ilyenkor az ember átmenetileg megszelídül és termékennyé válik, a lemezlovasok pedig háttérbe vonulnak. Bízzunk benne, hogy ez a „ritka” korszak ismét ránk köszönt, ahogy a víz szalad, és a kő marad.