Gulácsi kapuja bevehetetlen vár volt Londonban

Ha úgy vesszük, szerda éjjel mindkét Bajnokok Ligája-selejtezőn meglepetés született. Az RB Leipzig 1-0-s győzelme az erősen tartalékos Tottenham ellen talán csak azért váratlan, mert a tavalyi BL-döntőst fektették két vállra Gulácsi Péterék, különben Harry Kane és Szon Hungmin hiánya bőven magyarázza a Londonban elszenvedett 1-0-s vereséget. No de az Atalanta 4-1-es diadala a korábbi kétszeres BL-döntős Valencia felett! A bergamói kiscsapat fölényes győzelmét nehéz nem szenzációként értékelni.

Ch. Gáll András
2020. 02. 21. 7:10
GULÁCSI Péter
Ezt is kiszedte a magyar kapus Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezdjük egy kis múltba révedéssel. Albert Celades, a Valencia edzője száján – amikor megtudta, hogy a sorsolásnál Fortuna az Atalantát juttatta ellenfélül csapatának a BL nyolcaddöntőjében – ez az óvatlan mondat szaladt ki: – Olyan ez nekünk, mint egy karácsonyi ajándék. Örülünk az Atalantának. Kedvező eredménnyel szeretnénk hazatérni a San Siróból.

A korábbi nagyszerű középpályás vélhetően nem 4-1-es vereségre gondolt…

Amúgy némi magyarázatot érdemel a helyszín, a milánói San Siro stadion. Az Atalanta pályája, a Stadio Atleti Azzurri d’Italia ugyan megkapta erre az idényre az engedélyt az UEFA-­tól, de mivel csak 16 000 néző fér be a lelátókra, a bergamói klub vezetői úgy döntöttek, hogy a városuktól hatvan kilométerre fekvő Milánóba, az Internazio­nale és az AC Milan közös stadionjába, a San Siróba viszik el BL-meccseiket. Így a Sahtar Doneck elleni csoportmeccset 26 ezren, a Manchester City ellenit 34 ezren, a Dinamo Zagreb ellenit 28 ezren látták a helyszínen. És a hab a tortán: szerdán 40 ezren zarándokoltak el Bergamóból a szomszédos nagyvárosba, hogy végigtombolják a Valencia elleni ­4-1-et! A Superdeporte.es spanyol honlap egészen lesújtó kritikát írt honfitársairól: „Az olaszok olyan ellenféllel találták szembe magukat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amely nem méltó arra, hogy a sorozatnak ebben a fázisában szerepeljen.” Kemény szavak, de nem alaptalanok. Az Atalanta kezdettől fogva uralta a meccset, főleg a holland Hateboer volt lefoghatatlan. Ha a cserejátékos Cserisev nem szépít a hajrában egy eladott labda után, semmi esélye nem maradt volna a spanyol gárdának a visszavágóra.

A Tottenham–RB Leipzig mérkőzés után egyik félnek sem kellett szégyenkeznie. A Lipcsének értelemszerűen nem kellett, hiszen győzött, a Tottenham pedig teljes csatársorát volt kénytelen nélkülözni.

Ezt is kiszedte a magyar kapus Fotó: MTI/AP/Matt Dunham

A két kapus kitett magáért, kapott gól nélkül hozta le a meccset, és ez önmagáért beszél, Hugo Lloris pedig bravúros védések sorozatával akadályozta meg a súlyosabb vereséget. Amúgy a Lipcse is tartalékos volt, Dayot Upamecano eltiltás, Ibrahima Konaté és sérülés miatt hiányzott, utóbbi vélhetően – reményei szerint – március elején talán már pályára léphet a Bundesligában. José Mourinho, a Spurs menedzsere azzal tréfálkozott, hogy a már visszavonult Peter Crouchot rábeszéli, újból aktiválja magát, mert annyira nincsenek csatárai. A március 10-i visszavágóig talán még erre is sor kerülhet.

A Lipcse fennállása során először játszott a BL kieséses szakaszában, és mindjárt győzelemmel debütált. A gólt Timo Werner szerezte az 58. percben tizenegyesből, amit Konrad Laimer felvágásáért ítélt meg a játékvezető. A Bundesliga.de tudósítása rámutat, hogy Gulácsi a hajrában kétszer is nagyot védett, a 73. percben Lo Celso, a 85.-ben Lamela lövését tisztázta, és komoly részt vállalt az idegenbeli sikerben. Ha úgy tetszik, a történelmi sikerben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés: Atalanta–Valencia 4-1 (2-0). Gólok: Hateboer (16., 63.), Iličić (42.), Freuler (57.), illetve Cserisev (66.); Tottenham–RB Leipzig 0-1 (0-0). Gól: Werner (58., 11-esből)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.