Meccsdömping vezeti fel a budapesti Eb-t

Ch. Gáll András
2019. 12. 13. 7:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válogatottban egy csapásra elsimulnak az ellentétek, és ez így van rendjén. Vasárnap még szikrázóan kemény csatát vívott a Dunaújváros és az UVSE a női vízilabda Magyar Kupa döntőjében – ötméteresekkel 13-12-re győztek a Garda Krisztina vezérelte esélytelenebb főiskolások –, de tegnap már barátnői egyetértésben edzettek a Duna Aréna medencéjében minapi győztesek és vesztesek, megkezdvén a január 12-én rajtoló budapesti Európa-bajnokságra a közvetlen felkészülést.

– Hallottam, hogy Benczur Márton, az UVSE edzője szóvá tette a Dunaújváros túlságosan kemény játékát. Nos, a keménykedésnek megvolt a büntetése 24 kiállítás formájában, ebből azonban csak hatot tudtak gólra váltani, ami 25 százalékos arány. Ennyit erről – tért ki Bíró Attila szövetségi kapitány a vasárnapi vízi csatára, majd szót ejtett a válogatott felkészüléséről.

– Kedden Oroszországgal játszunk világligameccset idegenben, majd 23-án, egy nappal szenteste előtt a görögökkel találkozunk Athénban. Ez utóbbi mérkőzés azért is különösen pikáns, mert Görögország csoportbeli ellenfelünk. Lesz még egy négyes tornánk Dunaújvárosban, amelyen ugyancsak ott lesznek a görögök, aztán már itt is van az Eb. Amit vagy meg kell nyernünk, vagy a már olimpiai résztvevő spanyolok mögött el kell csípnünk a második helyet a tokiói kvalifikációhoz. Persze ha nem sikerül, még lesz egy világselejtező, de jó lenne, ha az nekünk már nem számítana – fogalmazta meg vágyait a kapitány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.