A fegyelmi bizottság a Brassóban a Debrecen elleni elődöntőben játszott március 16-i és 17-i, hazai szemszögből egyaránt vesztes mérkőzések utózöngéit vizsgálta. A határozat megállapította, hogy az erdélyi klub a hozzá köthető közösségi oldalán megengedhetetlen hangnemben bírálta a mérkőzés játékvezetőt. A határozat külön is kiemeli a Brassó egyik képviselőjét, Emilian Cernicát, aki a pálya mellett – idézzük – „több alkalommal nagy erővel ütlegelte a plexit, zavarta a mérkőzés hivatalos személyeinek munkáját, és a mérkőzés rendes lebonyolítását”, illetve „pálya mellett tanúsított magatartása alkalmas volt arra, hogy a mérkőzés hivatalos személyeiben félelmet keltsen”.
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
Férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.