Katonai korrupció Ukrajnában: a hadseregnek szánt pénzek tűntek el
Csaknem 64 millió hrivnya kárt okoztak.
Csaknem 64 millió hrivnya kárt okoztak.
Egy 2005-ös közbeszerzés miatt kell jövőre több mint négymilliárd forintos büntetést kifizetnie a fővárosi önkormányzatnak.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 200 milliós bírság megfizetésére kötelezte a BKK-t.
Nem elég a legalacsonyabb ár, így is kikosarazták a New Land Media Kft-t.
Válaszra vár a botrány legfontosabb kérdése: került-e közpénz a számlagyárügybe keveredett gyanúsítottakhoz.
Újszentiván egykori vezetője több mint kétszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.
A fideszes politikus szerint Budapestet nem vezetik, a főváros csak tehetetlenül sodródik.
Borbély Ádám szerint Zuglóban gyakorlatilag folyton-folyvást egyszereplős közbeszerzések valósulnak meg, evvel a Magyarországnak járó uniós pénzek folyósítását akadályozzák.
Annyi visszaélést találtunk, hogy több feljelentést is tettünk – mondta a Magyar Nemzetnek Cseh Katalinék ügyéről a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Kovács László egyébként úgy véli: a hazai közbeszerzésekkel szemben hangoztatott legtöbb kritika megcáfolható.
A miniszter szerint a közbeszerzési rendszer jobb, mint Ausztriában, és év végére jöhet a megállapodás a helyreállítási alapról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Dallas Mavericks újonca már Lebron James ellen is bizonyította, hogy helye van az NBA-ben.
Az alkalmassági problémákkal küszködő baloldaliak, a Karácsonyok, Kulják és Ruszin-Szendik úgy vélik, nekik mindent szabad.
Egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott intézmény kialakítása a cél.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Amennyiben eltörlik a vétójogot, úgy teljessé válik majd a brüsszeli elit zsarnoksága.
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
Reális az esély ötvenöt éve nem látott magyar bravúrra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.