Vizes vb: első kalapban a magyar férfi vízilabda-válogatott

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elkészítette a nyári, kvangdzsui világbajnokság vízilabdatornájának kiemelését, amely szerint a magyar férfi válogatott az első, a női pedig a második kalapba kapott besorolást.

Forrás: MTI2019. 02. 06. 18:45
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A FINA honlapjának beszámolója szerint a férfi együttes így a csoportkörben biztosan nem találkozik a hozzá hasonlóan első kalapos szerb, horvát, valamint a montenegrói válogatottal.

A nők a spanyolokkal, a görögökkel és az olaszokkal kerültek egy kalapba.

„Mindenképpen jó, hogy az eredményeink alapján az első kalapba kerültünk, mert ez meghatározza, hogy milyen ellenfeleket kapunk majd. Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyű út várhat ránk, de azért mindig jó kiemelt pozícióban lenni. A kalapban velünk együtt lévő szerbek és horvátok kiemelt helyzete egyértelmű, és a tavalyi év tapasztalatai alapján elmondható, hogy Montenegró feljött erre a szintre” – nyilatkozott a vlv.hu oldalnak Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

A szakember hozzátette, a második kalapból Olaszország lenne a legnehezebb ellenfél, még akkor is, ha a spanyolok Eb-döntőt játszottak tavaly.

„A spanyolokkal, az ausztrálokkal és a görögökkel kemény mérkőzéseket játszottunk az utóbbi években, mindegyik csapat sokat fejlődött az elmúlt években, egyikük sem könnyű ellenfél, de megijednünk sem kell majd tőlük. Biztos, hogy tudnék +válogatni+ a második és a harmadik csoportból, ha lehetne, viszont a negyedik kalapból bárkit kapunk, az a csapat biztosan más játékerőt képvisel” – jegyezte meg.

A dél-koreai vb vízilabdatornáját július 14. és 27. között rendezik meg.

A kalapok:

férfiak:

1. kalap: Szerbia, Horvátország, MAGYARORSZÁG, Montenegró

2. kalap: Ausztrália, Spanyolország, Olaszország, Görögország

3. kalap: Kazahsztán, Egyesült Államok, Németország, Japán

4. kalap: Dél-Afrikai Köztársaság, Új-Zéland, Brazília, Koreai Köztársaság

nők:

1. kalap: Egyesült Államok, Hollandia, Oroszország, Ausztrália

2. kalap: Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Görögország, Olaszország

3. kalap: Kanada, Kína, Kazahsztán, Új-Zéland

4. kalap: Kuba, Koreai Köztársaság, Japán, Dél-Afrikai Köztársaság

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.