Eredmény, 2. forduló (a cseh szövetség honlapjáról):

Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
Eredmény, 2. forduló (a cseh szövetség honlapjáról):
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 83-58 (26-18, 12-14, 23-6, 22-20)
A magyar csapat legjobb dobói: Határ 19, Zele 11, Simon 10, Dubei 10
Székely Norbert együttese az első perctől kezdve irányította a játékot, jól védekezett, a labdaszerzések után pedig könnyű kosarakat szerzett, így nyolc perc után már tizenegy ponttal vezetett.
A bosnyákok sem támadásban, sem védekezésben nem tudták felvenni a versenyt a magyarokkal, akik a második negyed első felében is jól védekeztek – ezt követően azonban feljött a rivális, így a nagyszünetben csak hat pont volt a magyar előny.
A második félidő első perceit megint „megnyomta” a magyar együttes, már 23 ponttal is vezetett az utolsó játékrész előtt, melyben aztán még tovább növelte előnyét.
Székely Norbert tanítványai – akik csütörtökön hét ponttal kikaptak a házigazda csehektől – a szombati zárókörben a lettek ellen lépnek pályára 15 órakor.
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.