A DAC-osak a magyarokkal vannak

Magyarország húsz év után játszik ismét tétmérkőzést Szlovákiával. Bő egy héttel a jövő csütörtöki Európa-bajnoki selejtező előtt Pozsonyban és Dunaszerdahelyen szereztünk impulzusokat, északi szomszédainknál — természetesen nemcsak a szlovákok, hanem a magyarok is — miként készülnek a találkozóra.

A dunaszerdahelyi kulcsemberek jókedvűen készülnek a jövő heti Eb-selejtezőre Fotó: Mirkó István

A pozsonyi Tomásiková utca 30. szám alatt leparkolunk a Szlovák Labdarúgó-szövetség székházánál. Helyesebben csak leparkolnánk, mert nincs szabad hely. A biztonsági őrhöz fordulunk, ugyan engedjen be a sorompón túlra, de ő persze se angolul, se németül nem ért. Éppen feladjuk, egymás között magyarra váltva, amikor a középidős őr megszólal, s nyitja a sorompót: – Ott van egy hely, oda álljatok. – Majd mielőtt örömtüzet gyújtanánk, hozzáteszi: – Ha én beszélek magyarul, igazán ti is megtanulhatnátok szlovákul.

Eloldalgunk. Az épület bejárata előtt Végh Tiborba, a Dunaszerdahely elnökébe botlunk. Az örömteli találkozás azzal az előnnyel is jár, hogy az elnök rögvest jóváhagyja, amit hivatalos úton napokon keresztül nem tudtunk elérni, nevezetesen hogy interjút kérhessünk a DAC játékosaitól.

– Nyugodtan kérdezzétek Kalmár Zsoltot, elült körülötte a vihar – jegyzi meg arra utalva, hogy a februári DAC–Slovan mérkőzés után a szlovák sajtó a magyar válogatott középpályásra támadt, amiért kimondta, amit gondol. „Azért kaptunk ki, mert a bíró szlovák volt” – ebből a mondatból kerekedett kisebb botrány, nem pedig abból, hogy a játékvezető a Slovannak befújta a büntetőt, a DAC-nak viszont nem. Kalmár azért úszta meg a fegyelmi eljárást, mert egy tévéfelvétel felfedte, hogy a Slovan kapusa, Greif a következő szavakkal ünnepelte a csapata sikerét: „Betapostuk a magyarokat.” A két ügy szépen kioltotta egymást.

Tizenegykor kezdődik a sajtótájékoztató. Kettéválunk. Mialatt András Pavel Hapal szövetségi kapitányt hallgatja és faggatja, fotós kollégámmal átruccanunk a szomszédba, a Slovan edzőközpontjához, hátha belefutunk a pozsonyiak két magyar játékosába, Guzmics Richárdba és Holman Dávidba. A külcsínt tekintve kiáltó a különbség nem is a legjobb, hanem valamennyi magyar klubhoz képest. A füves előtérben a kis játszóteret véletlenül sem uniós előírások szerint építették, enyhén rozsdás a kerítés, a kapu szinte kidőlni készül a helyéből, rajta a „Behajtani tilos!” táblát legutóbb talán a csehszlovák korszakban mázolták át, s a funkciója is ehhez mérhető: háborítatlanul besétálhatunk. Körbenézünk, várnunk sem kell, elsőként éppen Guzmics jön ki a klubházból.

– Nem nyilatkozom – mondja szinte köszönés helyett. – A klubnál sem adtak rá engedélyt, s nincs is nagyon mit mondanom.

Ebben maradunk. Ha nem, hát nem. Pedig Guzmics nem is kerettag – talán éppen ez a gondja.

Ezután két szlovák futballista jön, az engedély hiányára hivatkozva udvariasan ők is elhárítják az érdeklődésünket, majd kisvártatva felbukkant Holman Dávid is.

– Nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek a válogatottnak. Elnézést, ennél többet tényleg nem mondhatok – mondja barátságosan. Próbálkozunk még néhány semleges kérdéssel, de belátjuk, be kell érnünk ennyivel.

A dunaszerdahelyi kulcsemberek jókedvűen készülnek a jövő heti Eb-selejtezőre
Fotó: Mirkó István

Pozsonyból Dunaszerdahelyre tartunk. Az út menti óriásplakátokon Bugár Béla eleinte szlovákul, majd a tömbmagyar vidékre érve magyarul kéri a szavazatunkat a közelgő elnökválasztásra kampányolva. Pozsony és Dunaszerdahely, a Slovan és a DAC között legalább ekkora a kontraszt. A Mol Akadémia előtt sorompó és biztonsági őr állja utunkat, s a bejutásunkat igencsak megkönnyíti, hogy Végh Tiborra hivatkozunk. Minden pályán vigyázzba állnak a fűszálak, a főépület még szinte festékszagú. Udvariasan fogadnak minket, mondjuk, hogy a csapat két válogatott játékosával, Kalmár Zsolttal és Lubomir Satkával szeretnénk beszélni. Öt perc sem telik bele, s ők máris készségesen állnak a rendelkezésünkre.

Előbb elkészül a közös kép, eközben Kalmár tréfásan Satka felé dünnyögi: – I kill you… – Persze szó sincs gyilkos hajlamról, barátságosan egymás tenyerébe csapnak, s fesztelenül beszélnek a jövő csütörtöki mérkőzésről.

– A magyarok elleni meccs igazi rangadó. Nálunk talán nevesebb játékosok szerepelnek, a magyarok viszont alatt szépen összecsiszolódtak – kezdi Satka.

Nincsenek tabuk, a szlovák futballista Kalmár ominózus nyilatkozatáról és arról is elmondja a véleményét, okoz-e olykor fejfájást neki, hogy szlovákként a magyar identitású DAC labdarúgója.

– Zsolt érzelmes fickó, nem csak neki fájt a Slovan elleni vereség. A meccs után megesik, hogy az ember meggondolatlanul nyilatkozik. A DAC különleges klub, ezt mindenki tudja. De futballozni jöttem ide, nem pedig politizálni – zárja le a kérdést.

– Megfizettem a tanulópénzt, nem gondoltam volna, hogy ekkora baj lesz a nyilatkozatomból – veszi át a szót Kalmár. – De nagyon mérges voltam, mert ha nyerünk, még a bajnoki címre is lett volna esélyünk.

A válogatottban betöltött szerepére rátérve így folytatja: – Athénban már kezdő voltam, a Nemzetek Ligája két utolsó meccsét Észtország és Finnország ellen pedig már végigjátszottam. Természetesen szeretném így folytatni, talán jelent is némi előnyt, hogy ismerem a szlovák labdarúgás közegét. A városban természetesen már téma a mérkőzés, így abban teljesen biztos vagyok – s ekkor Satka felé fordul incselkedve –, hogy a DAC drukkerei közül is sokan ott lesznek Nagyszombatban, és a magyar válogatottnak szurkolnak.

Nem is kell ennél jobb végszó. S ez a tudat ne csak Kalmár Zsoltot, hanem az egész válogatottat lelkesítse.