

Sitkei Levente

Leváltották az iráni külügyminisztert
Felrobbant Stockholm békéje
Öngyilkos merénylet történt szombaton Stockholm belvárosában, amelyben azonban csak az elkövető halt meg. Az esetet terrorista bűncselekménynek nyilvánította a svéd rendőrség, s az ügyben a hírszerző szolgálatok vették át a nyomozást. Svédország a Wiki
Ahol lóra kap Indiana Jones
VILÁGUTAZÓA világban mindennek megvan a helye. Ha december van, akkor például igenis essen a hó, legyen farkasordító hideg, s nyugodjon le a nap lehetőleg négy előtt. Ha felülünk egy repülőre Ferihegyen, három óra alatt olyan helyre visz minke
Örök zarándokok
Az idei nagy mozlim zarándoklat befejeztével egymás után szálltak fel a gépek a dzsiddai és a medinai reptérről, ahonnan a zarándokok többsége hazautazott. De bár a hádzsnak három hete vége, akadnak, akik még mindig nem vették hazafelé az irányt. A vendég
Felháborodást keltő rasszista rabbik
Kínai békedíj a Nobellel szemben
Az amerikai kongresszus úgynevezett határozata elferdíti az igazságot és durván beavatkozik Kína belügyeibe – mondta Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő az előző napi washingtoni döntésre, amelyben a kongresszus a Nobel-békedíjjal kitüntetett Liu H
Moszados cápa támadott?
A Moszadot gyanítja egy egyiptomi tisztségviselő abban a cápatámadásban, amelynek következtében a múlt héten Sarm el-Sejk üdülőváros mellett meghalt egy német turista. Az érvelés szerint Izrael így próbálja megkárosítani az egyiptomi turizmust.
Rendőrkézen a WikiLeaks alapítója
Londonban letartóztatták Julian Assange-ot, a nagy botrányt kavaró WikiLeaks honlap alapítóját. Az ausztrál újságíró önként ment be a westminsteri rendőrkapitányságra, ahol azért várták, hogy válaszoljon a svéd hatóságok vádjaira, amelyek azt gyanítják
Kína elcsendesedett
Lemondott posztjáról Kim Te Jung, Dél-Korea védelmi minisztere, mivel a parlamentben elmarasztalták az észak-koreai helyzet kezelése ügyében, azt vetve a szemére, hogy félt a harcot felvállalni. A nyugati országok nyomása ellenére Peking látványosan há