– Miután 2008-ban visszavonult, új beosztásának megfelelően a testalkata is kezdett egy igazgatót idézni, az elmúlt években viszont szinte visszanyerte a formáját. Külsőre mindenképpen. Minek köszönhetően?
– Miután harminchét évesen abbahagytam meglehetősen hosszúra nyúlt pályafutásomat, egy-két évig nem kívántam a kajakozást. Nem azért, mert megutáltam volna, egyszerűen elég volt. Ám mivel a napjaim egy részét a Honvéd szakosztály-igazgatójaként eleve a vízitelepen töltöm, szinte ki sem tudtam kerülni, hogy idővel újra kajakba szálljak. Hetente kétszer-háromszor evezek, s jókat dumálunk Csipes Ferenccel, Gyulay Zsolttal és Ábrahám Attilával, akik ugyancsak rendszeresen lejönnek a Hajógyári-szigetre.
– Igaz is, ön a köztes generáció legjelesebb képviselője az említett Csipes, Gyulay-féle, valamint a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos fémjelezte korosztály között. Melyikhez húz inkább: az idősebbekhez vagy a fiatalabbakhoz?
– Az eredmények alapján inkább Kammererékhez tartozom, hiszen az említett három remek kajakossal lettem kétszer is olimpiai bajnok négyesben, mégis inkább Gyuzsóékkal vagyok egy hullámhosszon, akikkel szintén kivétel nélkül eveztem egy hajóban. Kicsit irigykedem is rájuk, hogy ők a mai napig barátok, Simonnal, azaz Angyal Zoltánnal, az edzőjükkel, a korábbi szövetségi kapitánnyal kiegészülve rendszeresen zsugáznak, ultiznak is, ahogy az a régi időkben még jó szokás volt, s minden évben megünneplik a szöuli győzelmüket. Minket Kammererrel, Storczcal és Vereckeivel inkább csak az egymásra utaltság sodort össze, tudtuk, hogy csak így, együtt lehetünk igazán eredményesek, s ha nem láttuk a közös célt, akkor könnyen eltávolodtunk egymástól.
– 2000-ben például az első válogatón kajak kettes ötszázon ön még Storczcal indult, az olimpiát azonban már Kammerer és Storcz nyerte.
– Igen, többek között az ilyen helyzeteket is fel kellett dolgozni. A helyezkedésnek Zoli volt a nagymestere, mindig tudta, kivel érdemes összeülni, nem véletlen, hogy most, negyvenegy évesen is versenyzőként készül a világbajnokságra.
– Az 1999-es vb-n ültek össze négyesben, s miután egy év múlva megnyerték az olimpiát is, mindenki arra számított, hogy évekig uralják a mezőnyt. Ehhez képest már 2001-ben felbomlott az egységük. Minek köszönhetően találtak egymásra ismét 2004-ben?
– Ez még 2003-ban történt. Más-más hajóegységekben bár, de egyikünk sem zárt sikeres világbajnokságot abban az évben, Botond például ki sem jutott a vb-re. Még hazafelé, a repülőn vetettem fel Ákosnak, talán újra meg kellene próbálni együtt. Odáig jutottunk, hogy még Ferihegyről felhívtuk Botondot, aki szintén rábólintott. Olyan tudatosan talán sohasem készültem a négyesre. Már szeptemberben elmentünk közösen edzőtáborozni, négyesben is végig eveztünk az idényben, az olimpiára ismét csúcsformába lendültünk.
A szakember Újbuda sportéletéért is felel
Fotó: Mirkó István
– Indult az 1998-as és a 2006-os szegedi világbajnokságon is. Milyen emlékeket őriz ezekről?
– 1998-ban kajak kettes ötszázon bronzérmes lettem Bártfai Krisztiánnal, ami akkor nem számított hatalmas eredménynek, de ma olimpiai számban nagyon örülnénk férfikajakos éremnek. 2006-ban új összeállításban, Gyökös Lajossal, Kökény Rolanddal és Vereckeivel indultunk, és sokak meglepetésére nyertünk. Én abban a hajóban is jól éreztem magam, ahogy 1996-ban Csipessel, Adrovicz Attilával és Rajna Andrással is, akikkel ezüstérmesek lettünk Atlantában. A 2006-os sikerben csak az bánt, hogy elmaradt a folytatás. A 2007-es Eb-ezüstért és a vb-4. helyért nincs okunk szégyenkezni, azért annál inkább – s nemcsak nekünk, hanem a sportág akkori irányítóinak is –, hogy 2008-ban olyan egységtől kaptunk ki célfotóval a válogató szétlövésén, amely kvótaszűke miatt nem is indulhatott Pekingben. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy miután Séra Miklós, aki összerakta azt a négyest, 2007-ben sajnos örökre távozott közülünk, gyengült az addigi roppant erős kohézió. Ám véletlenül sem akarok panaszkodni, szemernyi hiányérzetem sincs a pályafutásommal kapcsolatban.
– 2012-ben Kökény még olimpiai bajnok lett Dombi Rudolffal, Kammerer pedig ezüstérmes a négyessel, de miután kifutott ez a generáció, az azt követő meg sem közelíti az önök eredményeit. Miért nem?
– Mi nem egyszerűen Gyuzsóék örökébe léptünk, hanem leváltottuk őket. Ugyanezt a minket követő korosztály viszont nem tette meg. Én is várom már, hogy végre férfikajakban is újra sikeresek legyünk. Ezért is szurkolok Kopasz Bálintnak nagyon, aki kiemelkedik a magyar mezőnyből, s a kajak egyes 1000 méteres versenynek ő az egyik esélyese. Ám az érmeknél most tényleg fontosabb, hogy lehetőleg a maximális tizennyolc kvótát begyűjtsük Szegeden.
– Ezt ugye nem a szurkoló, a korábbi bajnok mondja?
– Tudom, hogy a magyar kajak-kenuban szinte csak az aranyérem számít. Ám a szövetség elnökségi tagjaként, a Honvéd szakosztály-igazgatójaként pontosan tudom, hogy most tényleg a sikeres kvalifikáció a legfontosabb.
– Ráadásul nemcsak a Honvéd kajak-kenusait irányítja, hanem szakmai igazgatóként egész Újbuda sportját. Nagy felelősség?
– Ha azt nézzük, hogy Újbuda a főváros legnépesebb kerülete, sőt százötvenezer lakosával az ország ötödik legnagyobb városa, akkor igen. Ám sosem voltam az a típus, akit nyomasztottak a feladatok. Úgy érzem, testhezálló ez a munka, annál is inkább örömmel csinálom, mert a kislányom is itt sportol a kerületben. Neki is van köze a vízhez, csak éppen más halmazállapotban. A női hoki dinamikusan fejlődik, s ő kimondottan ügyes, behívták már a korosztályos válogatottba, azt gondolom, jól választott.
