Rakéták százaival támadta Izraelt a Gázai övezetből a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet, amelyre válaszul a zsidó állam legalább kétszáz célpontot bombázott a világtól szinte teljesen elzárt földnyelven. Szombaton legalább hat palesztin és egy izraeli meghalt. A vasárnapi támadások során találat ért egy askelóni gyárat, így az izraeli áldozatok száma legalább háromra nőtt.
Izraeli vélemények szerint a Hamásznak több rakétája van most, mint a 2014-es háború idején. Az akkori összecsapások során a rakéták nagyjából kétharmadát használták fel a palesztinok. A raktárakban több ezer nagyon egyszerű, egykor útjelző táblákból készített Kasszám rakéta van, amelyek szinte irányíthatatlanok és túl sok kárt nem is okoznak, viszont rendkívül drága az ellenük való védekezés. A Hamásznak vannak olyan saját fejlesztésű rakétái, amelyek Tel-Avivot vagy Jeruzsálemet is fenyegethetik, vagy az R–160-as típusú gázai gyártású rakéta, amelyet már 2014-ben is bevetettek a Gázától 120 kilométerre fekvő Haifa ellen.

Fotó: Reuters
Izrael összevonta csapatait az ország déli területein, s megszólaltak a riasztók a fenyegetett területeken, ahol a lakosság óvóhelyekre tud menekülni. A Gázai övezetben nincsenek ilyen védművek, az épületek is rosszabb állapotban vannak, s az izraeli bombázások is jóval hatékonyabbak, mint a palesztin rakéták, így egy kétemeletes épületet is leromboltak az izraeliek Gáza városában. Ebben az épületben működött a török Anadolu hírügynökség helyi irodája. „Erősen elítéljük Izrael támadását az Anadolu hírügynökség gázai irodája ellen – mondta Recep Tayyip Erdogan a hír hallatán.
– Törökország és az Anadolu hírügynökség továbbra is be fog számolni a világnak az izraeli terrorizmusról és a gázai és más palesztin területeken folyó atrocitásokról” – ígérte a török elnök. Az Egyesült Államok ugyanakkor védelmébe vette Izraelt. „Az Egyesült Államok szilárdan kiáll Izrael önvédelmi joga mellett, és arra szólítjuk fel a világot, hogy tegye ugyanezt. Amikor a Hamász és az Iszlám Dzsihád a terror útját választja, egyúttal megakadályozza a világot, hogy segíthessen a palesztinoknak Gázában, így kárt okoznak a palesztinoknak” – írta üzenetében Jason Greenblatt, az amerikai elnök megbízottja.