Feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen
A 2024 nyarán történt diszkóbotrányához tartozó telefonügy kapcsán a kormányfő, állítása szerint, az eset során azért lépett közbe, mert egy provokátor fiatalokat zaklatott egy budapesti szórakozóhelyen. A kormányfő ezen állítása azonban ütközik a felvételeket készítő férfi elmondásával.
Az ügyészségi álláspontja szintén ellenkezik a kormányfő által elmondottakkal, amely szerint, Magyar Péter elvette a férfi telefonját, majd a Dunába dobta, a készüléket pedig rendőrök találták meg búvárok segítségével. Ez utóbbi mozzanatot szintén kifogásolta a miniszterelnök, mert úgy véli, az áradó Dunában végzett éjszakai merülés indokolatlanul veszélyeztette a búvárok életét és testi épségét. Ezért azt is bejelentette, hogy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz az érintett rendőri vezetőkkel szemben. Szerinte a búvárok bevetésére politikai utasításra kerülhetett sor.























