A Fradi vezetőedzője szerint arrogánsan játszottak a Kisvárda ellen

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője kifogásolta a játékosai hozzáállást, miután a csapat hazai pályán 2-1-re kikapott a Kisvárdától az NB I 1. fordulójában. Kollégája, Joao Janeiro annál elégedettebben nyilatkozott, ő bravúrral debütált a várdaiak kispadján.

Magyar Nemzet
2021. 07. 31. 22:23
null
Peter Ströger értehtően nagyon elégedetlen volt Forrás: fradi.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aligha lehet vitatni, hogy az NB I 1. fordulójának a legnagyobb meglepetését a Ferencváros és a Kisvárda találkozója hozta a Groupama Arénában. A vendégek szép gólokat szerezve úgy nyertek 2-1-re, hogy a már 2-0-ra vezettek, és a címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjének a 3. körére készülő Fradi a VAR segítségével megítélt tizenegyesből tudott egyenlíteni. Tizennyolc év után fordult először elő az, hogy a regnáló bajnokot a következő idény nyitányán hazai pályán legyőzték, ráadásul a Ferencváros tizenhat éve nem rajtolt vereséggel. Most ez is megtörtént, és ez volt az új vezetőedző, az osztrák Peter Stöger első kudarca tétmeccsen a zöld-fehérek kispadján. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón nem is titkolta a csalódottságát:

 

Peter Ströger érthetően nagyon elégedetlen volt
Fotó: Fradi.hu

 

– Csalódott vagyok a mai eredmény miatt. A fociban benne van a vereség, viszont az a stílus, amit ma a pályán mutattunk, az abszolút nem az a játék, amit látni szeretnék a csapattól. A jövőben mindenképpen több türelmet várok el a játékosoktól a pályán. Talán mondhatjuk, hogy egyéni hibák előzték meg a gólokat, viszont szerintem nem ez volt a legnagyobb probléma a mai mérkőzésen. Az volt a legnagyobb probléma, ahogy az első perctől kezdve felálltunk a pályára, nem játszottunk elég jól, nem játszottunk elég komolyan, így nem lehet hozzáállni egy mérkőzéshez. Sok hiba belefér egy meccsbe, viszont ezeket mindig meg kell próbálni kijavítani, ez ma nem történt meg. Talán mondhatom azt, hogy egy kicsit arrogánsan játszottunk.

Kérdésekre válaszolva elmondta, az övé a legjobb csapat a magyar mezőnyben, de ezt a pályán be is kell bizonyítani, sok mindent át kell beszélnie a játékosokkal. Szólt a szerdai, Slavia Praha elleni BL-selejtezőről is:

– A játék minden összetevőjében javulnunk kell – jelentette ki Peter Stöger. – A Slavia remek csapat, jó játékosokkal, fizikálisan is erős ellenfélre számítunk. Fel kell nőnünk a feladathoz és támadásban is a legjobbat kell nyújtanunk, mert ez a teljesítmény nem lesz elég a következő hetekben.

A Kisvárda vezetőedzője, Joao Janeiro szép sikerrel debütált csapata kispadján, és érthető módon elégedetten nyilatkozott:

– Hatalmas győzelem volt, sikerült megvalósítani a stratégiát, amit elterveztünk. A klubunk századik meccs volt ez az élvonalban, tehát történelmi jelentőségű győzelmet arattunk. A lefújás után a testvéremhez szaladtam ki a lelátóra. Mi, edzők, sok időt töltünk a családunk nélkül, ezért nagy boldogság, ha szeretteink közül valaki ott van a közelünkben egy ilyen sikernél. Érdekesség, hogy Navrátil nem sokkal a gólja előtt cserét kért, de mondtuk neki, hogy még nem jöhet le, maradnia kell. Jó, hogy így alakult.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.