2010. Március 22. Hétfő 23:00 Archívum - Magyarnemzet Karasaiék kulcsszerepben Közvetetten egy Seychelle-szigetekre bejegyzett társaság és Karsai József, Battonya MSZP-s polgármesterének rokonai is befolyással bírnak a Battonyai Energiapark Kft.-ben, amely 2,7 milliárd forintból gázerőművet épít a Békés megyei városban. A társaságba
2010. Március 21. Vasárnap 23:00 Archívum - Magyarnemzet Bajnai: Javul a közbiztonság Szekeres Imre (MSZP) választókerületébe látogatott el tegnap Bajnai Gordon kormányfő és Bencze József országos rendőrfőkapitány, akik a Közbiztonsági háló elnevezésű kormányzati programról tartottak előadást. A rendezvényen megjelent a honvédelmi minis
2010. Március 18. Csütörtök 23:00 Archívum - Magyarnemzet „Nyuszivonatra” száll Magda Sándor Több helyen súlyosan megrongálta a hegyekből lezúduló víz a Gyöngyössolymos–Lajosháza–Szalajka-ház útvonalon felújított, tavaly őszszel átadott kisvasút pályáját. Egyes szakaszokon a patak teljesen kimosta a töltést a sín alól, így több tucat talpfa eg
2010. Március 13. Szombat 23:00 Archívum - Magyarnemzet Nem kapnak nyugdíjat a művészek Hiába vár egy hete több mint kétezer idős művész a februári nyugdíjára, mivel a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) nem tudja utalni a járandóságukat. Arra hivatkoznak, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium még nem írta alá a támogatási sz
2010. Március 12. Péntek 23:00 Archívum - Magyarnemzet Tömeges falopás fényes nappal Elképesztő pusztítást végeznek a Pest megyei Tura erdeiben a helyi cigánysor lakói, a tulajdonosok pedig tehetetlenek a fatolvajokkal szemben. Ennek oka, hogy a bűnözők rendszerint csak annyi fát visznek el egyszerre, hogy az értéke 20 ezer forint alatt m
2010. Március 12. Péntek 23:00 Archívum - Magyarnemzet Csődbe vitt Szigetvár Adósságrendezési, azaz csődeljárást indított Szigetvár önkormányzata ellen a Baranya Megyei Bíróság – derült ki a Cégközlöny napokban megjelent számából. Vagyis a település hatvanmillió forint feletti, három hónapon túli tartozást halmozott fel hitelezőiv
2010. Március 9. Kedd 23:00 Archívum - Magyarnemzet Brutális támadás Boldogon Kis híján megismétlődött az olaszliszkai eset a napokban a Heves megyei Boldogon. Itt a kisfiát edzésre fuvarozó helyi férfi nem sodort el senkit, roma suhancok azok után támadtak a sértettre, hogy az autójával lassítva belehajtott egy tócsába, és a ke
2010. Március 3. Szerda 23:00 Archívum - Magyarnemzet Több száz hektárnyi föld került víz alá Országszerte több helyen rendeltek el különböző szintű árvízvédelmi készültséget, miután az elolvadt hó miatt hatalmas menynyiségű víz vonul le folyóinkon. A helyzetet súlyosbítja, hogy a vízgyűjtőkre a napokban nagy mennyiségű csapadék hullott. Az árvíz
2010. Február 28. Vasárnap 23:00 Archívum - Magyarnemzet Belvízprogram helyett botrány A Békés megyei belvízrendezési beruházás gyanús körülményeinek tisztázására a hatóságokhoz fordul a megyei önkormányzat, ha az erről szóló előterjesztést ma megszavazza a közgyűlés. A megyei önkormányzat által elvégzett belső vizsgálat ugyanis több tis