A találgatások egy részének vége, nagyjából körvonalazódik az olimpiai csapat, az érmekre esélyesebb női szakágban az MNO-nak ráadásul pontos névsorral is tudott szolgálni Storcz Botond szövetségi kapitány, aki Baráth Etelével, a kajak-kenus szövetség elnökével kedden egy budai bevásárlóközpontban azt boncolgatta, hogyan állunk a londoni úton az aranyakban várhatóan leggyümölcsözőbb sportágban. Mielőtt részletekbe mennénk, bemelegítésképpen néhány szóval a szövetség néhány friss döntéséről.
Kényszer
– A sajtóban már napvilágot látott, hogy hat helyett öt női versenyző megy az olimpiára. Szeretném elmondani, hogy ez nem rosszindulatból történt, hanem azért, mert szakmai meggyőződésünk szerint öt versenyző tudja legsikeresebben teljesíteni az olimpiát úgy, hogy a rutinosabbak két számban, a fiatalabbak egy-egy számban indulhatnak. Másrészt a hatodik kvótát visszaadjuk, mert ha nem áll rajthoz a hatodik versenyzőnk, elveszítünk egy indulási jogot a következő olimpián, kényszerhelyzetben voltunk. Nem tehetünk mást: ha öt versenyzővel indulunk, öt női kvóta kell – magyarázta Baráth. Hozzátette, hogy arra is felkészültek, hogy valaki esetleg megsérül, ez esetben mindenki mellett lesz „beugró” edzőpartner, aki automatikusan helyettesítheti őt, így válnak egyértelműbbé a viszonyok a korábbi olimpiai felkészülések veszekedéseihez, félreértéseihez képest.
A szövetség abban is vállalja a felelősséget, hogy keretet hirdet, ellenben, hogy ki melyik számban ülhet vagy térdelhet rajthoz Londonban, az Storcz Botond kapitány egyszemélyi felelőssége.
– Izgalmas, minden várakozást felülmúló válogatósorozaton vagyunk túl. Gyakorlatilag két olyan szám van az olimpia szempontjából, amely a válogató szempontjából még nem zárult le: a kajak egyes 200 méter, illetve a kajak négyes 1000 méter. Esetükben július 4-én, tehát a közelgő zágrábi Eb-t követően lesz pontos csapathirdetés – vágott bele Storcz.
A XXX. olimpiai játékokon 14 kajakos és kenus képviseli Magyarországot, az ötkarikás számok Eb-futamain pedig az olimpikonok gyakorolhatnak. A kenus szakágat Storcz rövidre zárta, ugyanis egyetlen indulónk lesz Vajda Attila személyében – vele annál vérmesebbek a kapitány reményei, az MNO-nak mosolyogva mondta, bízik a pekingi aranyos teljesítmény megismétlésében. Hozzá hasonlóan biztos a férfi kajak kettős kiléte ezren, Dombi Rudolfnak és Kökény Rolandnak szoríthatunk.
Négyesek
– Kicsit visszamennék a lányokhoz: két válogató alapján állítottuk össze az induló egységet. Az első válogató és a duisburgi világkupa alapján először Kozák Danuta került csapatba, a második válogató páros száma megnyerésével pedig Kovács Katalin és Duchev-Janics Natasa. Utóbbi mindkét válogatót biztosan nyerte 200 egyesben, így ő indul. A női csapat úgy lesz teljes, hogy a két válogató összteljesítménye alapján a négyesbe Kozák és Kovács elé, illetve mögé ül Szabó Gabriella és Fazekas Krisztina.