Itt a reakció: „Nem én hoztam szégyent Magyarországra!”

Amióta a magyar csapat nem állt ki az új-delhi világkupaverseny döntőjére, az érintettek fokozatosan tárják fel a történtek hátterét, saját nézőpontjukból. Most Sidi Péteren volt a sor.

Magyar Nemzet
2021. 04. 13. 11:12
Sidi Péter
Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március végén Indiában rendeztek világkupaversenyt a sportlövőknek. A háromfős csapatoknak kiírt versenyszám fináléjában a magyar csapat a hazai trióval csapott volna össze, ám Péni István és Pekler Zalán visszalépett a döntőtől, csapattársuk, Sidi Péter fegyverének szabálytalanságára hivatkozva. Az eset után mindhárom sportolót megbüntette a sportági szövetség. Péni István szerint a konfliktus valójában évekre vezethető vissza.

Sidi Péter továbbra is kitart amellett, hogy a fegyvere teljes mértékben megfelel a szabályoknak. A hatodik olimpiájára készülő sportoló kedden a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott, Nem céllövöldében vagyunk! című közleményében azt is kiemelte, hogy nem ő nevezte be a csapatot a nagy vihart kavaró versenyszámra.

A teljes közlemény:

Az elmúlt hetekben akaratomon kívül főszereplője lettem a magyar sporttal kapcsolatos híreknek. Fair Play-díjas versenyzőként rendkívül bánt, hogy nevemet újabb és újabb emberek próbálják besározni, miközben a magyar sport történetében valóban példátlan dolog esett meg velünk Újdelhiben. Feltett szándékom tisztázni a nevemet, noha ideális esetben már rég Tokióval és a közelgő olimpiával kellene foglalkozni. A rágalomhadjárat és a félrevezetés ugyanakkor nem vezet, nem vezethet eredményre!

A Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) általam nagyra tartott elnöke, Nagy György az indiai eset óta lépten-nyomon nyilatkozik, ám ezek a megnyilvánulások féligazságokkal vannak tele, amelyeket reményeim szerint csupán a tájékozatlanság, nem pedig a rosszindulat szült. A húsvéti ünnepek előtt adott interjújába például sajnálatos módon több valótlanság és kontextusából kiragadott szövegrészlet is becsúszott, amelyek könnyen cáfolhatók, ugyanakkor alkalmasak lehetnek a személyem rossz színben való feltüntetésére.

Ilyen például, hogy a nemzetközi szövetségünk, az ISSF technikai igazgatójától érkezett levélnek csak az utolsó mondatát emeli ki, amelyben jelzi, hogy lehetséges szabályváltoztatás lesz a kérdéses balanszsúlyok használata kapcsán. A lényegi részt azonban nem említi az elnök, pedig a nemzetközi technikai igazgató kerek perec levezette: a fegyverem, amivel az elmúlt négy évben változatlan felszereltséggel versenyeztem, szabályos volt Delhiben is, és ezeket a kérdéseket ildomos lenne házon belül tisztázni.

Hogy ne kelljen a példátlan visszalépésről beszélni, Nagy elnök úr egyre több alkalommal hozza elő interjúiban a csapat nevezésének kérdését is, azt állítva, hogy én neveztem be önhatalmúlag, utólag a csapatot. Ebben a témakörben sajnos elnök úr vagy nem ismeri a szabályokat, vagy csak arra törekszik, hogy rossz színben tüntessen fel engem, akár hazugság árán is. Őszintén gondolom, hogy előbbiről van szó. Röviden összefoglalva: a nevezést az ISSF felé a magyar szövetség már jóval a verseny előtt leadta, amit bizonyít a 2021. március 15-i hivatalos nevezési lista is. Ez a versenyek előtt kinyomtatva várt minket az akkreditációs központban; egyértelműen látszik, hogy az 50 m-es csapatversenybe Magyarország be lett nevezve. Technikailag lehetetlen is lenne, hogy egy versenyző nevezzen, mert ez egy zárt rendszer, csak a tagszövetségek kijelölt embere léphet be és adhat le nevezést. Innentől kezdve nem kérdés, hogy nem Sidi Péter nevezte be a csapatot, és nem utólag. Az elnök sajnálatosan tévedett ebben a kérdésben.

Végül arra is felhívnám a figyelmet, hogy – Nagy úr szavaival élve – nem pocskondiázom sem versenyzőtársaimat, sem másokat. És nem is rágalmazok senkit. Ellentétben az elnökkel, akihez érkezett egy levél egy sportszerető testnevelő tanártól (amelyben felháborítónak tartja az Indiában történteket), és amelyet ő úgy küldött tovább az elnökség tagjaihoz, hogy szerinte ez az én irományom. Ahelyett, hogy odafigyelt volna annak tartalmára. Mindezek fényében csoda, hogy az általa felállított és elnökölt fegyelmi bizottság engem elmarasztaló ítéletet hozott? Nagyon bánt, hogy én vagyok célkeresztben, miközben nem én hoztam szégyent Magyarországra!

Nagy Györgyöt becsületes, jó szándékú embernek ismertem meg. Nagyon bízom benne, hogy be tudja ismerni a mostani, prekoncepciójából fakadó hibát, és elnézést kér a téves információkon alapuló gyanúsításért. Egy elnök legyen méltóságteljes, megfontolt, bölcs vezető, viselkedjen minden pillanatban a pozíciójához méltón! Nem az ő feladata mások (különösképpen nem a saját sportolóinak) befeketítése, ellehetetlenítése. A hibáimért vállalom a felelősséget, de ezt másoktól is elvárom – a konkrét esetben a tények pedig száz százalékig mellettem állnak.

A magyar sport érdeke, hogy Tokióban a lehető legjobb eredményeket szállítsuk, éppen ezért itt az ideje, hogy végre ismét csak a sportra és a felkészülésre koncentráljunk. Üdvözítő lenne, ha a magyar lövészsport vezetése is hasonlóképpen gondolkodna, és nem kellene az edzések mellett a fegyelmi határozat megfellebbezésével, nyilatkozatokkal, a nevem, becsületem tisztázásával foglalkoznom.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.