Arany és eufória Heidenheimben

Berta Dániel még pénteken a férfipárbajtőrözők legrangosabb, heidenheimi világkupa-versenyén – amit világbajnokunk, Siklósi Gergely nyert meg – csupán a 223. helyen végzett, de igazi tündérmesét írva a szombati csapatviadalon idegfeszítő végjátékban ő adta be az utolsó tust. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy együttesünk is aranyérmes lett, és ezzel bónuszként olimpiai kvótát érő helyre ugrott.

2020. 01. 13. 10:57
null
Siklósi Gergely, Berta Dániel, Rédli András és Andrási Tibor most már kivívhatja a tokiói részvételt Fotó: MVSZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton délután a számítógép előtt ülve szörnyű volt látni a heidenheimi világkupa eredménykövető oldalán azt, hogy együttesünk a nyolc közé jutásért 45-28-ra kikapott a hongkongiaktól, és a táblára már be is írták a 9-16. helyért zajló tusakodásra. Így a riói olimpián bronzérmes párbajtőrcsapatunk – soraiban a regnáló világbajnok Siklósi Gergellyel, aki pénteken a fegyvernem ikonikus fellegvárában is megnyerte az egyéni versenyt 332 induló között (!) – gyakorlatilag véglegesen lemaradt volna a tokiói ötkarikás játékokról. Pár perc múlva aztán kiderült, hogy a mieink (Siklósi, Rédli András, Berta Dániel, Andrásfi Tibor) nem katasztrofális vereséget szenvedtek, hanem fölényesen nyertek, csak fordítva könyvelték el az eredményt – ennyit a német precizitásról…

A folytatás bőséggel kárpótolt bennünket azért, hogy már eltemettük a kvalifikációban eddig bizony rosszul álló, a tavalyi budapesti vb-n csupán 11., majd a berni világkupán 9. helyen záró együttesünket. Amely most a negyeddöntőben 45-32-re verte az oroszokat, az elődöntőben 45-34-re a svájciakat, majd a döntőben a világranglista-vezető franciákat is legyűrte 45-43-ra, így harmincöt csapat között megnyerte a világkupát!

A döntő végjátékára még térjünk ki, mert az utolsó asszóra Berta 38-37-es francia vezetésnél kötött be az olim­piai és négyszeres világbajnok Yannick Borel ellen, aki jelenleg negyedik a világranglistán. A mi fiunk pedig a 176. (nem elírás!), még a hazai rangsorban is heten megelőzik, és pénteken az egyéniben a 223. helyen végzett, a tizenkét magyar induló közül ő volt a leg­gyengébb. A Honvéd 25 éves pengeforgatója azonban a csapatversenyekre mindig más dimenzióba kerül, eddig is nem egyszer ő volt a legjobbunk, és a szakvezetés úgy döntött, hogy most őt teszik a legfontosabb pozícióba, a befejező ember szerepkörébe. Amint a végeredmény mutatja, ez tökéletes húzásnak bizonyult, mert a szombatra vért ivó Berta a döntő utolsó asszójában 8-5-re kalapálta el a franciák elképedt klasszisát.

Berta Dániel, Rédli András és Andrási Tibor most már kivívhatja a tokiói részvételt
Fotó: MVSZ

– Összességében nagyon kiélezett, színvonalas és szórakoztató döntőt vívtunk a franciák ellen. Nekem a közepén volt egy kis hullámvölgyem, de nem ragadtam bele. A végén Borellel vívhattam, akivel egyébként nagyon szeretek vívni és talán tudok is ellene. Ezúttal is volt elképzelésem, tervem, elkaptam azt a jó érzést, ami ilyenkor szükséges. Valójában azt sem tudom, hogy milyen állásnál következtem, de mindent megtettem annak érdekében, hogy győztesként jöjjünk le a pástról. Igazi eufória volt ez, ami még most is tart – kommentálta a történteket Berta nem sokkal a döntő után.

A világkupaarany mellett pedig azt is nyugtázhattuk, hogy a kvalifiká­ciós ranglistán csapatunk a már kvótát érő ötödik helyre ugrott előre. Ám szó sincs arról, hogy megnyugodhat, még két verseny hátravan, semmi sem dőlt el. Ugyanazt mondhatjuk női tőrben is, itt csapatunk a katowicei világkupán elért 7. helyével megőrizte a kvótás pozícióját, de nagy harcban van a lengyelekkel – ebben a szakágban még egy kvalifikációs viadalt rendeznek. A hét végén a montreali kardvilágkupán csak egyéniben hadakoztak, hatodik lett, de ami fontosabb: kardcsapatunk olimpiai részvétele már borítékolható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.