Kopasz a kajakkirály Európában

Kopasz Bálint 22 évesen a döntő legfiatalabb résztvevője volt, és a felnőttek között első győzelmét aratta nagy világversenyen.

2019. 06. 27. 12:42
KOPASZ Bálint
Megvan az első arany, jöhet a többi! Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár az az axióma, hogy „ahol ott az arany”, tegnap megdőlt, a minszki Európai Játékokon a kajak-kenu versenyek első döntős napja mégis meghozta az első aranyérmünket. Mégpedig a férfikajakosok királyszámában, K–1 1000 méteren, amelynek a fináléjába jutott be a legjobb idővel, de a világ- és Európa-bajnoki címvédő Fernando Pimenta jelenléte miatt visszafogott optimizmussal vártuk a futamot. A portugál versenyző az élre is állt, fél táv után egy hajóhosszal vezetett honfitársunk előtt, aki azonban nagy hajrát indított, és 750 méternél már ő haladt az első helyen meggyőző fölénnyel. Pimenta azért még ránk hozta a frászt, mert ő is megnyomta a végét, szerencsére nem eléggé, így Európában immár Kopasz Bálint a kajakkirály, aki 22 évesen a döntő legfiatalabb résztvevője volt, és a felnőttek között első győzelmét aratta nagy világversenyen.

– Bár nem szoktam figyelni a többieket, most az utolsó ötven méteren éreztem, hogy Pimenta nagyon jön, de már nem maradt több erőm. A végén alig tudtam mozgatni a karomat, teljesen besavasodott. Hatalmas dolog számomra, hogy egy ilyen erős mezőnyben nyertem, ez jó alap a szegedi világbajnokságra – nyilatkozta Kopasz Bálint.

Megvan az első arany, jöhet a többi!
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Negyedórával később megszülethetett volna a második aranyérmünk is, hiszen női K–2 500-on a Kárász Anna, Kozák Danuta kettős a regnáló világbajnok, és kedden magabiztosan nyerték meg az előfutamukat. Tegnap beragadtak a rajtnál, fél távnál harmadikok voltak, és utána esélyük sem volt utolérni a fehérorosz Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk duót, be kellett érniük az ezüstéremmel. Mindehhez azért hozzátartozik, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák felkészülését betegség hátráltatta, amit még nem hevert ki.

– Sajnos nem vagyok abban a formában, amiben szerettem volna lenni, nincs meg a kellő erőm. Éreztem, hogy rossz volt a rajtunk, zavart az oldalszél is, pedig nem szoktam vele törődni. És el kell ismerni, hogy szépen mentek a fehéroroszok – fogalmazott Kozák, akinek azért valahonnan még erőt kell gyűjtenie, mert ma a K–1 500-as és a K–4 500-as döntőben is érdekelt. Ma a tizenegy fináléból tízben lesz magyar hajó, és borítékolhatjuk, hogy lesznek további érmeink is.

Tegnap is lett még egy, sportlövészetben Péni István bronzérmet nyert a férfi kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett számában, így szerdára komplett éremkollekció jutott a mieinknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.