Játékosként, a pályán elkerülte egymást a két szakember, hiszen az ötvenszeres válogatott, 59 éves Bognár György 1996-ban a BVSC-ben fejezte a pályafutását, a 41 éves Szalai Tamás pedig 1998-ban mutatkozott be az NB I-ben a Videoton labdarúgójaként.

Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.