Azt a fülest kaptuk, hogy semmiképpen ne legyek feketében az Oscar-gálán, mert az a Golden Globe-hoz tartozott – jegyezte meg a Heti Válasznak adott interjújában Borbély Alexandra, a Testről és lélekről főszereplője. Rögtön találgathat is az olvasó: kitől jött a füles, és mennyi esélyt adhat a színpadon való felbukkanásra?
Nagyszerű éveket tudhat a háta mögött a magyar film, a megszokott Oscar-esélylatolgatás pedig mostanra kiegészült azzal, vajon reménykedhetünk-e ismét a sikerben. Az Arany Medvét már hazavihette Enyedi Ildikó filmje, és Borbély Alexandra is a legjobb színésznő lett az Európai Filmdíj-gálán. Hozhatja-e mindez maga után az elismerést most vasárnap éjjel? A Testről és lélekről stábja, így Muhi András producer is Ruben Östlund szatíráját, A négyzetet tekinti a nagy ellenfélnek. Nem véletlenül: a svéd film tarolt Cannes-ban, majd az Európai Filmdíj-gálán is, megkapva végül a legjobb mozgóképnek járó elismerést is. A négyzet hátránya lehet ugyanakkor, hogy rendkívül rafinált, nagyon európai mozi, ami nem biztos, hogy értő közönségre talál az Egyesült Államokban.
Másfelől a Testről és lélekről-t sem segítheti, ha nem látták elegen. Sokat számít az is, hogy Östlund, illetve az orosz Andrej Zvjagincev ismert művészek, utóbbi pedig a háta mögött tudhat már egy Oscar-jelölést. A Leviatán után családi drámát rendezett, ami akár meg is nehezítheti a Szeretet nélkül helyzetét, ha politikusabban áll hozzá a zsűri, ez viszont Enyedi Ildikó szarvasos szerelmesfilmjének sem tenne jót.
Mindez nagy kérdés a legjobb film esetében is, ahol olykor nagyon nem jön be a papírforma. Emlékezzünk csak 2006-ra, amikor mindenki biztosra vette, hogy Ang Lee történelmet írhat. A várakozások úgy szóltak, hogy a Túl a barátságon lehet az első meleg szerelmi dráma, aminek odaítélik a legjobb film díját. Aztán jött az Oscar-gála, az elismerést pedig Paul Haggis filmje, az Ütközések zsebelhette be. Roger Ebert, a világ egyik legbefolyásosabb filmkritikusa ugyan nagyon is pozitívan írt a rasszizmust középpontba helyező, érzékeny drámáról, de többen is úgy vélték: azért nem olyan jó a film, hogy a legjobbnak válasszák. Jobb dolog nem is történhetett volna a Ang Lee alkotásával tehát, mint hogy aznap nem jutalmazzák – jegyezte meg most a brit The Guardian. Hiszen így megkaphatta azt a státust, ami a kellőképp el nem ismert, de körülrajongott alkotásoknak jár.