Rákosiék utáni nagytakarítás kezdődik
Megmossák az arcát a főváros I. kerületének; a művelet első fázisa egy–két esztendőben, a nagyja viszont 25 évben mérhető.
A zágrábi Európa-bajnokság lesz a szép reményű kajak-kenu-válogatott utolsó erőfelmérője a londoni olimpia előtt. Szombaton és vasárnap tapadjunk a képernyőre!
42 ezren látogatták a hétvégén Budapest strandfürdőit, de most kedden is már annyian csobbantak, mint június 9-10., szombat-vasárnap.
Döbbenetes: minden negyedik 16 éves fiatalunk naponta rágyújt és maximum havonta berúg. Európa ébred már a kórból, mi még szenvedjük. Egy dolog ad reményt.
Hová nyomjuk a légkondit? Mennyit igyunk? Jó-e a ventilátor? Meddig tart a dög meleg? Válaszok meteorológustól, közegészségügyi szakembertől és az utca emberétől.
Senki nem indul az olimpián három számban a kajakosok közül – Storcz Botond az MNO-nak részletesen beszámolt a csapat összeállításáról.
Svájc és Nagy-Britannia azt agyalta ki, hogy támogatja, aki Görögországban vakációzik.
Idén egy slank katamarán fedélzetén próbálkozik Litkey Farkas a Kékszalagon. A szélről egyelőre semmit nem tudni, a vízállás viszont alacsony.
Orvosbéremelés, a túlzottdeficit-eljárás vége, több tíz milliárdnyi megtakarítás – számokkal igazolható a kormányszóvivő szerint, hogy az idei az emelkedés éve.
Szingapúrtól Amerikáig végigverte a világot a Cantate Vegyeskar a bécsi XXVIII. Schubert-versenyen. Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy először az MNO-nak értékelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.